Északi kígyófej

Északi kígyófej
( Channa argus )

LEÍRÁS: Az északi kígyófej hosszú, vékony testű, akár 47 hüvelykre és 15 fontra is megnőhet. Feje kissé lapított, a szemek a fej elülső részén dorsolaterálisan helyezkednek el; csöves elülső orrlyukakkal; hosszúkás hát- és anális uszonyokkal; és csonka farokkal rendelkezik. Ahogy a neve is mutatja, a hal pikkelyes feje kígyóhoz hasonlít, és nagy, éles fogakkal és kiálló alsó állkapoccsal ellátott szájat tartalmaz. A kígyófejű halak színe érésük során változik; a fiatalabb halak színe az aranysárgás barnától a halványszürkéig terjedhet, míg az idősebb halak általában sötétbarnák, nagy fekete foltokkal. Az északi kígyófejűek hasonlóan néznek ki, mint az őshonos burbot és bowfin. A kígyófejűt az északi kígyófejűtől a hasított hátúszó és az alsó állkapcsán lévő egyetlen szálkás szalag alapján lehet megkülönböztetni. Az ördöghalat a lekerekített farok, a fején lévő pikkelyek hiánya és a hímeknél a farok közelében lévő szemfolt különbözteti meg.

TÖRTÉNELEM/TÖRTÉNET: Az északi kígyófej Kína, Oroszország és Korea területein őshonos. Az Egyesült Államokban a kígyófejűt először 1977-ben fedezték fel a kaliforniai Silverwood-tóban. 2002-ben ezt a fajt a marylandi Croftonban (Crofton, Maryland) egy tóban fedezték fel. Ezt a populációt az állami biológusok kémiai kezeléssel irtották ki. Ezen erőfeszítések ellenére 2004-ben megerősítést nyert, hogy a Potomac folyóban is megtelepedett a kígyófej. Az északi kígyófejű halat Floridából is jelentették, ahol valószínűleg megtelepedett. Egy New York-i parkban lévő tóból, két tóból a pennsylvaniai Philadelphia mellett, egy massachusettsi tóból, valamint kaliforniai és észak-karolinai víztározókból gyűjtöttek példányokat. 2008-ban az északi kígyófejű halat Arkansasban találták meg vízelvezető árkokban, egy kereskedelmi célú haltenyésztési baleset következtében. Félő, hogy a közelmúltbeli áradások lehetővé tették a faj elterjedését a közeli White Riverbe, ami lehetővé tette a hal esetleges elszaporodását az Arkansas és a Mississippi folyókban.

Mielőtt veszélyüket teljesen felismerték volna, az élő kígyófejűeket nyíltan árulták az Egyesült Államokban a kisállatkereskedésekben és az élőhal-piacokon. Ez a hal népszerű az ázsiai élelmiszerpiacon, és a legtöbb betelepített példányt valószínűleg ebből a célból engedték szabadon. A tájékozatlan állattartók is szabadon engedhették a kígyófejűeket, amikor azok túl nagyra nőttek az akváriumi akváriumokba, vagy vallási, illetve kulturális szokások részeként. 2002-ben betiltották az északi kígyófej behozatalát és államközi szállítását az Egyesült Államok Hal- és Vadvédelmi Szolgálatának engedélye nélkül.

VESZÉLYEK/KOCKÁZATOK: Az északi kígyófejűek amerikai vizekre gyakorolt hatása nagyrészt ismeretlen. A legtöbb más invazív fajhoz hasonlóan ezek a ragadozó halak is versenyeznek az őshonos fajokkal a táplálékért és az élőhelyért. Az ivadékok zooplanktonnal, rovarlárvákkal, apró rákfélékkel és más halak ivadékaival táplálkoznak. Felnőttként falánk ragadozókká válnak, más halakkal, rákfélékkel, békákkal, kis hüllőkkel, sőt madarakkal és emlősökkel is táplálkoznak. A kígyófejűek képesek levegőt lélegezni egy léghólyag segítségével, amely primitív tüdőként működik, és lehetővé teszi számukra, hogy akár négy napig is életben maradjanak a vízen kívül; az üledékbe beásva még hosszabb ideig is képesek életben maradni. Ez az egyedülálló alkalmazkodás, valamint az a képességük, hogy testüknek a talajon való mozgatásával a szárazföldön keresztül új víztestekhez jutnak el, versenyelőnyt biztosít a kígyófejű halaknak más halakkal szemben az élőhelyük biztosításában és elterjedési területük bővítésében.

VEZETÉS: A kígyófej-fertőzés lehetséges védekezési módszerei korlátozottak, de az egyes fertőzött helyektől függően változnak. A halak fizikai eltávolítása hálókkal, csapdákkal, horgászattal, elektromos halászattal vagy biológiai védekezés ragadozók betelepítésével valószínűleg nem lesz sikeres a nagy kiterjedésű fertőzések esetében. Ha a fertőzés vélhetően csak néhány egyedre korlátozódik, a fenti technikák sikeresek lehetnek a célszervezetek eltávolításában. Azonban még néhány egyed esetében is nehéz lehet meghatározni, hogy a kiirtás 100%-ban sikeres volt-e. Ha a fertőzés egy vízszintszabályozó képességgel rendelkező duzzasztógáton belül van, az összes víz eltávolítása életképes védekezési technika lehet. A vízleeresztési erőfeszítés azonban számos kívánatos növény- és halfaj károsodását eredményezné. Lehetne erőfeszítéseket tenni a kívánatos fajok befogására és áttelepítésére, de ez költséges és hosszadalmas vállalkozás lenne. A forrásból táplálkozó vízgyűjtőket nehéz lehet szárazon tartani, és a kígyófejűek túlélhetnek a nedves fenéküledékben, ha a víz megmarad. Az északi kígyófejűek tavakból és tavakból való kiirtására használható a rotenon; ez a vegyszer azonban nem szelektív halirtószer, és szinte minden halfaj ellen hatásos, legyen az őshonos vagy nem őshonos. A rotenonnal történő kezelés legnagyobb hátránya, hogy a célfajokkal együtt az őshonos halfajok is elpusztulnak. Ez a technika hatással lehet a víztestben élő veszélyeztetett fajokra. Az északi kígyófejűek betelepítése azonban minden halfajra hatással lehet. Sok esetben a rotenon lehet az egyetlen lehetőség a populáció kiirtására és annak biztosítására, hogy ezek a halak ne terjedjenek át más víztestekbe.

MIT LEHET TENNI: Ismerje meg az északi kígyófej azonosítását. Az Ön segítsége létfontosságú az új észlelések bejelentéséhez és a terjedésük megakadályozásához. Az elszigetelt populációk korai észlelése segíthet lassítani vagy korlátozni a kígyófej terjedését. Ha kígyófejű halat talál, ölje meg és tegye jégre, majd lépjen kapcsolatba államának természeti erőforrásokért felelős minisztériumával. Általános vízi zavaró fajok megelőzése: Ne engedjen akváriumi háziállatokat vagy élő eleséget a környezetbe. Soha ne dobjon élő halat, pl. csalihalat az egyik víztestből egy másik víztestbe. Mindig engedje le a vizet a csónakból, az éléskamrából és a fenékvízből, mielőtt elhagyja a vízhez való hozzáférést.

PROFILE CREDIT: Susan Pasko, NOAA és Anne Marie Eich, USFWS – KÉP CREDIT: USGS