öntözés

Az öntözés a növények öntözése csövekből, csatornákból, öntözőberendezésekből vagy más mesterséges eszközökből történő vízbevezetéssel, ahelyett, hogy csak az esőre hagyatkoznánk. Azokon a helyeken, ahol ritkán vagy szezonálisan esik az eső, öntözés nélkül nem lehetne fenntartani a mezőgazdaságot. A rendszertelen csapadékkal rendelkező területeken az öntözés javítja a növények növekedését és minőségét. Mivel az öntözés lehetővé teszi, hogy a gazdák következetes ütemezés szerint termeljenek, megbízhatóbb élelmiszer-ellátást is biztosít.
A világ számos részén az ősi civilizációkban gyakorolták az öntözést. Valójában a civilizáció valószínűleg nem lenne lehetséges az öntözés valamilyen formája nélkül. Az öntözés legkorábbi formája valószínűleg abból állt, hogy az emberek vödrökben hordták a vizet kutakból vagy folyókból, hogy azt a terményeikre öntsék. Ahogy a jobb technikák fejlődtek, az egyiptomi és kínai társadalmak öntözőcsatornákat, gátakat, gátakat és víztároló létesítményeket építettek. Az ókori Róma vízvezetékeknek nevezett szerkezeteket épített, hogy az Alpokban a hóolvadásból származó vizet az alatta fekvő völgyekben lévő városokba és településekre szállítsa. Ezt a vizet ivásra, mosásra és öntözésre használták.
A modern öntözőrendszerek víztározókat, tartályokat és kutakat használnak a növények vízellátására. A víztározók közé tartoznak a víztartó rétegek, a hóolvadást összegyűjtő medencék, a tavak és a gátak által létrehozott medencék. A víztározókból a vizet csatornák vagy csővezetékek szállítják a földekre. A csatornák és csővezetékek, akárcsak az ókori római vízvezetékek, gyakran a gravitációs erőre támaszkodnak. Szivattyúk is szállíthatják a vizet a víztározókból a mezőkre.
A terményeket többféle módszerrel öntözik: az egész mezőt elárasztják, a vizet a növénysorok közé vezetik, a vizet nagy szórófejeken keresztül permetezik, vagy a csöveken lévő lyukakon keresztül a vizet a növényekre csepegtetik.
A víz csövek lyukain keresztül történő csepegtetése a növényekre, az úgynevezett csepegtető öntözés az egyik leghatékonyabb öntözési módszernek számít. A csepegtető öntözés a vizet magára a növényre összpontosítja. Más módszerek pazarolják a vizet, mivel hagyják, hogy az a talajba szívódjon, ahol nincsenek növények. A víz a levegőbe is elpárologhat, ha szórófejeken keresztül permetezik.

Az öntözés jövője

A huszadik században a világon megduplázódott az öntözött területek nagysága. Becslések szerint ma már a világ termőterületeinek 18 százalékát öntözik. Ez a bővülés főként Ázsiában, Afrikában és Dél-Amerikában következett be. Még a Jordániához hasonló sivatagi ökoszisztémák is használnak öntözést. Jordánia különböző öntözési technikákat alkalmaz kutakból és víztartó rétegekből származó talajvízzel.
A világ élelmiszerigényének kielégítéséhez több termőterületre és több öntözésre lehet szükség. Sok szakértő attól tart, hogy az öntözés bővülő használata egyes területeken kimeríti a víztartó rétegeket, csökkentve az ivásra és higiéniára rendelkezésre álló édesvíz mennyiségét.
A közép-ázsiai Aral-tengert az öntözés szinte teljesen kiürítette. 1918-ban a szovjet kormány úgy döntött, hogy az Aral-tengert tápláló két folyót, az Amu Darját és a Szir Darját elterelik, hogy a kazahsztáni és üzbegisztáni sivatagokban a gyapot-, dinnye- és citruskultúrák öntözésére használják. A csatornák rosszul épültek, és a víz nagy része kárba veszett. A nagyüzemi mezőgazdaság 1940-es években történő bevezetése előtt az Aral-tenger területe 68 000 négyzetkilométer volt. Ma az Aral-tenger három különálló tóból áll, amelyek együttes területe kevesebb mint 17 000 négyzetkilométer (3861 négyzetmérföld).
Az Aral-tenger ökoszisztémája szinte teljesen megszűnt. A terület egykor virágzó halászata megsemmisült. Hatalmas halászhajók állnak elhagyatottan a sós sivatag közepén.
Kazahsztán és Üzbegisztán környezetvédelmi szervezetekkel együttműködve igyekszik megőrizni az Aral-tó maradékát, miközben lehetővé teszi a gazdák számára, hogy öntözzék terményeiket. Kazahsztán például gátat épített, hogy visszatartsa a vizet az északi Aral-tóban, amely egyike a területen jelenleg található három tónak. A halak lassan visszatérnek. Az Amu-Darja és a Szir-Darja javított öntözőcsatornái szintén csökkentik a mezőgazdaság számára elveszett vízmennyiséget.