13. Egymás mellett – Aquila és Priszkilla története
Kr. u. 52-ben Claudius római császár rendeletet adott ki, amelyben kiutasított minden zsidót Róma városából. A római történetíró, Suetonius szerint úgy tűnik, hogy keresztény szomszédaikat üldözték, és jelentős nyugtalanságot okoztak a városban. Claudiust kevéssé érdekelte a bajok oka, és még kevésbé az, hogy kik voltak a bűnösök. Tudta, hogy zsidók, és ez elég volt neki; ezért minden zsidót kitelepítettek otthonából és száműztek Rómából, az ártatlanokat a bűnösökkel együtt.
Ekkor egy Aquila nevű zsidó, aki a Fekete-tenger menti Pontus tartományból vándorolt Rómába, összepakolta a holmiját, búcsút vett a barátaitól, és elindult Korinthosz városába. Mellette volt hűséges felesége, Priszkilla. Nem tudjuk biztosan, hogy az asszony zsidó vagy római volt-e, és abban sem vagyunk biztosak, hogy akkoriban mindketten keresztények voltak-e vagy sem. Egy dolgot azonban tudunk – együtt voltak. Valójában mindig együtt voltak. Egyikük neve sem fordul elő a másik nélkül.
Egyrészt együtt keresték a kenyerüket. “Mert mesterségük szerint sátorkészítők voltak” (ApCsel 18:3). Az újszövetségi időkben minden zsidó fiúnak tanítottak valamilyen mesterséget. Mivel a sátrak a héber életnek olyan fontos részét képezték, Aquila szülei úgy döntöttek, hogy fiuk a megélhetésnek ezt a gyakorlatias eszközét tanulja meg. Sátraik durva kecskeszőrből készültek, amelyet csak nagy szakértelemmel lehetett megfelelően kivágni és megvarrni. Aquila elsajátította ezt a képességet, és később megtanította a feleségének, aki boldogan segített neki a vállalkozásában.
Nem minden férj és feleség tud így együtt dolgozni. Érett kapcsolatra van szükség ahhoz, hogy olyan nyomás alatt, amilyet egy munka néha generál, szorosan együtt tudjanak dolgozni. De Aquila és Priscilla kapcsolata nyilvánvalóan ilyen volt. Nemcsak társak és szeretők voltak, hanem bizonyára jó barátok és társak is. Hajlandónak kellett lenniük arra, hogy többet adjanak egymásnak, mint amennyit megpróbáltak elvenni. Képesnek kellett lenniük arra, hogy javaslatokat ugyanolyan készséggel fogadjanak el, mint amilyen készséggel felajánlották azokat. Élvezték az együttlétet és a közös munkát. Elválaszthatatlanok voltak, és egyenrangúak.
Amikor tehát megérkeztek Korinthoszba, együtt kutatták át a piacot egy kis szabadtéri bolt után, amelyet kibérelhettek, és nekiláttak a sátorkészítő vállalkozásuknak. Az időzítés nyilvánvalóan Istentől volt, mert alighogy berendezkedtek az üzletükben, egy másik zsidó sátorkészítő is megérkezett a városba frissen egy athéni evangelizációs keresztes hadjáratból, Pál apostol. Valahányszor új városba érkezett, végigsétált a piactéren, hogy alkalmat keressen arra, hogy beszélhessen Jézusról, hogy jeleket keressen arra, hogy Isten milyen irányt mutat a jövőbeli szolgálatára, és persze munkát keressen, hogy eltarthassa magát, miközben szolgál. Elkerülhetetlen volt, hogy betévedjen Aquila és Priszkilla sátorkészítő műhelyébe. A Szentírás így meséli el a történetet: “Ezek után elhagyta Athént, és Korinthoszba ment. És talált egy Aquila nevű zsidót, aki Pontusból származott, és nemrég érkezett Itáliából a feleségével, Priscillával, mert Claudius megparancsolta, hogy minden zsidó hagyja el Rómát. Elment hozzájuk, és mivel ugyanolyan mesterséget űzött, náluk maradt, és ők dolgoztak; mert mesterségük szerint sátorkészítők voltak.” (ApCsel 18:1-3)
Az egymás iránti rokonságuk azonnal megmutatkozott, és azon a napon mély és tartós barátság született. Pál eljött hozzájuk dolgozni a műhelyükbe, sőt, korinthusi tartózkodása alatt együtt is lakott velük az otthonukban. Ha korábban nem is ismerték Krisztust, most biztosan találkoztak vele, mert senki sem tölthetett el időt Pál jelenlétében úgy, hogy ne fertőződött volna meg a Megváltó iránti ragadós és lelkes szeretetétől. Ezek ketten, akik együtt éltek, együtt dolgoztak és együtt szenvedtek a száműzetésben, együtt ismerték meg és szerették meg Jézus Krisztust, és ez tette teljessé a házasságukat. Most már egyek voltak Krisztusban, és az Ő szeretete még jobbá tette a jó házasságot. Lehet, hogy a te házasságodnak éppen erre van szüksége. Ha egyikőtök sem vetett hitet abba az áldozatba, amelyet Krisztus hozott a bűneiért, akkor a házasságotok nem lehet teljes. Az igazi egységet csak Krisztusban lehet megtalálni.”
Amióta Aquila és Priscilla találkozott a Megváltóval, együtt növekedtek az Igében. Kétségtelen, hogy minden szombaton Pállal együtt mentek a zsinagógába, amikor a zsidókkal és görögökkel érvelt, és arra bátorította őket, hogy Krisztusban bízzanak az üdvösségért (ApCsel 18:4). Nem mindenki fogadta el a bizonyságtételét. Néhányan ellenálltak és káromolták. Ezért kivonult a zsinagógából, és a szomszédos Titus Justus házában kezdett tanítani. És Isten megáldotta a szolgálatát. Még a zsinagóga főparancsnoka is megismerte Krisztust. “És letelepedett ott egy év és hat hónapig, és tanította közöttük az Isten igéjét” (ApCsel 18:11). Gondoljunk csak bele, tizennyolc hónap intenzív bibliatanulmányozás az ősegyház legnagyobb bibliatanítója alatt. Hogy Aquila és Priszkilla mennyit fejlődhetett!
Az órák végeztével pedig valószínűleg mindhárman együtt mentek haza, és kora reggelig fenn ültek, és az Úrról és az Ő Igéjéről beszélgettek.
Akkor egyre jobban megszerették Isten Igéjét. És bár sokáig és keményen dolgoztak a műhelyük működtetésén, a sátrak készítésén és javításán, az otthon fenntartásán és a jeles vendégük gondozásán, mindig találtak időt a komoly bibliatanulmányozásra. Az Ige közös megosztása megerősítette egymás iránti szeretetüket és az összetartozás szellemét.
Ez pontosan az, ami sok keresztény házasságból hiányzik. Férjeknek és feleségeknek szükségük van arra, hogy együtt nyissák ki az Igét. Ezt nem nehéz megtenni egy lelkészi házban. Amikor egy üzenetre készülök, gyakran beszélgetek a feleségemmel, és kikérem a gondolatait az általam tanulmányozott szakaszról. Ha ő készül egy leckére, előfordulhat, hogy segítségemet kéri egy adott igevers megértéséhez, és azon kapjuk magunkat, hogy együtt osztjuk meg az Igét. De lehet, hogy nálatok ez nehezebb lesz, különösen, ha még soha nem csináltátok ezt. Egy vasárnapi iskolai osztály tanítása és a felkészülés megosztása egymással kényelmes módja lehet a kezdésnek. Hasznos lenne egy bibliaközpontú áhítati útmutató elolvasása és megbeszélése. A Biblia egy könyvének közös átolvasása lehetővé teszi, hogy Isten szóljon az életünkhöz. Bárhogyan is élünk vele, Isten Igéje az egyik szükséges összetevője az egymással való kapcsolatunk gazdagításának.”
Az Apostolok Cselekedeteiről szóló beszámolóban következő eseményekből kiderül, hogy Aquila és Priszkilla milyen alaposan megismerte Isten Igéjét. Amikor Pál Korinthoszból Efézusba ment, elkísérték őt, és otthagyta őket, amikor elindult az otthoni gyülekezetébe, Antiókhiába (ApCsel 18:18-22). A költözés előrelátó volt, mert amíg Pál távol volt, “egy Apolló nevű zsidó, alexandriai születésű, ékesszóló ember érkezett Efézusba, aki hatalmas volt az Írásokban. Ez az ember az Úr útjára taníttatott, és lélekben buzgó lévén, pontosan beszélt és tanított a Jézusról szóló dolgokról, csak János keresztségét ismerte, és bátran kezdett beszélni a zsinagógában.” (ApCsel 18:24-26)
Akillosz és Priszkilla elmentek meghallgatni őt, és mély benyomást tett rájuk őszintesége, Isten iránti szeretete, az ószövetségi írások ismerete és ragyogó szónoki képessége. Hatalmasan lehetett volna használni Jézus Krisztus szolgálatában, de az üzenete hiányos volt. Az Ószövetségen túl csak Keresztelő János üzenetét ismerte, amely csupán az eljövendő Messiást vetítette előre. “Amikor pedig Priszkilla és Aquila meghallotta őt, félrehívták, és pontosabban elmagyarázták neki Isten útját” (ApCsel 18:26). Szeretettel és türelmesen elismételték Jézus Krisztus földi életét és szolgálatát, áldozatos és helyettesítő halálát a golgotai kereszten a világ bűneiért, győzedelmes feltámadását a sírból és dicsőséges mennybemenetelét, a személyes bűnből való megváltás szükségességét az Ő befejezett művébe vetett hit által, a Szentlélek pünkösdi eljövetelét és Krisztus Testének születését, valamint más nagy újszövetségi tanokat.
Aquila és Priscilla talán nem voltak kitűnően képzett szónokok, de szorgalmas tanulói voltak az Igének, és szerették megosztani azt másokkal. Még arra is hajlandóak voltak időt áldozni, hogy egy fiatalembert lelki gondozásuk alá vegyenek, és az életébe öntsék Krisztus dolgait. Apollósnak éles elméje és gyors felfogása volt. Magába szívta az általuk tanított igazságot, és életének és szolgálatának részévé tette. És az Aquilával és Priszkillával való találkozás eredményeként Isten hatékony szolgájává vált, akit a korintusiak közül néhányan később Péterrel és Pállal egy szintre helyeztek (1Kor 1:12).
Néhányunkból soha nem lesz nagyhatalmú prédikátor, de lehetünk az Ige hűséges tanulói, és otthonunk nyitott lehet olyan emberek előtt, akiknek a szíve éhes az Ige hallására. Lehet, hogy abban az örömteli kiváltságban lesz részünk, hogy egy fiatal Apollóst nevelhetünk, aki egy napon széles körű és erőteljes szolgálatot fog végezni Jézus Krisztusért.
Aquila és Priscilla nemcsak együtt keresték a kenyerüket, és együtt növekedtek az Igében, hanem együtt szolgálták az Urat. Ezt a már látottakból tudjuk, de keresztény szolgálatuknak van egy másik aspektusa is, amelyet érdemes megemlíteni. Amikor Pál elhagyta Antiókhiát a harmadik missziós útjáról, szárazföldi úton átutazott Kis-Ázsián, majd visszatért Efézusba, ahol körülbelül három évig tanította Isten Igéjét (vö. ApCsel 26:31). Ez idő alatt írta meg első levelét a korinthusiakhoz, és így szólt: “Ázsia gyülekezetei üdvözölnek titeket. Aquila és Prisca szívből üdvözölnek benneteket az Úrban, a házukban lévő gyülekezettel együtt.” (1Kor 16:19)
Amikor még csak most kezdték meg működésüket Korinthusban, házuk valószínűleg nem volt elég nagy ahhoz, hogy az összes keresztényt befogadja, ezért Titus Justus házát használták. Most azonban úgy tűnik, hogy Isten anyagilag is megáldotta őket, és Efézusban az Ő dicsőségére használták az erőforrásaikat. Az otthonuk az efézusi gyülekezet találkozóhelye volt.
És nem ez lett volna az utolsó alkalom, amikor az otthonuk ezt a célt szolgálta. Amikor Pál Efezusból Görögországba távozott, nyilvánvalóan azt hitték, hogy Isten visszairányítja őket Rómába. Claudius már halott volt, így a költözés biztonságosnak tűnt, és Rómának bizonyára szüksége volt az evangélium tanújára. Így hát elindultak! Pál erről a harmadik missziós útjáról, Görögországból írta levelét a rómaiakhoz, és így szólt: “Üdvözöljétek Priskát és Aquilát, munkatársaimat Krisztus Jézusban, akik az én életemért saját nyakukat kockáztatták, akiknek nemcsak én adok hálát, hanem a pogányok összes gyülekezetei is; üdvözöljétek a házukban lévő gyülekezetet is” (Róm 16:3-5). Alig értek Rómába, máris gyülekezet gyűlt össze a házukban. Az újszövetségi időkben a gyülekezetek nem engedhették meg maguknak, hogy földet birtokoljanak és épületeket építsenek, és a folyamatos nyomás és üldözés miatt nem is lett volna bölcs dolog ezt megtenni, ha megtehették volna. Otthonokban gyűltek össze. Aquila és Priszkilla otthona pedig mindig nyitva állt azok előtt, akik többet akartak megtudni Krisztusról, és azok előtt a keresztények előtt, akik növekedni akartak az Igében.
Míg nekünk vannak egyházi épületeink, az otthon, mint az evangelizáció és a lelki táplálás központja a közösségben, nem helyettesíthető. Egyes keresztények evangelizációs vacsorákat tartanak, ahová meghívják a nem megmentett barátaikat, hogy meghallgassanak egy kiemelkedő személyes bizonyságtételt. Sok elhivatott nő a kávéscsésze-evangelizációt alkalmazza, szoros barátságot köt szomszédaival, és a konyhaasztalnál megosztja velük Krisztust. Az otthoni bibliaórák hatékony eszközei lehetnek az elveszettek elérésének, vagy annak, hogy a hívők növekedjenek az Igében. A fiatalok sokat profitáltak azokból a felnőttekből, akik megnyitották otthonukat az ifjúsági csoportok előtt. Az otthonunk felhasználásának lehetőségei az Úr szolgálatára korlátlanok. Ezt talán jó lenne, ha a házastársak közösen megbeszélnék és imádkoznának róla.”
A Római levélben található köszöntőben van egy rövid kijelentés, amely felett azonban nem mehetünk el könnyelműen: “Akik az én életemért a saját nyakukat kockáztatták, akiknek nemcsak én adok hálát, hanem a pogányok összes gyülekezetei is”. Nem tudjuk, hogy Pál mire utalt, és azt sem, hogy mikor történt, de valahol, valahogyan Aquila és Priszkilla együtt veszélyeztették a saját életüket, hogy megmentsék Pál életét. És ezért is hálát adhatunk Istennek. Az isteni igazságról való tudásunk hiányos lenne a levelek nélkül, amelyek megírására Isten ihlette őt. Két barátja hajlandó volt mindent odaadni a Megváltó szolgálatában, még az életüket is.”
Aquila és Priscilla még egyszer szerepelnek az Újszövetségben, Pál apostol utolsó könyvének utolsó fejezetében. Tizenhat év telt el azóta, hogy Pál először találkozott velük Korinthusban, és most már másodszor ült római börtönben. Közelgett a halála Néró császár keze által, ő pedig hosszú és gyümölcsöző életének utolsó bekezdését írta. “Üdvözlöm Priskát és Aquilát és Onesiphorus házanépét” (2Tim 4:19). Kedves barátaira gondol, akik akkoriban visszatértek Efézusba, ahol Timóteus szolgált, és valószínűleg azért hagyták el Rómát, hogy elmeneküljenek Néró legutóbbi, keresztények elleni üldözése elől. Ez csak egy rövid és egyszerű üdvözlés volt, Priszkilla nevének rövidített formáját használva, amelyet már több más helyen is láttunk. Pál azonban azt akarta, hogy élete utolsó óráiban emlékezzenek meg róla.
Ez a rövid vers azonban egy érdekes megfigyeléssel szolgál. Priszkilla neve Aquila neve előtt jelenik meg. Valójában a rájuk vonatkozó hat bibliai hivatkozásból négyben az ő neve szerepel először. És ez szokatlan! A Bibliában a legtöbb férjekre és feleségekre vonatkozó hivatkozásban a férfi áll az első helyen. Miért történt ez a váltás? Több magyarázat is felmerült, de a legésszerűbbnek az tűnik, hogy kettejük közül Priszkilla volt a tehetségesebb, és gyakran vállalta a kiemelkedőbb szerepet. Mégis úgy tűnik, hogy ez soha nem befolyásolta az egymás iránti szeretetüket, az egymás iránti megértésüket és a közös munkára való képességüket.
Nem mindig így történik. Egyes férjek fenyegetve érzik magukat, mert a feleségük nagyobb tudású vagy rátermettebb náluk, és hogy elkerüljék a szégyent és mentsék az arcukat, néha lelki kiesővé válnak. Könnyebb számukra, ha egyáltalán nem jelennek meg, mintha a feleségük túlszárnyalná őket. Mások uralkodóvá és harciasakká válnak, hogy megpróbálják megalapozni tekintélyük pozícióját.
Egyes esetekben a feleségek a hibásak. Úgy tűnik, hogy valamit bizonyítani akarnak, versengenek a férjükkel a reflektorfényért, tekintély és elsőség után kapkodnak. Nem csoda, hogy férjeik fenyegetve érzik magukat. Isten tekintélyi rendje a házasságban soha nem változik. Bár a feleség lehet intelligensebb és találékonyabb, mint a férje, Isten mégis azt akarja, hogy a férjére tekintsen, mint vezetőjére. Ez nem mindig könnyű egy rendkívül tehetséges nőnek, de Priszkilla megtette. Nem versengett Aquilával. Ő csak használta az Istentől kapott képességeit, mint a férje segítője, Isten dicsőségére. Biztos vagyok benne, hogy Aquila sokszor hálát adott Istennek érte, és sokszor elfogadta bölcs tanácsait. Ő volt a világ egyik igazán felszabadult asszonya, mert nincs olyan szabadság, amely nagyobb örömet és megelégedettséget okozna, mint az Isten Igéjének való engedelmesség szabadsága.
Beszéljük meg
1. Keresi a lehetőségeket, hogy megoszthassa Krisztust, bárhol is jár, ahogy Pál tette? Megfertőződnek-e azok, akik időt töltenek veled, a Krisztus iránti szereteteddel? Hogyan javíthatnál életednek ezen a területén?
2. Milyen lelki hozzájárulást teszel mások életéhez? Mit tehetnél még azért, hogy Isten Igéjét megoszd másokkal?
3. Hogyan használhatnád hatékonyabban az otthonodat az Úr szolgálatára?
4. Megosztjátok egymással Isten Igéjét? Beszéljétek meg, hogy szerintetek milyen közös bibliatanulmányozás működne a legjobban, majd kössetek szövetséget, hogy ezt rendszeresen együtt csináljátok.
5. Férjek számára: Zavar, ha a feleséged háttérbe szorít téged? Isten szerint hogyan kellene viselkedned vele szemben ilyenkor?
6. Feleségeknek: Fenyegeted a férjedet azzal, hogy bizonyos területeken igyekszel bizonyítani a felsőbbrendűségedet? Keresed mások dicséretét az ő kárára? Hogyan kerülheted el ezeket a buktatókat?
7. Vannak olyan alkalmak, amikor úgy érzed, hogy a párod nyilvánosan aláássa téged? Osszátok meg ezt egymással, és beszéljétek meg, hogyan lehetne ezt elkerülni.
8. Ha te és a párod azt fontolgatnátok, hogy együtt dolgoztok egy vállalkozásban, milyen problémák felmerülését látnátok? Mit tehetnétek most, hogy elkerüljétek ezeket a problémákat?
9. Hogyan tudnátok teljesebben megmutatni a Krisztusban férjként és feleségként megélt egyenlőséget?