14. fejezet: Akut súlyos asztma (status asthmaticus)

Az akut súlyos asztma, korábbi nevén status asthmaticus, olyan súlyos asztma, amely nem reagál az ismételt béta-agonista kezelésre, például inhalációs albuterolra, levalbuterolra vagy szubkután adrenalinra. Ez olyan orvosi vészhelyzet, amely azonnali felismerést és kezelést igényel. Az orális vagy parenterális kortikoszteroidokat minden akut súlyos asztmás betegnek a lehető leghamarabb be kell adni, mivel a klinikai előnyök csak 6-12 óra múlva jelentkezhetnek. Az epizódok körülbelül 50%-a felső légúti fertőzésekre vezethető vissza, és egyéb okok közé tartozik az orvosi kezelés elmulasztása, a nem szteroid gyulladásgátlóknak való kitettség aszpirinallergiás betegeknél, allergén expozíció (különösen háziállatok) súlyosan atópiás egyéneknél, irritáló belégzés (füst, festék stb.), testmozgás, valamint az inhalációs vagy orális kortikoszteroidok elégtelen alkalmazása. A kórtörténetnek az akut súlyos asztmára kell összpontosítania, beleértve az orális vagy inhalációs kortikoszteroidok jelenlegi használatát, a kórházi kezelések, sürgősségi ellátások, intenzív osztályra való felvételek és intubációk számát, az albuterol használatának gyakoriságát, az éjszakai tünetek jelenlétét, a mozgásintoleranciát, a jelenlegi gyógyszer- vagy tiltott droghasználatot, az allergéneknek való kitettséget és egyéb jelentős egészségügyi állapotokat. A súlyos légáramlási obstrukciót előre jelezheti a járulékos izomhasználat, a pulsus paradoxus, a 30° alatti fekvés elutasítása, a >120 ütés/perc pulzus és a csökkent légzési hangok. Az orvosok szubjektív értékelése a légúti elzáródásról gyakran pontatlan. A légúti elzáródás objektívebb mérése a csúcsáramlás (vagy az 1 másodpercben mért erőltetett kilégzési térfogat) és az oxigén beadása előtti pulzoximetria segítségével általában hasznos. A pulzoximetriás >90%-os értékek ritkábban járnak problémákkal, bár a CO(2)-visszatartás és az alacsony Pao(2)-érték elmaradhat.