4 módszer az önző emberek kezelésére

Egy ismerősöm nemrég azt mondta nekem, hogy szeretné, ha felnőtt gyermekei felismernék, milyen keményen dolgozott értük. “Annyira önzőek” – mondta. “Kapzsiak és önzőek.” Világossá tette, hogy önzetlen és nagylelkű anya volt. “Mindent értük tettem” – mondta. “És nézd meg, mit tudok felmutatni.” Panaszkodott, hogy a gyerekei mindent megkaptak: “Mindannyian elköltöztek a világ távoli részeire, és soha nem nézték meg, hogy mi van velem. Az én generációm nem ilyen volt. Mi otthon maradtunk, és gondoskodtunk a szüleinkről.”

Meglepetten hallgattam a panaszait. Igaz volt, hogy az egyik fia Kínában élt, a lánya pedig átköltözött a kontinens másik végére. De valamennyi gyermeke rendszeresen hívta és e-mailezett neki, és a még a közelben élő gyerekek és unokák gyakran meglátogatták. Azt is tudtam, hogy mindannyian részt vettek abban, hogy most, hogy idősödik, jól érezze magát, és jól gondoskodjanak róla.

Az én szemszögemből nézve messze nem voltak önzőek.

Kíváncsi voltam, vajon a szemükbe is kritizálta-e őket. Ha igen, akkor elképzeltem, hogy a dühös vádaskodásai miatt rosszul érzik magukat, és ennek következtében talán éppen az ellenkező hatást érte el, mint amit ő akart. Ahelyett, hogy arra késztette volna a gyerekeit, hogy azt tegyék, amit ő akart, talán a kritikái inkább távolabb taszították őket.

Ki volt valójában önző? Ezek a felnőtt gyerekek – vagy az anyjuk?

Az önzés kezelése

Az önzés manapság nagy téma. Könyveket írtak a nárcizmusról, az “Én generációról”, sőt az “egészséges” önzésről is. De ha valaki, akivel rendszeresen dolgod van, következetesen önző és egocentrikus, megkeserítheti az életedet. De mit tegyél, ha azzal vádolnak, hogy önző vagy, különösen akkor, ha tudod, hogy vétkes vagy?

Először is definiáljuk a fogalmat. Az önzés két fő jellemzője:

2. Túlzottan vagy kizárólag önmagával foglalkozik.
4. Nem törődik mások szükségleteivel vagy érzéseivel.

Ha valaki egyszerre teljesen önző és mással nem törődik, akkor valószínűleg nem nagyon fog reagálni rád másképp, minthogy azt értékeli, hogyan elégíted ki az igényeit. Ezt szem előtt tartva az alábbi 4 tippet adjuk, hogy hogyan kezeld az önző embereket az életedben:

1. Értsd meg, hogy honnan jönnek.

Hadd magyarázzam el: A megértés nem azt jelenti, hogy valakit elengedünk. De ha a viselkedés mögé tudsz nézni, és felfedezed, mi motiválja, akkor nagyobb eséllyel tudsz úgy reagálni, hogy az talán kevésbé legyen erőteljes. Gyakran teszünk feltételezéseket arról, hogy mi motiválja az embereket, jóban-rosszban, de ezek a feltételezések gyakran pontatlanok. Egyszer együtt éreztem egy szomszéddal, akinek 100 éves édesanyja rendkívül agresszívvá és dühössé vált. “Nehéz lehet látni, hogy olyanná romlik, akit nem is ismerünk” – mondtam. De a szomszédom azt válaszolta, hogy az ő anyja egész életében ilyen volt – a kor és a gyengeség nem változtatta meg.”

A fiatal gyerekeknek természetesen önzőnek kell lenniük (ez más, mint a jogosultság). A szociális világban való életre nevelés munkájának része az is, hogy segítsük őket abban, hogy elkezdjék megérteni, hogy más embereknek is vannak érzéseik és szükségleteik, amelyeket tiszteletben kell tartani. De nem születnek ezzel a képességgel, és nem helytelen, ha elsősorban a saját szükségleteiket akarják kielégíteni.

Az idős és idős emberek gyakran azért is tűnnek “önzőnek”, mert szinte szükségszerűen csak egy dologra összpontosítanak – saját magukra. Az a nő, akit a bejegyzés elején leírtam, a gyermekei szerint szerető és nagylelkű anya volt. Mindig is kissé szorongó volt, de ahogy idősödött, aggodalmai fokozódtak. Mivel félt egyedül élni, de még mindig túl fiatal volt ahhoz, hogy segítő gondozásba költözzön, önzővé és követelőzővé vált. Az igazság azonban az volt, hogy büszke volt a gyermekeire is, és nagyon szerette őket. Nem akarta, hogy hazaköltözzenek, és nem akarta megzavarni egyikük – vagy a saját – életét sem azzal, hogy hozzájuk költözik.

Mit lehetett tehát tenni?

Azzal, hogy megértette, mi motiválta ingerlékenységét és önzőségét – a félelmei és szorongásai az önálló élettel kapcsolatban -, a gyermekei egy fontos megküzdési mechanizmust tudtak működésbe hozni. .

2. Ne vedd magadra.

Sokkal gyakrabban mondom ezt az ügyfeleknek, mint azt sokan közülük hallani szeretnék. Pedig ez egy fontos megküzdési eszköz sokféle viselkedés esetében. Csak azért, mert valaki azt mondja, hogy önző vagy, nem feltétlenül jelenti azt, hogy valóban rosszul csinálsz valamit. Valószínűleg azt jelenti, hogy azt akarják, hogy valami mást csinálj – ami lehet, hogy nekik jó, de neked nem feltétlenül.

Az ismerősöm gyerekei remekül megoldották, hogy ne vegyék személyeskedésnek a vádjait. Ennek eredményeképpen tudtak neki segíteni abban, hogy néhány fontos változtatást hajtson végre az életében. Először egymással, majd vele is megosztották aggodalmaikat. Megvizsgálták annak lehetőségét, hogy közelebb költözzön valamelyikükhöz, de minden érintett egyetértett abban, hogy a barátok és a megszokott tevékenységek nélkül még magányosabb lenne. Ezért egy olyan tervet dolgoztak ki, amely a felnőtt gyermekeik egyértelműbb, strukturáltabb látogatásait foglalja magában. Amikor magányos lett, ránézhetett a naptárára, és láthatta, hogy a közeljövőben látogatást terveztek hozzá. Ezzel a várakozással nemcsak kevésbé lett kritikus a gyerekeivel szemben, hanem jobban bekapcsolódott a mindennapi életébe is.”

3. Ne feltételezzen.

Gyakran teszünk olyan feltételezéseket, amelyek helytelenek vagy félrevezetőek. Az egyik igazán hasznos módja annak, hogy kezeld valakinek azt a vádját, hogy önző vagy, ha halkan és megfontolt hangon megkérdezed, mire gondol. Meg tudják magyarázni, hogyan vagy önző? Mit szeretnének, ha másképp tennél?

Ha erre nem vagy képes – és rengeteg jó okod lehet rá, hogy nem vagy rá képes -, akkor megpróbálhatod magadnak is feltenni ezeket a kérdéseket. Úgy tűnik például, hogy általános kulturális konszenzus van abban, hogy a gyermekvállalás önzetlen tevékenység, a gyermekvállalás mellőzése pedig önzőség. De vajon tényleg igaz ez? Szinte mindenki, akit ismerek, aki valaha is családot alapított – magamat is beleértve -, önző okokból tette. Szeretni akarnak, vagy szeretni akarnak (és igen, ez is önző dolog); örömet akarnak szerezni egy szülőnek, vagy szorosabban kötődni egy partnerhez vagy házastárshoz; egy családi egység részévé akarnak válni – a lista folytatható. Nincs semmi baj ezekkel az önző okokkal. Csak fontos, hogy ne feltételezzük, hogy ezek valóban önzetlenek. Valójában, ha őszintén el tudnánk fogadni, hogy önző okokból vállalunk gyermeket, sok szülő talán kevésbé lenne elkeseredve, ha ezek az igények nem teljesülnek.

Egy elragadóan szatirikus posztban az önzésről Adam Grant, a PT munkatársa rámutat, hogy gyorsan panaszkodunk mások nagylelkűségének hiányára, de sokkal kevésbé vagyunk képesek felismerni saját hibáinkat ezen a téren. Jól mondja, de az éremnek van egy másik oldala is – az a félelem, amit sok ügyfelem oszt meg, hogy mi vagyunk az önzők.

4. Ne feledjük, hogy bizonyos mértékű önzés egészséges.

Az egészséges önzés nemcsak arra emlékeztet minket, hogy gondoskodjunk magunkról; lehetővé teszi számunkra, hogy gondoskodjunk másokról. Még az önzetlen törődés és nagylelkűség sem igazán önzetlen. Ha jól érezzük magunkat attól, hogy teszünk valamit valaki másért, akkor az még mindig kissé önző, nem igaz? De ettől még nem lesz rossz. (Egy másik PT kollégának, Leon Seltzernek van egy nagyszerű blogja az én evolúciójáról, amely éppen ezzel a kérdéssel foglalkozik.)

Ez csak néhány javaslat, de szívesen meghallgatnám, milyen módszereket dolgoztatok ki arra, hogyan kezeljétek az önző embereket az életetekben. Egyetértesz azzal, hogy a gyerekeknek bizonyos szempontból önzőnek kell lenniük, de azt is meg kell tanulniuk, hogy tisztában legyenek mások igényeivel és reagáljanak rájuk? Mit teszel, ha úgy érzed, hogy te magad is önző vagy? Mint mindig, most is várom a válaszokat!