A bibliafordítás rövid története | Bibliafordítás | Wycliffe Bibliafordítók
A keresztény korszakban alig volt olyan évszázad, amikor ne folyt volna valahol valamilyen bibliafordítás. Ez figyelemre méltó.
Tényleg úgy tűnik, hogy a bibliafordítás mindig is szerves része volt Isten küldetésének. Ez sehol sem szembetűnőbb, mint a korai szíriai egyházban. Meglepő módon az a gyülekezet, amelyet Saul az ApCsel 9-ben üldözni akart, a misszió központjává vált. A Szentírás első fordítása a keresztény korszakban a Damaszkuszban beszélt szír nyelvre történt Kr. u. 170 körül!
A bibliafordítási tevékenység aztán a következő évszázadokban Szíriából elterjedt Örményországban, Grúziában, Szamarkandban és azon túl. Ebben a szakaszban szinte mindig a Septuaginta volt az Ószövetség forrásszövege. Ez egy héberből görögre készült fordítás volt, amely i. e. 130 körül készült el a görögül beszélő zsidók számára. Pál ezt használta, amikor az Ószövetséget idézte. Tudja, mit mondanak: “Ha Pálnak elég jó volt, akkor elég jó…”
A Szentírás elérhetővé tétele a hétköznapi emberek számára
Egyetlen embert nem győzött meg ez az érv, Jeromost. Kr. u. 382 körül a pápa megbízta titkárát, Jeromost, hogy készítsen egy új latin nyelvű fordítást, mivel a Septuagintán alapuló változatok, mondhatni, meglehetősen kuszák voltak. Jeromos a beszámolók szerint félelemmel, de egyben nagy komolysággal látott hozzá a feladathoz. Megtanult héberül, és Origenész munkásságának köszönhetően héber és görög nyelven is hozzáférhetett a Szentírás szövegeihez. A neki tulajdonított megjegyzés, miszerint “a Szentírás ismeretlensége Krisztus ismeretlenségét jelenti”, elárul valamit a szenvedélyéről.
A keletkezett fordítást, amely a nép latin nyelvén készült, Vulgata néven ismerjük. Aligha vesszük észre, hogy Jeromos kulcskifejezései közül hányat vettünk át angolul. Az olyan szavak, mint a Szentírás, az üdvösség, a megigazulás és az újjászületés a Vulgatában található latin alakjukon keresztül jutottak el az angol nyelvbe.
A fordítás a középkorban
Az ember azt gondolná, hogy a “sötét középkorban” nem sok bibliafordító dolgozott. Bizonyára ez volt az az időszak, amikor az iszlám terjeszkedése arra késztette az egyházat, hogy zárlatos üzemmódba kapcsoljon és befelé nézzen. És mégis ez volt Cirill és Metód, a szlávok misszionáriusainak és bibliafordítóinak ideje. Lenyűgöző tevékenységet fejtett ki a Szentírás arab nyelvre való fordítása is Sevillában, Bagdadban és Damaszkuszban. Azt is tudjuk, hogy Bede János evangéliumát óangolra fordította. Peter Waldo hasonló dolgokat tett Franciaországban.
John Wycliffe a 14. századi Angliában az egyházi kiváltságok és hatalom kiemelt ellenfeleként tűnt fel. Élete vége felé azzal adott kifejezést meggyőződésének, hogy a Szentírást a Vulgatából középangolra fordította a hétköznapi emberek számára. Halála után Wycliffe-et kiátkozták, testét exhumálták és elégették. Wycliffe azonban az előtte szólóktól eltérően olyan hatást gyakorolt, amely egész Európára kiterjedt: Jan Hus és mások Prágában magyar és cseh nyelvű Szentírást készítettek. Huszt eretneknek nyilvánították, és azonnal máglyán égették meg.
Új források
A 15. században két esemény úgy megváltoztatta a bibliafordítás menetét, mint kevés más. Gutenberg nyomdájának kifejlesztése jól ismert, de Konstantinápoly 1453-as elestét gyakran figyelmen kívül hagyják. A görög és héber szövegek ismerete és a hozzájuk való hozzáférés kiszáradt a nyugati egyházban. A keleti egyház volt az, amely megőrizte ezt a régi tudást, így amikor Konstantinápoly elesett, a tudósok görög és héber szövegeiket szorongatva nyugatra menekültek. Párizsban, Londonban és Rotterdamban kötöttek ki. A rotterdami Erasmus volt az, aki 1516-ban elkészítette az Újszövetség görög szövegének kiadását.
A Bibliák nyomtatása teljesen új terjesztési lehetőségeket teremtett, és a görög szöveg rendelkezésre állása azt jelentette, hogy a fordítás sokkal pontosabb volt. Ha ezt a két tényezőt kombináljuk azzal a növekvő vággyal, amelyet az olyanok, mint Wycliffe keltettek fel, hogy saját maguk olvassák a Szentírást, akkor láthatjuk, hogyan változott meg a bibliafordítás színtere. 1600-ra a teljes Biblia nyomtatott változata 15 európai nyelven jelent meg.
Úttörő munka
William Tyndale 1530-as évekbeli angol nyelvű bibliafordítása kiemelkedik az angolul beszélők számára. Megannyi olyan kifejezést talált ki, amelyek erőteljesen kommunikáltak. Mesterien használta az íjászatban a céltévesztésre használt kifejezést, a “to sin” (vétkezni). Ugyanilyen zseniális találmánya volt az ‘at-one-ment’. Sok más kifejezés, mint például ‘az élők földje’, ‘az utak elválása’, ‘szemem almája’ annyira ismerős, hogy elfelejtjük bibliai eredetüket. Az 1611-ben kiadott King James Version sok mindent megőrzött Tyndale úttörő munkájából.
A bibliafordítás üteme a következő 200 évben lelassult, de az Afrika és India partjai körül kibontakozó missziók nyomán a 19. század első felében ismét felgyorsult. Henry Martyn 31 évesen, kimerülten halt meg Örményországban, de nem azelőtt, hogy három nyelvre lefordította volna az Újszövetséget! William Carey indiai Serampore-ból induló missziója 40 nyelven végzett munkát. 1880-ra Samuel Ajayi Crowther joruba nyelvű anglikán püspök lett az első afrikai anyanyelvi fordító. Mindez azonban megállt, amikor a gyarmati hozzáállás átvette a hatalmat: “Az európai nyelvek elegendőek voltak”. Ez egy új sötét korszak volt!
Reményteljes jelek
A 20. században egyre reményteljesebb jelek mutatkoztak, miután az 1914-18-as vérontás elmúlt. A Cameron Townsend által 1934-ben alapított SIL és az őt követő Wycliffe-szervezetek a középpontjában álltak annak, hogy egyre nagyobb figyelmet fordítottak azokra a népcsoportokra, amelyek még nem hallották az evangéliumot.
Ez volt az a század, amikor az új technológiák ismét nagy hatással voltak a bibliafordítási erőfeszítésekre: a számítógép, a mobiltelefon és az internet forradalmasította a fordítás módszerét, ütemét és minőségét, valamint a terjesztést.
A nők kezdtek élen járni a bibliafordításban. Pandita Ramabai, egy magas kasztból származó indiai keresztény hitre tért, figyelemre méltó példát szolgáltat. Huszonnégy évesen nincstelenül találta magát: elszegényedett, árván maradt özvegyasszony volt. Megtanult görögül és héberül, hogy lefordítsa a Szentírást marathi nyelvre, és a fordítást nem sokkal halála előtt, 1922-ben fejezte be. Az 1936-ban megrendezett harmadik SIL-táborban Florrie Hansen (később Cowan) és Eunice Pike együtt indultak Mexikóba dolgozni – férjek nélkül!
A század végére a bibliafordító szervezetek egyik országban a másik után alakultak meg. Ami korábban a fordítási tevékenység alkalmi fellángolása volt, az mára globális mozgalommá vált!
A folyamatos történet
Mára a teljes Bibliát közel 700 különböző nyelvre fordították le, és több mint 2500 folyamatban lévő aktív fordítási projekttel a bibliafordítási mozgalom erősebb, mint valaha.
Ez a mozgalom azonban nem kihívás nélküli. Mind a kormányok, mind az egyházak továbbra is csak néhány globális nyelv elégséges és hatékony használata mellett érvelnek a többi nyelv rovására, és a fordítási napirend inkább a pénzügyi hatalommal rendelkezők kívánságait tükrözi, mint a helyi rálátással rendelkezőkét.
A történelem tanulsága azonban az, hogy a bibliafordítási mozgalmat nem lehet könnyen kioltani. Ha, ahogyan a néhai gambiai születésű történész, Dr. Lamin Sanneh javasolta, maga Krisztus a fordítás legnagyobb tette – Isten fordított az emberiségbe -, akkor biztosak lehetünk benne, hogy a bibliafordítás története még nem ért véget!
David Morgan
David Morgan 16 éven át dolgozott több beosztásban Közép-Afrikában, majd 12 évig vezette a Wycliffe képzési programját az Egyesült Királyságban, jelenleg pedig Eurázsiában dolgozik a bibliafordítást támogató vezető pozícióban. Évente tart előadást a Bibliafordítás történetéről a Nyelv és Szentírás Iskolájában.