A cassibilei fegyverszünet

Castellano csak az aláírás után értesült azokról a kiegészítő záradékokról, amelyeket Campbell tábornok egy másik olasz tábornok, Zanussi elé terjesztett, aki augusztus 31. óta szintén Cassibilében tartózkodott. Zanussi, tisztázatlan okokból, nem tájékoztatta ezekről Castellanót. Bedell Smith mindazonáltal elmagyarázta Castellanónak, hogy a további feltételek csak akkor léptek volna életbe, ha Olaszország nem vállal harci szerepet a háborúban a szövetségesek oldalán.

Aznap délután Addis Abeba hercege eligazítást tartott a Regia Marina (olasz királyi haditengerészet), a Regia Aeronautica (olasz királyi légierő) és a hadügyminiszterekkel, valamint a király képviselőivel. A fegyverszünet aláírásáról azonban nem tett említést, és csak a folyamatban lévő tárgyalásokra hivatkozott.

A fegyverszünet hatálybalépésének napját a Közép-Olaszországban tervezett partraszálláshoz kötötték, és a szövetségesek belátására bízták. Castellano még mindig úgy tudta, hogy a dátumot szeptember 12-re szánták, és Addisz-Abeba hercege megkezdte a csapatok Rómába történő mozgatását.

Szeptember 7-én egy kis szövetséges küldöttség elérte Rómát, hogy tájékoztassa Addisz-Abeba hercegét, hogy a következő nap lett volna a fegyverszünet napja. Arról is tájékoztatták, hogy az amerikai 82. légideszant hadosztály hamarosan megérkezik a város körüli repülőterekre. Addisz-Abeba közölte a küldöttséggel, hogy hadserege nem áll készen arra, hogy támogassa ezt a partraszállást, és hogy a térség legtöbb repülőtere német ellenőrzés alatt áll. A fegyverszünet néhány napos elhalasztását kérte. Amikor Eisenhower tábornok ezt megtudta, az amerikai csapatok római partraszállását törölték, de a fegyverszünet napját megerősítették, mivel más csapatok már úton voltak a tengeren, hogy partra szálljanak Dél-Olaszországban.

Amikor szeptember 8-án délután a szövetséges rádióban bejelentették a fegyverszünetet, a német erők azonnal megtámadták az olasz erőket az Achse hadművelet végrehajtásával. A Regio Esercito (Olasz Királyi Hadsereg) nagy részét nem tájékoztatták a fegyverszünetről, és nem adtak ki egyértelmű parancsot a német fegyveres erőkkel szemben követendő magatartási vonalról. Az olasz hadosztályok egy része, amelyeknek Rómát kellett volna védeniük, még mindig úton voltak Dél-Franciaországból. A király a királyi családdal és Addis Abeba hercegével együtt 9-én kora reggel elhagyta Rómát, és a dél-olaszországi Brindisiben keresett menedéket. Az eredeti szándék az volt, hogy a király és a miniszterelnökkel együtt a hadsereg főparancsnokságát is kiviszik Rómából, de csak kevés törzstiszt jutott el Brindisibe. Időközben az olasz csapatok utasítások nélkül összeomlottak, és hamarosan legyőzték őket; néhány kisebb egység úgy döntött, hogy hű marad a német szövetségeshez. Szeptember 8. és 12. között a német erők elfoglalták az összes olyan olasz területet, amely még nem volt a szövetségesek ellenőrzése alatt, kivéve Szardíniát és Apulia egy részét, anélkül, hogy nagy szervezett ellenállásba ütköztek volna. Rómában egy olasz kormányzó egy olasz gyalogoshadosztály támogatásával névlegesen szeptember 23-ig irányította a várost, de a gyakorlatban a város szeptember 11-től német ellenőrzés alatt állt.

Szeptember 3-án brit és kanadai csapatok átkeltek a Messinai-szoroson, és megkezdték a partraszállást Calabria legdélebbi csücskében a Baytown hadművelet keretében. A fegyverszünet kihirdetését követő napon, szeptember 9-én a szövetségesek partraszállást hajtottak végre Salernónál és Tarantónál.

A szövetségesek nem tudták teljes mértékben kihasználni az olasz fegyverszünet előnyeit, és a német csapatok gyorsan megfékezték őket. A védekezésnek kedvező terepen a szövetséges erőknek 20 hónapba telt, mire elérték Olaszország északi határait.

Az Olaszországon kívül, a megszállt Balkánon és a görög szigeteken állomásozó olasz csapatok egy része a fegyverszünet után néhány héttel még ki tudott tartani, de a szövetségesek határozott támogatása nélkül 1943 szeptemberének végére mindet legyőzték a németek. Kefalónia szigetén az olasz Acqui hadosztályt lemészárolták, miután ellenállt a német erőknek. Csak Leros és Szamosz szigetén, brit erősítéssel, tartott ki az ellenállás 1943 novemberéig, Korzikán pedig az olasz csapatok kényszerítették a német csapatokat a sziget elhagyására.

A többi esetben egyes, különböző méretű olasz egységek maradtak a tengelyhatalmak oldalán. Az egységek közül sokan az Olasz Szociális Köztársaság fegyveres erőinek magját alkották.