A dolgok, amiket nem vettél észre a Büszkeség és balítéletről

2007-ben egy brit olvasók körében végzett felmérés szerint a Büszkeség és balítélet a nemzet kedvenc könyve – megelőzve A Gyűrűk Urát, a Harry Pottert és a tényleges Bibliát. A lelkes Austen-rajongók légiójából senkit sem lepne meg távolról sem ez az eredmény. Az először 1813-ban megjelent Büszkeség és balítélet vitathatatlanul Austen legnépszerűbb regénye, amely nem csak számos adaptációt (köztük az 1996-os BBC minisorozatot és Joe Wright 2005-ös filmjét, valamint olyan műveket, mint a Bridget Jones naplója és A Lizzie Bennet naplója), hanem folytatások egész alműfaját és legalább egy nagyon furcsa szobrot is eredményezett.

Miért van egy több mint 200 éve megjelent regénynek még mindig olyan ereje, hogy normális emberekből fanatikus szuperrajongókat csinál? Bár nem mindenki tartaná a Büszkeség és balítéletet a kedvenc Austen-regényének (az én kedvencem az 1817-es Meggyőződés), a legtöbben egyetértenek abban, hogy az 1813-as modoros komédia Austen legkönnyedebb és legviccesebb műve. A szellemes, okos Elizabeth Bennet egy igazi protofeminista badass, Mr. Darcy pedig minden “alakítsuk át a bunkót tökéletes pasivá az IGAZI SZERETET erejével” fantáziánkat kielégíti. És akkor még nem is számoltunk a finoman megrajzolt családi kapcsolatokkal, a felforgató társadalmi kommentárokkal és Mr. Collinsszal, aki egyértelműen a valaha volt legjobb szörnyű karakter.

Azért, hogy megünnepeljük e csodálatos könyv iránti tartós szeretetünket, összeállítottam egy listát hét olyan dologról, amit talán nem tudtál vagy nem vettél észre a Büszkeség és balítéletről, amikor először olvastad. Keressétek őket a következő újraolvasáskor:

Darcy neve elárulja, hogy díszes

Mára Darcy úr olyan híres karakter, hogy a neve egyszerűen adottnak tűnik: Ő Darcy, vége a történetnek. De 1813-ban a “Darcy” név valami fontosat árult volna el az olvasóknak a származásáról: a “Darcy” a “d’Arcy” név egyik formája, ami franciául azt jelenti, hogy “Arcyból” (Arcy egy falu Franciaországban). A nevet a normannok hozták át, amikor Hódító Vilmos 1066-ban megszállta Angliát, és egy ősi nemesi család viselte. Így amikor a 19. századi olvasók meglátták a “Darcy” nevet, felismerték volna, hogy Austen egy nagyon gazdag és nagyon régi családhoz kapcsolja a karakterét (és ebben a világban a régi pénz a legjobb fajta pénz). Hasonlóképpen Darcy keresztneve, a “Fitzwilliam” is fontos asszociációkat keltett volna a korabeli olvasókban: ahogy Dr. Janine Barchas rámutat, a Fitzwilliam család a 19. század elején egy valódi – és híres – család volt. Azt írja,

Az otthonuk mérhetően a legnagyszerűbb volt Angliában, 1000 ablakkal és a Buckingham-palota hosszának kétszeresét meghaladó homlokzattal. Ezek a valódi Fitzwilliamsek egészen Hódító Vilmos koráig visszanyúló ősökkel büszkélkedhettek…

Szóval, ha Austen “Fitzwilliam Darcy”-nak nevezte volna el a hősét, az körülbelül olyan lenne, mintha valaki most “Rockefeller Kennedy”-nek nevezné el a főhősét (bár a Kennedy és a Rockefeller családokat körülbelül ezer évvel kellene megszoroznunk, hogy valóban közelítő eredményt kapjunk).

Lydia alapvetően egy szexcica

Első olvasásra, Wickham indoklása, hogy miért szökik meg a 15 éves Lydia Bennettel, kissé rejtélyes. Még egy olyan gátlástalan ember számára is, mint Wickham, nem kis dolog megszökni egy úriember lányával, és nem hajlandó feleségül venni, különösen akkor, amikor egy munkásosztálybeli nővel is megszökhetne, sokkal kevesebb társadalmi következménnyel. És miért pont Lydia? Önző, ostoba és általában véve idegesítő. Még ha Wickham feltételezte is, hogy nem lehet kényszeríteni, hogy feleségül vegye, miért vállalja a kockázatot?

Az okot Austen kezdeti leírásában találjuk meg a legfiatalabb Bennet-lányról:

Lydia zömök, jól megtermett, tizenöt éves lány volt, finom arcbőrrel és jó kedélyű arccal; az anyja kedvence, akinek szeretete már korán a nyilvánosság elé vitte. Magas állati temperamentummal rendelkezett, és egyfajta természetes önuralommal…

Austen túlságosan illedelmes ahhoz, hogy azt mondja, hogy Lydia egy buja szexcica, de a sorok között olvasva láthatjuk, hogy ez igaz: “zömök”, “jól megtermett” és tele van “magas állati temperamentummal”. Röviden: egy társaságkedvelő, érzéki, kacér tinédzser, aki valószínűleg idősebbnek tűnik, mint amilyen valójában. Wickham talán soha nem akarta feleségül venni, de szexelni mindenképpen szeretett volna vele.

A Bingleyk “új pénz”

Charles Bingley, évi 5 ezer fontjával nagyon jó párja Jane Bennetnek. Amiről csak ritkán esik szó, az az, hogy Bingleyék, bár gazdagok, csak egyetlen generáción keresztül rendelkeztek a pénzükkel. Valójában az az oka annak, hogy Bingley úr egyáltalán bérli Netherfieldet, az, hogy a Darcyékhoz hasonló régi családokkal ellentétben neki még nincs birtoka. Austen itt-ott utal erre a tényre, hogy sunyi célzásokat tegyen Bingley sznob nővéreire, amikor azt írja

Tiszteletreméltó észak-angliai családból származtak; ez a körülmény mélyebben bevésődött az emlékezetükbe, mint az, hogy a bátyjuk vagyonát és a sajátjukat is kereskedelemmel szerezték.

Caroline és Louisa képmutatása a regény későbbi részében még nyilvánvalóbbá válik Mr. Gardiner, Lizzy nagybátyja kapcsán. Austen azt írja,

A netherfieldi hölgyek nehezen tudták volna elhinni, hogy egy férfi, aki kereskedelemből él, ráadásul a saját raktáraira nézve, ilyen jól nevelt és kellemes ember lehet.

A vicc az, hogy a saját apjuk is kereskedő volt; a kereskedők iránti megvetésük a saját származásuk megvetése.

Austen 1813-ban adta ki a Büszkeség és balítéletet, de valójában 1796 és 1797 között, mindössze 21 évesen írta a regény első, Első benyomások című vázlatát. A regényt csak a harmincas évei végén láthatta nyomtatásban.

A regény során a szereplők számtalanszor tesznek utalásokat Gretna Greenre vagy Skóciára, különösen a Wickhammel megszökött Lydia kapcsán. A “Hé, megszöktem!” című levelében Lydia így dicsekszik: “Gretna Greenbe megyek, és ha nem találod ki, hogy kivel, akkor együgyűnek foglak tartani”. Amikor Lizzy elmondja Mr Darcy-nak, hogy a nővére megszökött Wickhammel, a legelvetemültebb dolog, amit mondhat: “Ők biztosan nem Skóciába mentek.”

Mi ez a Skócia iránti megszállottság? Nos, ez volt a 19. századi Anglia Las Vegas-a! 1754-ben Angliában bevezettek egy házassági törvényt, amely előírta, hogy a 21 év alattiaknak szülői beleegyezéssel kellett összeházasodniuk, és mindenkinek vagy templomban kellett összeházasodnia, miután kihirdették az esküvőt (ami több hetet vett igénybe), vagy miután megszerezte a különleges engedélyt, amelyet csak magas rangú egyházi tisztviselőktől lehetett megszerezni. DE a törvényt csak Angliában és Walesben hajtották végre, Skóciában nem. Ha tehát a szüleid tudta nélkül akartál elszökni, vagy csak egy gyors esküvőre volt szükséged, Skóciába mentél, és Gretna Green volt az első város a skót határon. Így amikor Benneték rájönnek, hogy Lydia és Wickham nem mentek Skóciába, rájönnek, hogy a pár nem házasodott össze, és hogy az egész család tönkrement.

Austen aggódott, hogy a Büszkeség és balítélet talán túl könnyed lesz

Austen büszke volt a Büszkeség és balítéletre, és így írt Lizzy Bennetről: “Be kell vallanom, hogy szerintem olyan elragadó teremtés, amilyen még soha nem jelent meg nyomtatásban.” De aggódott amiatt is, hogy a regénye túlságosan ostoba; az irodalom abban az időben gyakran hordozott egy nagy adag didaktikusságot, ami a Büszkeség és balítéletből hiányzott (amiért a korabeli olvasók többsége hálás). A nővérének, Cassandrának írta,

A mű inkább túl könnyű, fényes és csillogó; árnyékra vágyik; itt-ott egy-egy hosszú értelmes fejezetet szeretne nyújtani, ha lehetne…

Ezek az aggályok miatt érthető, hogy Austen következő regénye a Mansfield Park (1814) volt, a legkomolyabb műve – és következésképpen a legtöbb ember legkevésbé kedvelt műve (Bocsánat, Fanny és Edmund).

Darcy gazdag. Nem, igazán gazdag.

Amikor Lizzy eljegyzi Darcyt, Mrs Bennet majdnem megőrül örömében, és felkiált: “Nem tudok másra gondolni! Évi tízezer, és nagyon valószínű, hogy több! ‘Ez olyan jó, mint egy lord!” Darcy “évi tízezer dollárját” az egész könyvben emlegetik, ami egyértelműen azt jelzi, hogy Darcy igen nagy jelentőséggel bír. De mit jelent akkor ezer font évente a mai mércével mérve?

Hát, ezt elég nehéz megmondani. Dr. James Heldman 1989-ben írt egy tanulmányt, amelyben megpróbálta az 1810-es jövedelmeket a korabeli inflációhoz igazítani; becslése szerint Darcy körülbelül évi 330 ezer amerikai dollárnak megfelelő összeget keresett; elismerte azonban, hogy ez a szám nem igazán működik, mert nem veszi figyelembe a 19. század eleji Nagy-Britannia nagyon eltérő gazdaságát, amely sokkal inkább vidéki és kevésbé valutaalapú volt, mint a miénk, illetve azt a tényt, hogy a 19. században sok áru viszonylag olcsóbb volt, ahogy a szolgák fenntartásának költségei is. 2013-ban a The Telegraph frissítette Heldman munkáját, és úgy becsülte, hogy Darcy jövedelme most közelebb lenne évi 620 fonthoz (vagy közel egymillió amerikai dollárhoz). A The Telegraph azonban további kiigazításokat végez, hogy figyelembe vegye a 19. századi font magasabb vásárlóerejét és a 19. századi gazdaság egyéb sajátosságait, és Darcy jövedelmének “presztízsértékét” számítja ki, ami valószínűleg pontosabb: tizenkét millió font, azaz körülbelül 18,5 millió amerikai dollár évente.

“18,5 millió!” – mondhatnánk. De ez még nem minden, emberek. Fontos tudni, hogy Darcy jövedelme (és általában a 19. századi úriembereké) valójában kamatokból áll. Darcy, akárcsak a többi földbirtokos nemes, a pénzét biztonságos államkötvényekbe fektette, amelyek évi négy-öt százalékos kamatot hoztak neki. Az elképzelés az volt, hogy egy úriember ebből a kamatból élhet, és az elvet érintetlenül hagyhatja, hogy az örökösökre hagyja. Így például, amikor megtudjuk, hogy Bingley úr évi 4-5 ezer fontot keres, feltételezhetjük, hogy a teljes öröksége 100 ezer font körül van. Darcy, aki évi tízezer fontot keres, öröksége közelebb állna a 250 ezer fonthoz. Ha tehát visszatérünk ahhoz a gondolathoz, hogy mai pénzben számolva Darcy évi 18,5 millió dollárt keres, akkor nagyjából megbecsülhetjük, hogy a tényleges teljes értéke körülbelül 465 millió dollár.* És ebben még nincs is benne a birtokának értéke vagy a Pemberley-i gazdálkodásból származó jövedelme!

Szóval, mi értelme játszadozni ezekkel a számokkal? A lényeg a következő: Amikor Elizabeth szülei meghalnak, Elizabeth évente körülbelül 40 font jövedelemre lesz jogosult – vagyis 0,4 százalékára annak, amit Darcy csak a befektetéseiből hoz évente. Amikor tehát visszautasítja a férfi első ajánlatát, nem csupán arról van szó, hogy visszautasít egy olyan férfit, aki nem tetszik neki – hanem arról, hogy radikálisan a saját boldogságát választja a saját és egész családja anyagi biztonsága helyett, egy olyan korban, amikor egy nőnek az ő helyzetében nagyon kevés lehetősége volt arra, hogy a házasságon kívül növelje a jövedelmét. Lehet hibáztatni Mrs. Bennet hisztériáját, amikor Lizzy mégis elfogadja a férfit? Épp most házasodott be egy olyan családba, amelyiknek ma közel félmilliárd dollárnak megfelelő vagyona van. Nem is olyan rossz, nem?

* Felhívjuk a figyelmet, hogy ezek a számok nagyon pontatlanok.

Kép: Focus Features és Universal Film; Giphy (3); BBC (2)