A francia zászló
Történelem
A francia forradalom első napjaiban a három színt kezdetben kokárda formájában egyesítették. 1789 júliusában, közvetlenül a Bastille bevétele előtt Párizsban nagy volt az izgalom. Milícia alakult, amelynek megkülönböztető jele egy kétszínű kokárda volt, amely Párizs ősi színeiből, a kékből és a vörösből állt. Július 17-én XVI. Lajos Párizsba érkezett, hogy elismerje az új nemzeti gárdát, amely a kék és vörös kokárdát viselte, amelyhez a gárda parancsnoka, de Lafayette márki, úgy tűnik, a királyi fehéret adta hozzá.
A II. év 27. pluviôse törvénye (1794. február 15.) a “tricolore”-t nemzeti zászlónak nyilvánította. Jacques-Louis David festőművész javaslatára a törvény előírta, hogy a kéket a zászlórúdhoz legközelebb kell lobogtatni.
A 19. század folyamán a legitimista royalisták kékje a forradalomtól örökölt három színnel küzdött. A restauráció idején újra bevezették a fehér zászlót, de Lajos Fülöp király visszaállította a “tricolore”-t, és a gall kakast tűzte fölé.
Az 1848-as forradalom idején az ideiglenes kormány elfogadta a “tricolore”-t, de a barikádokon a nép vörös zászlóval jelezte lázadását.
A Harmadik Köztársaság idején fokozatosan konszenzus alakult ki a három szín körül. 1880-tól kezdve minden július 14-én a fegyveres erők színeinek bemutatása a nagy hazafias lelkesedés pillanata lett.
Míg a francia trónkövetelő Chambord gróf soha nem fogadta el a “tricolore”-t, a királypártiak végül az első világháború idején a nemzeti zászló köré gyűltek.
A francia zászló ma
Az 1946-os és 1958-as alkotmányok (2. cikkely) a “kék-fehér-piros” zászlót a köztársaság nemzeti jelképévé tették.
A francia zászló ma minden középületen látható. Nemzeti megemlékezések alkalmával lobogtatják, és egy nagyon pontosan meghatározott szertartás szerint tisztelegnek előtte. A francia zászló gyakran szolgál háttérként, amikor a francia elnök beszédet mond a nyilvánosság előtt. A körülményektől függően az európai zászló vagy egy másik ország zászlaja is kísérheti.