A hosszú íj
A hosszú íj, ahogyan ma ismerjük, körülbelül embermagasságú, a középkor vége felé jelent meg először. Bár általában a walesieknek tulajdonítják, a hosszúíjak valójában már legalább a neolitikum óta léteznek: 1961-ben Somersetben találtak egy tiszafából készült, bőrbe tekert íjat. Úgy gondolják, hogy Skandináviában még korábbi leletek is előkerültek.
A walesiak azonban úgy tűnik, hogy elsőként fejlesztették ki a hosszú íj taktikai használatát, és a kor leghalálosabb fegyverévé tették. Az angol-normannok walesi inváziója során állítólag “a walesi íjászok súlyos áldozatokat szedtek a betolakodókon”. Miután Wales meghódítása befejeződött, a walesi sorkatonákat felvették az angol hadseregbe Edward északabbra, Skóciába induló hadjárataihoz.
Bár I. Edward király, “A kelták kalapácsa”, általában úgy tartják számon, mint aki felelős azért, hogy a hosszú íj ereje bekerült a korabeli angol fegyvertárba, a tényleges bizonyítékok erre vonatkozóan homályosak, bár vasárnaponként betiltott minden sportot, kivéve az íjászatot, hogy az angolok biztosan a hosszú íjjal gyakorolhassanak. III. Edward uralkodása idején azonban több dokumentált bizonyíték igazolja, hogy a hosszú íj milyen fontos szerepet játszott mind az angol, mind a walesi történelemben.
III. Edward uralkodását természetesen a százéves háború uralta, amely valójában 1337-1453 között tartott. Talán ennek a folyamatos hadiállapotnak köszönhető, hogy olyan sok olyan történelmi feljegyzés maradt fenn, amely legendássá emeli a hosszú íjat; először Crécy és Poitiers, majd Agincourt alkalmával.
A crécyi csata
Miután mintegy 12 000 emberrel, köztük 7 000 íjásszal partra szállt és elfoglalta Caent Normandiában, III. Edward észak felé vonult. Edward seregét folyamatosan követte a jóval nagyobb francia sereg, míg végül 1346-ban 8000 fős haderővel megérkeztek Crécybe.
Az angolok három hadosztályban, lejtősen lejtő terepen helyezkedtek el, az íjászok a szárnyakon helyezkedtek el. Az egyik hadosztályt Edward tizenhat éves fia, Edward, a fekete herceg vezette. A franciák először a genovai zsoldos íjászokat küldték ki, 6000 és 12 000 fő közötti létszámban. A percenként három-öt sortűzzel azonban nem voltak ellenfelei az angol és walesi hosszú íjászoknak, akik ugyanennyi idő alatt tíz-tizenkét nyílvesszőt tudtak kilőni. Arról is beszámoltak, hogy az eső kedvezőtlenül hatott a nyílpuskák íjhúrjaira.
VI. Fülöp, miután megjegyezte íjászainak haszontalanságát, előreküldte lovasságát, akik átrohantak a saját nyílpuskásain és felülkerekedtek rajtuk. Az angol és walesi íjászok és fegyveresek nem csak egyszer, hanem összesen 16 alkalommal tartották vissza őket. Az egyik ilyen támadás során Edward fia, a Fekete Herceg közvetlen támadás alá került, de apja nem volt hajlandó segítséget küldeni, arra hivatkozva, hogy “meg kell nyernie a sarkantyúit”.
A sötétedés után VI. Fülöp, aki maga is megsebesült, elrendelte a visszavonulást. Egy becslés szerint a francia veszteségek között tizenegy herceg, 1200 lovag és 12 000 katona esett el. III. Edward állítólag néhány száz embert vesztett.
A crécyi csata az angolok és a franciák között a százéves háborúban.
Jean Froissart krónikáinak 15. századi illuminált kéziratából
Poitiers-i csata
Az 1356-os poitiers-i csatára vonatkozó részletek valójában meglehetősen homályosak, azonban úgy tűnik, hogy mintegy 10 000 angol és walesi katona, ezúttal a Fekete Hercegként is ismert Edward walesi herceg vezetésével, egy hosszú franciaországi hadjárat után visszavonult, miközben egy valahol 20 000-60 000 fős francia sereg üldözte őket. A két sereget egy nagy sövény választotta el egymástól, amikor a franciák rést találtak és megpróbáltak áttörni. A Fekete Herceg felismerve, hogy a csata hamarosan elkezdődik, megparancsolta az embereinek, hogy a szokásos harcálláspontokat alakítsák ki, az íjászokkal a szárnyakon.
A franciák, akik kifejezetten az angol és walesi íjászok megtámadására fejlesztettek ki egy kis lovasegységet, nemcsak a rájuk zúduló nyílzáporok miatt álltak meg hirtelen, hanem minden jel szerint szétverték őket. A következő támadás a németek részéről érkezett, akik a franciákkal szövetkeztek, és a második lovassági támadást vezették. Ezt is megállították, és azt mondják, hogy az angol és walesi íjászok támadása olyan intenzív volt, hogy egy ponton néhányan kifogytak a nyilakból, és kénytelenek voltak előrefutni, és a földön fekvő emberekbe ágyazott nyilakat összegyűjteni.
A Fekete Herceg íjászainak utolsó sortüzét követően elrendelte az előrenyomulást. A franciák megtörtek, és Poitiers-ig üldözték őket, ahol a francia királyt elfogták. Londonba szállították, és a londoni Towerben 3 000 000 aranykoronáért váltságdíjat követeltek tőle.
Az agincourt-i csata
A 28 éves V. Henrik király 1415. augusztus 11-én mintegy 300 hajóból álló flottával Southamptonból kihajózott, hogy követelje a normandiai hercegséghez való születési jogát, és így felélessze az angol szerencsét Franciaországban. Az észak-franciaországi Harfleurban szálltak partra, és ostrom alá vették a várost.
Az ostrom öt hétig tartott, a vártnál sokkal tovább, és Henrik mintegy 2000 emberét vesztette el vérhas miatt. Henrik úgy döntött, hogy helyőrséget hagy Harfleurben, és serege maradékát a majdnem 100 mérföldre északra fekvő Calais francia kikötőjén keresztül viszi haza. Csak két kisebb probléma állt az útjukba – egy nagyon-nagyon nagy és dühös francia hadsereg és a Somme folyó. Túlerőben, betegen és ellátmányhiányban szenvedett Henrik serege, de végül sikerült átkelnie a Somme folyón.
Az északi úton, Agincourt falu közelében a franciák végül meg tudták állítani Henrik menetelését. Mintegy 25 000 francia állt szemben Henrik 6000 katonájával. Mintha a helyzet már nem is lehetne rosszabb, zuhogni kezdett az eső.
Az agincourt-i csata reggele, 1415. október 25
Október 25-én, Szent Crispin napján a két fél csatára készült. A franciákat azonban nem lehetett siettetni, és reggel 8.00 órakor nevetve és viccelődve reggeliztek. Az angolok a zuhogó esőtől fázva és ázva ették meg, ami a megfogyatkozott fejadagjukból megmaradt.
A kezdeti patthelyzet után Henrik úgy döntött, hogy nincs vesztenivalója, harcra kényszerítette a franciákat és előrenyomult. Az angol és walesi íjászok 300 méteren belülre vonultak az ellenséghez, és tüzelni kezdtek. Ez cselekvésre késztette a franciákat, és a francia lovasság első hulláma támadásba lendült, az eső áztatta talaj azonban erősen akadályozta a haladásukat. A rájuk zúduló nyílzápor elbizonytalanította a franciákat, és visszavonultak az immár előrenyomuló fősereg útjába. A minden irányba mozgó erőkkel a franciák hamarosan teljes zűrzavarba kerültek. A mező hamarosan mocsárrá változott, amelyet a több ezer súlyosan páncélozott férfi és ló lábai kavarnak fel. Az angol és walesi íjászok, mintegy tíz sor mélyen, több tízezer nyílvesszőt zúdítottak a sárban rekedt franciákra, és ami ezután következett, az vérfürdő volt. Maga a csata mindössze fél óráig tartott, és 6000-10 000 francia esett el, míg az angolok százas nagyságrendű veszteségeket szenvedtek.
Háromszáz év után a hosszú íj uralma a fegyverzetben a végéhez közeledett, és átadta helyét a muskéták és ágyúk korának. A hosszú íjjal vívott utolsó csatára 1644-ben került sor Tippermuirnál, a skóciai Perthshire-ben, az angol polgárháború idején.
Timeline of the Longbow
| 50,000BC | Arrowheads found in Tunisia, Algeria and Morocco |
| Circa 3,000BC | Longbow first appears in Europe |
| Circa 2,690BC | Evidence of longbow being used in Somerset, England |
| 950 | Historical evidence of crossbows in France |
| 1066 | Battle of Hastings (Harold shot in eye?) |
| 1100’s | Henry I introduces law to absolve any archer if he kills another whilst practising |
| Circa 1300 | Edward I bans all sports other than archery on Sundays |
| 1340 | Start of The One Hundred Years War |
| 1346 | Crécy |
| 1356 | Poitiers |
| 1363 | All Englishmen ordered to practice archery on Sunday and holidays |
| 1377 | First mention of Robyn Hode in the poem Piers Plowman written by William Langland |
| 1415 | Agincourt |
| 1453 | English archers killed by cannon and lances attacking French artillery position at Castillon, the last battle of The One Hundred Years War |
| 1472 | English ships ordered to import wood needed to make bows |
| 1508 | To increase use of longbows, crossbows are banned in England |
| 1644 | Tippermuir – Last battle involving the longbow |
| 17th Century AD | Muskets become more popular |
