A négy fő megközelítés

Kvantitatív kutatás

A kvantitatív kutatás általában a pozitivista/posztpozitivista paradigmához kapcsolódik. Általában az adatok gyűjtését és számszerűvé alakítását foglalja magában, hogy statisztikai számításokat lehessen végezni és következtetéseket lehessen levonni.

A folyamat

A kutatóknak egy vagy több hipotézise van. Ezek azok a kérdések, amelyekre választ szeretnének kapni, és amelyek a vizsgálni kívánt dolgok (változók) közötti lehetséges kapcsolatokra vonatkozó előrejelzéseket tartalmaznak. Ahhoz, hogy ezekre a kérdésekre választ találjanak, a kutatóknak különböző eszközökkel és anyagokkal (pl. papíralapú vagy számítógépes tesztek, megfigyelési ellenőrző listák stb.) és egy világosan meghatározott cselekvési tervvel is rendelkezniük kell.

Az adatokat különböző eszközökkel, szigorú eljárást követve gyűjtik, és statisztikai elemzésre készítik elő. Manapság ezt kifinomult statisztikai számítógépes csomagok segítségével végzik. Az elemzés lehetővé teszi a kutatók számára annak megállapítását, hogy milyen mértékben van kapcsolat két vagy több változó között. Ez lehet egyszerű összefüggés (pl. a naponta sportoló emberek vérnyomása alacsonyabb) vagy okozati összefüggés (pl. a napi testmozgás valóban alacsonyabb vérnyomást eredményez). A statisztikai elemzés lehetővé teszi a kutatók számára, hogy összetett ok-okozati összefüggéseket tárjanak fel, és meghatározzák, hogy az egyik változó milyen mértékben befolyásolja a másikat.

A statisztikai elemzések eredményeit a szakfolyóiratokban szabványos módon mutatják be, a végeredmény egy P-érték. Azok számára, akik nem ismerik a tudományos kutatási zsargont, a szakértői folyóiratok cikkeinek végén található vita részek általában leírják a vizsgálat eredményeit, és közérthetően elmagyarázzák az eredmények következményeit

Elvek

A kvantitatív kutatásban nagyon fontos az objektivitás. Következésképpen a kutatók nagy gondot fordítanak arra, hogy saját jelenlétük, viselkedésük vagy hozzáállásuk ne befolyásolja az eredményeket (pl. a vizsgált helyzet megváltoztatásával vagy a résztvevők eltérő viselkedésének előidézésével). Emellett kritikusan megvizsgálják módszereiket és következtetéseiket az esetleges torzítások szempontjából.

A kutatók mindent megtesznek annak érdekében, hogy valóban azt mérjék, amit állítólag mérnek. Ha például a vizsgálat arról szól, hogy a háttérzene pozitív hatással van-e egy idősotthon lakóinak nyugtalanságára, a kutatóknak tisztában kell lenniük azzal, hogy milyen zenét vesznek fel, milyen hangerővel, mit értenek nyugtalanság alatt, hogyan mérik a nyugtalanságot, és mi számít pozitív hatásnak. Mindezt előre át kell gondolni, elő kell készíteni és ellenőrizni kell.

A külső tényezőket, amelyek befolyásolhatják az eredményeket, szintén ellenőrizni kell. A fenti példában fontos lenne meggyőződni arról, hogy a zene bevezetését nem kísérte más változás (pl. a CD-lejátszót hozó személy beszélget a lakókkal a zenei foglalkozás után), mivel lehet, hogy a másik tényező az, ami az eredményeket produkálja (azaz a szociális kapcsolat és nem a zene). Néhány lehetséges hozzájáruló tényezőt nem lehet mindig kizárni, de a kutatóknak tudomásul kell venniük.

A kvantitatív kutatás fő hangsúlya a deduktív érvelésen van, amely hajlamos az általánostól a konkrét felé haladni. Ezt néha felülről lefelé irányuló megközelítésnek is nevezik. A következtetések érvényessége egy vagy több premissza (előzetes állítások, megállapítások vagy feltételek) érvényességétől függ. Arisztotelész híres példája a deduktív érvelésre a következő volt: Minden ember halandó à Szókratész egy ember à Szókratész halandó. Ha egy érv premisszái pontatlanok, akkor az érv is pontatlan. Ezt a fajta érvelést gyakran Sherlock Holmes kitalált karakterével is kapcsolatba hozzák. A legtöbb tanulmány azonban a kutatás valamelyik szakaszában az induktív érvelés elemét is tartalmazza (további részletekért lásd a kvalitatív kutatásról szóló részt).

A kutatók ritkán férnek hozzá egy adott csoport valamennyi tagjához (pl. az összes demenciában szenvedő emberhez, gondozóhoz vagy egészségügyi szakemberhez). Általában azonban érdekeltek abban, hogy tanulmányukból következtetéseket tudjanak levonni ezekre a nagyobb csoportokra vonatkozóan. Ezért fontos, hogy a vizsgálatban részt vevő személyek a tágabb népesség/csoport reprezentatív mintáját képezzék. Az azonban, hogy mennyire lehetségesek az általánosítások, bizonyos mértékig függ a vizsgálatban részt vevő személyek számától, kiválasztásuk módjától és attól, hogy reprezentatívak-e a szélesebb csoportra nézve. Például a pszichiáterekre vonatkozó általánosításoknak a pszichiáterek bevonásával készült vizsgálaton kell alapulniuk, nem pedig a pszichológus hallgatókon. A legtöbb esetben a véletlenszerű mintákat részesítik előnyben (így minden potenciális résztvevőnek egyenlő esélye van a részvételre), de néha a kutatók biztosítani akarják, hogy bizonyos számú, meghatározott jellemzőkkel rendelkező személyt vonjanak be, és ez nem lenne lehetséges véletlenszerű mintavételi módszerekkel. Az eredmények általánosíthatósága nem csak embercsoportokra, hanem helyzetekre is korlátozódik. Feltételezhető, hogy egy laboratóriumi kísérlet eredményei tükrözik azt a valós élethelyzetet, amelyet a vizsgálat tisztázni kíván.

Az eredmények vizsgálatakor fontos a P-érték. A P a valószínűséget jelenti. Annak a valószínűségét méri, hogy egy adott eredmény vagy megfigyelt különbség a véletlen műve. A P-érték 0 és 1 között van. Minél közelebb van az eredmény a 0-hoz, annál kevésbé valószínű, hogy a megfigyelt különbség a véletlen műve. Minél közelebb van az eredmény az 1-hez, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy az eredmény a véletlen műve (véletlen variáció), és nincs különbség a csoportok/változók között.

Kvalitatív kutatás

A kvalitatív kutatás az a megközelítés, amelyet általában a társadalmi konstruktivista paradigmához kapcsolnak, amely a valóság társadalmilag konstruált jellegét hangsúlyozza. Az emberi viselkedés és tapasztalat mélyebb jelentésének és jelentőségének – beleértve az ellentmondásos hiedelmeket, viselkedéseket és érzelmeket is – rögzítéséről, elemzéséről és feltárására tett kísérletről van szó. A kutatók az emberek tapasztalatainak gazdag és összetett megértésében érdekeltek, nem pedig abban, hogy más nagyobb csoportokra általánosítható információkat szerezzenek.

A folyamat

A kvalitatív kutatók által alkalmazott megközelítés általában induktív, ami azt jelenti, hogy az általuk gyűjtött adatok alapján elméletet dolgoznak ki, vagy jelentésmintát keresnek. Ez magában foglalja a konkrétból az általános felé való elmozdulást, és néha alulról felfelé irányuló megközelítésnek nevezik. A legtöbb kutatási projekt azonban bizonyos fokú deduktív érvelést is tartalmaz (további részletekért lásd a kvantitatív kutatásról szóló részt).

A kvantitatív kutatók nem előre meghatározott hipotézisekre alapozzák kutatásukat. Mindazonáltal egyértelműen meghatároznak egy problémát vagy témát, amelyet fel akarnak tárni, és egy elméleti lencse – egyfajta átfogó elmélet, amely keretet ad a vizsgálatukhoz – vezérelheti őket.

Az adatgyűjtés és -elemzés megközelítése módszertani, de nagyobb rugalmasságot tesz lehetővé, mint a kvantitatív kutatásban. Az adatgyűjtés szöveges formában, megfigyelés és a résztvevőkkel való interakció alapján történik, például résztvevő megfigyelés, mélyinterjúk és fókuszcsoportok segítségével. Az adatokat nem alakítják át számszerűvé, és nem elemzik statisztikailag.

Az adatgyűjtés nem egyszer és mindenkorra, hanem több szakaszban történhet. A kutatók akár menet közben is módosíthatják a folyamatot, és a folyamat során szerzett tapasztalataik alapján dönthetnek úgy, hogy további kérdésekkel foglalkoznak, vagy elhagyhatják a nem megfelelő kérdéseket. Egyes esetekben a kutatók meghatározott számú emberrel készítenek interjút vagy megfigyelést. Más esetekben az adatgyűjtési és elemzési folyamat addig folytatódhat, amíg a kutatók úgy találják, hogy nem merülnek fel új kérdések.

Az alapelvek

A kutatók általában olyan módszereket alkalmaznak, amelyek bizonyos fokú szabadságot adnak a résztvevőknek, és lehetővé teszik a spontaneitást, ahelyett, hogy arra kényszerítenék őket, hogy előre meghatározott válaszok közül válasszanak (amelyek közül egyik sem lehet megfelelő vagy pontosan leírja a résztvevő gondolatait, érzéseit, attitűdjeit vagy viselkedését), és megpróbálják megteremteni a megfelelő légkört, hogy az emberek kifejezhessék magukat. Ez azt jelentheti, hogy kevésbé formális és kevésbé merev megközelítést kell alkalmazni, mint a kvantitatív kutatásban.

Azt tartják, hogy az emberek folyamatosan próbálnak értelmet tulajdonítani a tapasztalataiknak. Ezért nem lenne értelme a vizsgálatot a kutató nézőpontjára vagy a helyzet megértésére korlátozni, és azt várni, hogy valami újat tudjunk meg a résztvevők tapasztalatairól. Következésképpen az alkalmazott módszerek lehetnek nyitottabbak, kevésbé szűk körűek és inkább feltáró jellegűek (különösen akkor, ha egy adott témáról nagyon keveset tudunk). A kutatók szabadon túlléphetnek a résztvevő által adott kezdeti válaszon, és megkérdezhetik, hogy miért, hogyan, milyen módon stb. Ily módon a későbbi kérdéseket az éppen adott válaszokhoz lehet igazítani.

A kvalitatív kutatás gyakran kisebb számú résztvevővel zajlik. Ennek oka lehet, hogy az alkalmazott módszerek, például a mélyinterjúk idő- és munkaigényesek, de az is, hogy a statisztikai elemzéshez vagy az eredmények általánosításához nincs szükség nagyszámú résztvevőre.

A kvalitatív kutatásokba jellemzően bevont személyek kisebb száma és a nagyobb fokú rugalmasság semmiképpen sem teszi a vizsgálatot “kevésbé tudományossá”, mint egy tipikus, több alany bevonásával és sokkal merevebb módon végzett kvantitatív vizsgálatot. A kétféle kutatás céljai és a mögöttes filozófiai feltevések egyszerűen különböznek. Ez azonban – amint azt a “kutatásokat vezérlő filozófiák” című fejezetben kifejtettük – nem jelenti azt, hogy a két megközelítés nem alkalmazható ugyanabban a tanulmányban.

A kutatás pragmatikus megközelítése (vegyes módszerek)

A tudomány pragmatikus megközelítése azt jelenti, hogy a kutatási problémához legmegfelelőbbnek tűnő módszert alkalmazzuk, és nem bonyolódunk filozófiai vitákba arról, hogy melyik a legjobb megközelítés. A pragmatikus kutatók ezért meghagyják maguknak a szabadságot, hogy a jellemzően a kvantitatív vagy kvalitatív kutatáshoz kapcsolódó módszerek, technikák és eljárások bármelyikét használhassák. Felismerik, hogy minden módszernek megvannak a maga korlátai, és hogy a különböző megközelítések kiegészíthetik egymást.

Egyszerre vagy egymás után is alkalmazhatnak különböző technikákat. Például kezdhetik több emberrel készített személyes interjúkkal, vagy fókuszcsoportot tarthatnak, majd az eredmények alapján kérdőívet szerkeszthetnek egy nagy mintán történő attitűdméréshez, statisztikai elemzés céljából.

Attól függően, hogy milyen méréseket alkalmaztak, az összegyűjtött adatokat a megfelelő módon elemzik. Néha azonban lehetséges a kvalitatív adatok kvantitatív adatokká történő átalakítása és fordítva, bár a kvantitatív adatok kvalitatív adatokká történő átalakítása nem túl gyakori.

A különböző megközelítések keverésének előnye, hogy lehetővé teszi a triangulációt. A trianguláció a vegyes módszertani tanulmányok gyakori jellemzője. Ez magában foglalja például a következőket:

• különböző adatforrások használata (adatháromszögelés)
• több különböző kutató használata (vizsgálati trianguláció)
• többféle nézőpont használata az eredmények értelmezéséhez (elméleti trianguláció)
• többféle módszer használata a kutatási probléma vizsgálatához (módszertani trianguláció)

Az egyes tanulmányokban a kvalitatív és kvantitatív módszereket egyszerre alkalmazzák. Másokban először az egyik megközelítést alkalmazzák, majd a következőt, és a tanulmány második része esetleg az első eredményeit bővíti ki. Például egy mélyinterjúkat vagy fókuszcsoportos beszélgetéseket magában foglaló kvalitatív vizsgálat szolgálhat olyan információk megszerzésére, amelyek aztán hozzájárulnak egy kísérleti mérőeszköz vagy attitűdskála kidolgozásához, amelynek eredményeit statisztikailag elemzik.

Az érdekérvényesítő/részvételi kutatási megközelítés (emancipációs)

Az érdekérvényesítő/részvételi megközelítést alkalmazó kutatók bizonyos mértékig úgy érzik, hogy az eddig ismertetett kutatási megközelítések nem felelnek meg a marginalizált vagy kiszolgáltatott csoportokhoz tartozó emberek igényeinek vagy helyzetének. Mivel céljuk, hogy pozitív változást idézzenek elő a kutatás alanyainak életében, megközelítésüket néha emancipációsnak nevezik. Ez nem egy semleges álláspont. A kutatóknak valószínűleg van politikai programjuk, és megpróbálnak hangot adni az általuk vizsgált csoportoknak. Mivel azt akarják, hogy kutatásuk közvetlenül vagy közvetve valamilyen reformot eredményezzen, fontos, hogy a vizsgált csoportot bevonják a kutatásba, lehetőleg annak minden szakaszába, hogy elkerüljék további marginalizálódásukat.

A kutatók a tudományos kutatásban általában elvártnál kevésbé semleges álláspontot foglalhatnak el. Ez magában foglalhatja az informális interakciót, vagy akár azt is, hogy a kutatás résztvevői között élnek (akiket néha társ-kutatóknak neveznek annak elismeréseként, hogy a tanulmány nem egyszerűen róluk szól, hanem általuk is készül). A kutatás eredményeit személyesebb formában lehet közölni, gyakran a kutatásban résztvevők pontos szavait használva. Bár az ilyen típusú kutatást kritizálhatják, hogy nem objektív, meg kell jegyezni, hogy bizonyos embercsoportok vagy bizonyos helyzetek esetében szükség van rá, mivel máskülönben a csoport különböző tagjainak gondolatai, érzései vagy viselkedése nem lenne hozzáférhető vagy teljesen érthető.

A sérülékeny csoportok ritkán vannak hatalmi helyzetben a társadalomban. Emiatt a kutatók néha tagjai az általuk vizsgált csoportnak, vagy valamilyen közös vonásuk van a csoport tagjaival.