A nyugati csimpánzok száma 80 százalékkal csökkent az elmúlt 25 évben

Rebecca Kormos első élménye, amikor először látott egy vadon élő csimpánzt, megváltoztatta az életét. 1990-ben járt, és a Berkeley-i Kaliforniai Egyetem immár látogató biológusa nyugati csimpánzokat követett nyomon Afrikában. Kormost már régóta lenyűgözték ezek a teremtmények, amelyek annyira hasonlítanak az emberre, de mégis különböznek tőle; természetes élőhelyükön látni őket szinte olyan volt számára, mintha egy másik bolygón járt volna.

“Egy olyan élőlénnyel találkozni, amely annyira hasonlít rám, mégis annyira alkalmazkodott a vadonban való élethez, megváltoztatta a felfogásomat arról, hogy hol a helyem a világban” – mondja.”

Mára, több mint 25 évvel az első találkozás után, egy guineai régió, ahol Kormos is kutatott, a súlyosan veszélyeztetett állatok egyik utolsó bástyája. Bár Kormos ott jártakor marginális csimpánzélőhelynek számított, ez az egyik utolsó állása az élőlényeknek: A Kormos által nemrég a The American Journal of Primatology című folyóiratban közölt tanulmány szerint a nyugati csimpánzok populációja 1990 és 2014 között több mint 80 százalékkal csökkent.

“Minden csimpánzpopuláció csökken” – mondja Kormos, aki az IUCN Primate Specialist Group nagymajmokkal foglalkozó szekciójának is tagja. “Rendkívül alkalmazkodó populációról van szó, képesek marginális élőhelyeken is megélni. De nagyon lassan szaporodnak” – ami azt jelenti, hogy a populációknak hosszabb időre van szükségük a helyreálláshoz.

A nyugati csimpánzok egyike az Afrikában elterjedt négy alfajnak. Nyugat-Afrikában élnek Szenegáltól egészen Ghánáig, a legnagyobb populációk Guineában és Elefántcsontparton élnek. Közeli rokonaikkal ellentétben ők vízben játszanak, barlangokban élnek, és néha lándzsával vadásznak más főemlősfajokra. A Természetvédelmi Világszövetség minden csimpánzt veszélyeztetettnek tekint, de a nyugati csimpánz az egyetlen kritikusan veszélyeztetett alfaj, és a jelenlegi populációkat számos veszély fenyegeti.

Az új tanulmány több évnyi kutatás során gyűjtött és több tucat kutatótól származó adatokkal büszkélkedhet, amelyeket Hjalmar Kühl, a lipcsei Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézet primatológusa vezetett. A csimpánzok meglehetősen nomád életmódot folytatnak, minden éjjel új fészket készítenek, amikor a területüket járják. A kutatók úgy mérték fel a főemlősök sűrűségét, hogy egyenes vonalakban végigsétáltak azon maroknyi országban, ahol nyugati csimpánzok élnek – Szenegál, Guinea, Elefántcsontpart, Ghána, Libéria, Bissau-Guinea, Mali és Sierra Leone -, és megszámolták, hány csimpánzfészekkel találkoztak.

Azáltal, hogy ezeket a populációvizsgálatokat egy központi adatbázishoz adták hozzá, a kutatók megállapították, hogy már csak körülbelül 35 000 nyugati csimpánz él a vadonban.

Ezeknek nagyjából a fele a guineai Fouta Djallon régióban található, ahol Kormos 1995 és 1997 között 18 hónapot töltött az állatok kutatásával. Ez idő alatt populációfelméréseket végzett, és megkérdezte a helyi lakosságot a csimpánzokhoz való viszonyulásukról. A becslések végül hozzájárultak a mostani tanulmányban képviselt csimpánzok korábbi számához.

Kormos úgy találta, hogy a régióban az emberek meglepően toleránsak az állatokkal szemben, még azokon a ritka alkalmakkor is, amikor a csimpánzok megölnek egy falusi kecskét étkezés céljából. “Hihetetlen kapcsolat volt a csimpánzok és az emberek között” – mondja Kormos.

A kapcsolat valószínűleg a főemlősök fogyasztására vonatkozó muszlim tabuban gyökerezik. A terület elsősorban muszlim; a Kormos által megkérdezett emberek többsége fulani volt, egy Nyugat-Afrikában szétszórtan élő, többnyire muszlim népcsoport. De a helyi legendákból is eredhet. Kormos szerint néhány fulani a környéken úgy véli, hogy a falvakban korábban csimpánzok éltek, de feldühítették az isteneket. “Az erdőbe küldték őket, és büntetésből csimpánzzá változtatták őket” – mondja, hozzátéve, hogy mivel a helyiek a csimpánzokat ősöknek tekintik, tabu a vadászatuk és az evésük.

Az elmúlt néhány évtized azonban érezhető változásokat hozott a térségben. Kormos szeptemberben látogatott el a Fouta Djallon területére a COMBO projekt keretében, hogy segítsen kidolgozni egy nemzeti cselekvési tervet a guineai csimpánzok számára, amely több természetvédelmi csoport erőfeszítése arra, hogy a gazdasági fejlődést összehangolják a biológiai sokféleség és az ökoszisztéma-szolgáltatások megőrzésével Afrikában. Míg ott volt, észrevette, hogy a csimpánzok észrevehetően idegesebbek az emberek közelében.

“Amikor észrevettek minket, megijedtek és elszaladtak” – mondja. “Sokkal ijedtebbek voltak, mint korábban.” Kormos ezt a változást a megnövekedett vadászati nyomásnak tulajdonítja: míg maguk a fulánik általában nem orvvadásznak az állatokra, a területen élő csimpánzok nem immunisak a kívülállók bejövetelére.”

A biológusok soha nem jósolták, hogy ilyen nagy számban élnek csimpánzok a fennsíkon, a területen, mivel az ökoszisztéma annyira különbözik az erősen erdős területektől, ahol általában úgy gondolják, hogy élnek. Kormos szerint azonban a fulánik nagyfokú toleranciája a csimpánzokkal szemben azt jelenti, hogy a régió egyfajta biztonságos menedékké vált a főemlősök számára.

Nem minden guineai terület olyan, mint a Fouta Djallon ebben a tekintetben. Kathelijne Koops, a Zürichi Egyetem antropológiai tanszékének posztdoktori kutatója, aki a csimpánzok technológiahasználatát tanulmányozza, azt mondja, hogy az Elefántcsontpart és Libéria határához közelebb eső területen, ahol dolgozik, a csimpánzok nagy veszélynek vannak kitéve a bányászat miatt. “Nem mintha stabil lenne a helyzetük” – mutat rá Koops. “A jelenleg még ott élő csimpánzpopulációk közül sokakat veszélyeztetnek a már kiadott bányászati koncessziók.”

Koops dolgozott az IUCN számára azon a kutatáson, amelynek eredményeként végül tavaly márciusban veszélyeztetettről kritikusan veszélyeztetettre változtatták a nyugati csimpánzok természetvédelmi státuszát. Ez a listaváltás, valamint Kormos tanulmánya biztosítja a szükséges muníciót a természetvédelmi tervezés fokozásához, mivel olyan országok, mint Guinea, hivatalosan is elfogadták az IUCN státuszát.

Stacy Lindshield, a Purdue Egyetem antropológia adjunktusa szerint Szenegál egyes részein is hasonló tabu van a csimpánzok vadászatára. Ott azonban a populáció jobb megismerése a közelmúltban a nyugati csimpánzok ismert elterjedési területének bővüléséhez vezetett – “egy kis jó hír a sok rossz és lehangoló hír fényében”, ahogyan ő fogalmaz.”

Szinte azt mondja, hogy a mostani tanulmány jól végzett erőfeszítés volt egy ilyen széles elterjedésű faj csökkenésének dokumentálására, még ha vannak is hiányosságok az információkban (Szenegál délkeleti részén például kétli, hogy a populáció 80 százalékkal csökkent volna). Koops egyetért ezzel, mondván: “Ez egy közelítő adat, így nem leszünk biztosak a csimpánzok pontos számában, de képet ad a tendenciáról, hogy növekszik vagy csökken.”

Szenegálban a populációk az aranybányászat elterjedése miatt szenvednek, ami hozzájárul a higanyszennyezéshez. A városiasodás és az infrastruktúra fejlesztése szintén csökkenti a csimpánzok élőhelyét, míg az éghajlatváltozás az egyre szárazabb és forróbb időjárás miatt egyes szavannaterületeket lakhatatlanná tesz a csimpánzok számára.”

Kormos szerint a nyugati csimpánzok számának zuhanásában az egész elterjedési területükön az orvvadászat, a gátak és a betegségek is szerepet játszanak. Még a Fouta Djallon is bányászati problémákkal küzd, mivel a régió bauxitban gazdag, valamint egy lehetséges vízerőművi gátprojekt fenyegető veszélyével, amely az élőhely nagy részét elpusztítaná. Kormos a bányavállalatokkal együttműködve igyekezett rávenni őket, hogy kompenzációs üzemeket alakítsanak ki a projektjeik által okozott ökológiai károk ellensúlyozására.

De vannak pozitív jelek is, mondja. Néhány nonprofit szervezet együttműködik a guineai kormánnyal, hogy létrehozzák a Fouta Djallon Moyen-Bafing Nemzeti Park területét, ahol a becslések szerint 5500 nyugati csimpánz él.

Míg a régiók, ahol a nyugati csimpánzok otthonra lelnek, messze vannak egymástól, Lindshield rámutat, hogy minden összefügg. A pálmaolaj-ültetvények terjeszkedése sok élőhely pusztulásához vezetett – mondja -, de ha a fogyasztók kevesebbet vásárolnak az olajjal készült gyakori termékekből, az segíthet a helyzeten. Az ökoturizmus némi bevételt is hozhatna az olyan távoli régiókba, mint a Fouta Djallon, ami Kormos szerint nagyobb lendületet adna a helyieknek a csimpánzok védelmében.

A nyugati csimpánzok megőrzéséhez azonban a helyi lakosság, a nemzeti kormányok és a nemzetközi közösség elkötelezettségére van szükség.”

“Nyugat-Afrikát már eddig is kizsákmányolták elefántcsontjáért, gyémántjaiért, gumijáért, kakaójáért, kávéjáért, és most már pálmaolajért, bauxitért és vasércért is. A nemzetközi közösségnek magasabb környezetvédelmi normák mellett kell elköteleznie magát az ezekben az országokban működő vállalatok számára, és kompenzálnia kell az általuk okozott negatív hatásokat. Ilyen elkötelezettség nélkül a nyugati csimpánz lehet az első olyan alfaj a legközelebbi élő rokonaink között, amely kihal.”