A salemi boszorkányper kivégzései, 1692

“Két tanú vagy három tanú vallomása alapján kell kivégezni azt, akinek meg kell halnia, egy tanú vallomása alapján nem lehet kivégezni”. -Deuteronomium 17:6

A salemi boszorkányper kivégzései, 1692. szeptember 22.

A “puritánok” szó gyakran váltja ki az amerikai történelem alkalmi és hivatásos történészeiből egyaránt a “boszorkányégetők” azonnali reakcióját. Hogy kik voltak valójában a puritánok, és az általuk Új-Angliában létrehozott civilizáció részletei, úgy tűnik, üres lapnak tűnik, kivéve egy esetet, amely az angol telepesek harmadik generációjában történt. 1692. szeptember 22-én a massachusettsi Salemben kilenc férfit és nőt végeztek ki a helyi kormányzati hatóságok “boszorkányság” gyakorlása miatt. Mielőtt a vádak és a perek véget értek volna, száz embert vádoltak meg, húszat kivégeztek, öten pedig a börtönben haltak meg. Mi az igazság a “salemi boszorkányperek” mögött?”

Egy megvádolt nő védekezik a bíró előtt, miközben egy lány – feltehetően Mary Walcott (1675-1752)), az egyik “szenvedő” tanú – rohamában a földre zuhan

Az 1692-es tragédia nem egyik napról a másikra vagy az európai helyzettől elszigetelten történt. Salemet az új-angliai puritán hegemónia korai szakaszában alapították, és Massachusetts legfontosabb kikötőjévé vált. A város lakossága és az ott létrehozott egyház évtizedeken át a lelki hanyatlás és a viszálykodás jeleit mutatta, bár a város gazdaságilag virágzott. A földhasználat és a politika miatt frakciók alakultak ki, ami keserűséghez és családi viszályokhoz vezetett, amelyek tovább gyűrűztek. Az egyház alig tudott lelkészeket tartani, és a jelenlegi lelkész volt a legrosszabb a sok közül. Samuel Parris tiszteletes kudarcot vallott az üzleti életben, majd evangéliumi szolgálatot vállalt. Ritkán tűnt boldognak, és a szószékről panaszkodott a fizetése elégtelenségére és lassúságára. Az egyházi fegyelem szinte egyáltalán nem létezett.