A tanácstalan kertészek – Kertészeti blog:

A múlt éjjel végignéztem, ahogy tíz perc alatt fél centi hó hullott. Olyan volt, mintha valaki bekapcsolta volna a hóvihar kapcsolóját, aztán megint kikapcsolta volna.
Kicsit megkönnyebbültem, hogy a földet biztonságosan hótakaró alá helyeztem. Amikor látom a földet, vágyom arra, hogy dolgokat termesszek. Az ilyen télközépi vágyakozás nem praktikus, és veszélyesen rögtönzött mag- és növényrendelésekhez vezet.
Szóval, vissza az elmúlt termesztési szezonra való visszaemlékezéshez.
Ez a növény manna az istenektől. Ez egyfajta földi cseresznye. Konkrétan a “nyirkos földi cseresznye, más néven Physalis heterophylla. A földi cseresznye a nadragulyafélék családjába tartozik, azaz a paradicsom, a burgonya, a halálos nadragulya. . azt mondtam, hogy gyilkos nadragulya? Meglepő módon a szokásos kerti zöldségfélék közül sokan rokonok a nadragulyával (amely egyébként nem őshonos gyomnövény errefelé). Az ebbe a családba tartozó növények mind mérgezőek, a kerti fajták ehető részei a kivételek. (Tehát emberek, ne készítsenek salátát paradicsomlevélből.)
A földi cseresznye a legközelebbi rokona a paradicsomnak, és a paradicsomhoz hasonlóan a termése egy bogyó, amely egy papírszerű héjban nő.

Így nézett ki a növény október elején, amikor tele volt terméssel.
A növény maga nem nő magasabbra térdmagasságnál. Bolyhos, burgonyaszerű levelei vannak. Nem világos, hogy a kertünkben lévő foltot az előző tulajdonos ültette-e, vagy önként jelentkezett.

Elfelejtettem megemlíteni, hogy ez a növény őshonos? Ez egyike azon kevés zöldségeskertbe való őshonos növényeknek, amelyekkel eddig találkoztam. *És* évelő! Azon a szűk helyen, ahol az ökoszisztéma-kertészek és a permakultúrázók egyetértenek, ez a növény a győztes.

Azért, mert attól tartok, hogy túlzásba viszem ennek a növénynek a nagyszerűségét, hadd mutassak rá a hátrányaira. A nagy baj az, hogy a nyirkos talajcseresznye évelő növény. Ha egyszer elültették, nehéz megszabadulni tőle. Messzire és szélesre terjed, és nem számít, hogy mennyire rángatod ki, mindig újra és újra felbukkan, akár több tucat méterrel arrébb is. Ráadásul nem az a fajta szép növény, amit valószínűleg a mutatós virágok között szeretne látni. Kísérleti jelleggel ültettem néhányat az elülső virágágyásba, és biztos vagyok benne, hogy még évekig ki fogom rángatni őket. De át fogok ültetni néhányat a gyepre-gyepre is, ahol a kiirthatatlanságuk előnyös lesz.

Végül a gyümölcsök éretlenül mérgezőek lehetnek, ezért ügyeljünk arra, hogy csak akkor együk meg őket, amikor már sárgák.

De vissza a jó dolgokhoz! Íme az október végi termésem:

Elmondtam már, hogy ezt a növényt nehéz megölni? Ezt a termést egy nyár után szedtem, amikor a földi cseresznyepalántákat kirángattam. Feltételeztem, hogy a tavalyi évhez hasonlóan az egész termés elszáradt és rothadt lesz a héjukban. Feladtam a földi cseresznyét, és inkább megpróbáltam megakadályozni, hogy ezek a növények háborút vívjanak a spárgával és a paradicsommal. A fenti termés meglepően kevés növényről származik.

Oh, azoktól a gyümölcsöktől most is összefut a szám! Az ízük valahol a paradicsom és az ananász között van. A sárga bogyó külseje kissé ragacsos tapintású, innen kapta a “nyálkás” nevet. A gyümölcsök még hetekig frissek maradtak a héjukban, miután leszedtem őket, sőt, úgy tűnt, hogy az éretlenek is megérnek ez idő alatt.

A pletykák szerint ezekből a bogyókból kiváló pite készíthető. De én nem tudhatom, mert mindet megettem.