A transzszexualizmus okai

Értékelés | Biopszichológia | Összehasonlító | Kognitív | Fejlődési | Nyelvi | Egyéni különbségek | Személyiség | Filozófia | Szociális |
Módszerek | Statisztika | Klinikai | Oktatási | Oktatási | Ipari | Szakmai tételek |Világpszichológia |

Szociálpszichológia:Vázlat

A transzszexualizmus etiológiája, azaz a transzszexualizmus oka vagy okai számos transznemű és transzszexuális ember, orvos, pszichológus, egyéb mentálhigiénés szakember, valamint a transzszexuális emberek családtagjai és barátai számára érdekes terület. A transzszexualizmus általában a nemi identitásnak a születéskor kijelölt nemtől eltérő kifejeződésével, az adott nemre jellemző viselkedéssel és a nemi diszfóriának nevezett kellemetlen érzéssel jár. Jelenleg számos tudományos magyarázat létezik a transzszexualizmus okára, amelyek az okot a genetikával, az agyszerkezettel, az agyműködéssel és a születés előtti androgénexpozícióval hozzák összefüggésbe; emellett más elméletek pszichológiai és viselkedésbeli okokat is felvetettek. Ezek az elméletek nem feltétlenül zárják ki egymást.

Pszichológiai és viselkedéses elméletek

Felnevelés / trauma

Hosszú évekig sokan, köztük David Oliver Cauldwell pszichiáter és szexológus, azt állították, hogy a transzszexualizmus pszichológiai/érzelmi rendellenesség, amelyet pszichológiai tényezők okoznak.

Harry Benjamin írta: “Genetikai és endokrin felszereltségünk vagy érzéketlen termőföldet képez, amelyen a helytelen kondicionálás és egy pszichés trauma olyan alapkonfliktussá nőhet és fejlődhet, hogy később olyan eltérés alakulhat ki, mint a transzszexualizmus.”

Egy olyan kísérlet sikertelen kimenetelét idézik annak az elméletnek a cáfolataként, miszerint az ember veleszületett nemi érzéke a szülői nevelés révén alakul ki, hogy David Reimert, aki egy korai véletlen nemi csonkítás áldozata volt, csecsemőkorától a serdülőkorig lányként nevelték. Az ő esetét olyan szervezetek, mint az Észak-Amerikai Interszexuális Társaság, elrettentő példaként használják arra, hogy miért nem szabad szükségtelenül módosítani az akarat nélküli kiskorúak nemi szerveit.

Szexualitás

Ray Blanchard elméletei a férfi-nő transzszexualizmus taxonómiáját és okainak magyarázatát képviselik, kollégája, Kurt Freund munkájára építve. Az elméletek szerint a férfi-nő transzszexuálisok két csoportra oszthatók: “homoszexuális transzszexuálisok”, akik azért mennek át, mert a férfiakhoz vonzódnak, és “nem homoszexuális transzszexuálisok”, akik azért mennek át, mert autogyneofilek (szexuálisan felizgatja őket az a gondolat vagy kép, hogy nőként látják magukat). Az elmélet prominens támogatói közé tartozik J. Michael Bailey, Anne Lawrence, James Cantor és mások, akik azt állítják, hogy a két csoport között jelentős különbségek vannak, beleértve a szexualitást, az átmenet korát, az etnikai hovatartozást, az IQ-t, a fetisizmust és az alkalmazkodás minőségét. Az elmélet tudományos kritikája magában foglalja Veale, Nuttbrock, Moser és mások írásait, akik azzal érvelnek, hogy az elmélet kevéssé reprezentatív az MTF transzszexuálisok számára, nem instruktív, a kísérletek rosszul ellenőrzöttek, vagy más adatokkal cáfolják. Számos forrás, köztük az elmélet néhány támogatója is, Blanchard szóhasználatát zavarónak vagy lealacsonyítónak kritizálja. Bár vannak támogatói, a transzszexuális közösség többnyire hevesen elutasítja az elméletet.

Biológiai alapú elméletek

Genetika

Az androgénreceptor (AR), más néven NR3C4, a tesztoszteron vagy dihidrotesztoszteron megkötésével aktiválódik, ahol kritikus szerepet játszik az elsődleges és másodlagos férfi nemi jellegek kialakulásában. Hare és munkatársai megállapították, hogy a férfi-nő transzszexuálisoknál hosszabb ismétlődési hosszúságot találtak a génen, ami csökkentette a tesztoszteron megkötésének hatékonyságát.

A CYP17 nevű gén variáns genotípusa, amely a pregnenolon és progeszteron nemi hormonokra hat, összefüggést mutatott a nő-férfi transzszexualizmussal, de nem az MTF transzszexualizmussal. A legfigyelemreméltóbb, hogy az FTM alanyok nemcsak gyakrabban rendelkeztek a génváltozattal, hanem az allél eloszlásuk is megegyezett a férfi kontrollcsoportokéval, ellentétben a női kontrollcsoportokkal. A tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy a női specifikus CYP17 T -34C alléleloszlási mintázat elvesztése összefügg az FtM transzszexualizmussal.

Agyszerkezet

Az első ilyen jellegű vizsgálatban Zhou és munkatársai (1995) megállapították, hogy az agynak a stria terminalis ágymagjának (BSTc) nevezett régiójában, amely a nemi és szorongásos reakciókról ismert, az MTF transzszexuálisoknál a női normális, míg az FTM transzszexuálisoknál a férfi normális méretű. Bár a vizsgált transzszexuálisok hormonokat szedtek, ezt úgy vették figyelembe, hogy olyan nem transzszexuális férfi és női kontrollcsoportokat is bevontak, amelyek különböző orvosi okokból hormonális visszaállításon estek át. A kontrollok továbbra is megtartották a nemükre jellemző méreteket. Nem találtak összefüggést a szexuális irányultsággal.

Az ezt követő vizsgálatban Kruijver és munkatársai (2000) a térfogat helyett a BSTc-ben lévő neuronok számát vizsgálták. Ugyanazokat az eredményeket találták, mint Zhou és munkatársai (1995), de még drámaibb különbségekkel. Egy MTF alanyt is bevontak, aki soha nem szedett hormonokat, és aki ennek ellenére megfelelt a női neuronszámoknak.

2002-ben Chung, De Vries és Swaab egy követéses vizsgálatban azt találták, hogy a BSTc-ben a jelentős szexuális dimorfizmus (a nemek közötti eltérés) csak felnőttkorban alakul ki. Chung és munkatársai elmélete szerint vagy a magzati hormonszintek változásai okoznak változásokat a BSTc szinaptikus sűrűségében, neuronális aktivitásában vagy neurokémiai tartalmában, amelyek később a BSTc méretének és neuronszámának változásához vezetnek, vagy pedig a BSTc méretét befolyásolja az, hogy nem sikerül az anatómiai nemnek megfelelő nemi identitást létrehozni.

A bizonyítékok 2006-os áttekintésében Gooren megerősíti a korábbi kutatásokat, amelyek azt az elképzelést támogatják, hogy a transzszexualizmus a nemi dimorf agy szexuális differenciálódási zavara. Swaab (2004) egyetért.

2008-ban Garcia-Falgueras és Swaab egy új, a BSTc-hez hasonló tulajdonságokkal rendelkező régiót találtak a transzszexualizmus tekintetében: az elülső hipotalamusz interstitialis magját (INAH3), amely a hypothalamus uncinatus magjának része. A hormonhasználat ellenőrzésére ugyanazt a módszert alkalmazták, mint Zhou és munkatársai (1995) és Kruijver és munkatársai (2000). A különbségek még kifejezettebbek voltak, mint a BSTc esetében; a kontroll férfiak átlagosan 1,9-szer akkora térfogatot és 2,3-szor annyi neuront képeztek, mint a kontroll nők, azonban ismét a hormonterheléstől függetlenül az MTF transzszexuálisok a női, az FTM transzszexuálisok pedig a férfi tartományon belül helyezkedtek el.

Míg az MRI-felvételek nem tudnak olyan finom részleteket feloldani, mint az olyan struktúrák, mint a BSTc és az INAH3, sokkal könnyebben lehetővé teszik a nagyobb agyi struktúrák vizsgálatát. Luders és munkatársai (2009) 24 MTF transzszexuálist vizsgáltak MRI segítségével, akiket még nem kezeltek cross-sex hormonokkal. Míg a regionális szürkeállomány-koncentrációk jobban hasonlítottak a férfiakéhoz, mint a nőkéhöz, a jobb putamenben szignifikánsan nagyobb volt a szürkeállomány mennyisége a férfiakéhoz képest. Számos korábbi tanulmányhoz hasonlóan arra a következtetésre jutottak, hogy a transzszexualizmus egy sajátos agyi mintázattal jár együtt.

Az FTM transzszexuálisok egy olyan csoportjánál, akik még nem kaptak keresztnemű hormonokat, további jellemzőt vizsgáltak: a fehérállomány frakcionált anizotrópia értékeit a jobb felső hosszanti fasiculus fasciculus (SLF) mediális és hátsó részeiben, a forceps minorban és a corticospinalis traktusban. Rametti és munkatársai (2010) felfedezték, hogy “A kontroll nőstényekhez képest az FtM magasabb FA-értékeket mutatott a jobb SLF hátsó részében, a forceps minorban és a corticospinalis traktusban. A kontroll hímekhez képest az FtM csak a corticospinalis traktusban mutatott alacsonyabb FA-értékeket.”

Az óvatosságra int Hulshoff Pol és munkatársai (2006), akik a transzszexuális agyak változását vizsgálták négy hónapos hormonkezelés hatására MRI segítségével. Felfedezték, hogy a teljes agytérfogat az alanyok esetében, valamint a hipotalamusz térfogata androgénkezelés esetén, és potenciálisan több szexuálisan dimorf struktúra ebben a régióban jelentősen megváltozik az ellenkező neműek mérete felé a hormonkezelés során. A tanulmány nem kritizálja a BSTc- vagy INAH3-vizsgálatokban ennek figyelembevételére használt kontrollokat. A tanulmány emellett megállapította, hogy a hormonkezelés előtt az alanyok teljes agytérfogata a születési nem szerint egyenértékű volt.”

Agyműködés

A fantom végtag szindróma gyakori, gyakran fájdalmas élmény egy külső szerv elvesztése után. Ramachandran (2008) megállapította, hogy míg a nem transzszexuális férfiak közel kétharmada, akiknek műtéti úton eltávolítják a péniszét, a fantom pénisz érzését tapasztalja, addig az MTF transzszexuálisoknak csak egyharmada tapasztalja ezt a nemváltoztató műtét után. Talán még figyelemreméltóbb, hogy az FTM transzszexuálisok kétharmada számolt be a fantom pénisz érzéséről gyermekkorától kezdve, fantom erekcióval és egyéb jelenségekkel teli. Ramachandran elmélete szerint a transzszexualizmus a fantom végtag szindróma egy veleszületett formája, amely magában foglalja a testrégiók helytelen leképezését az agyban.

Berglund és munkatársai (2008) a nőnemű MTF transzszexuálisok válaszát vizsgálták két nemi feromonra: a progesztinszerű 4,16-androstadien-3-onra (AND) és az ösztrogénszerű 1,3,5(10),16-tetraen-3-olra (EST). A szexualitásbeli különbség ellenére az MTF-ek hipotalamuszhálózatai az AND hatására aktiválódtak, akárcsak a női kontrollcsoportoké. Mindkét csoportban amygdala-aktivációt tapasztaltak az EST-re válaszul. A férfi kontrollcsoportok hipotalamikus aktivációt tapasztaltak az EST-re válaszul. Az MTF alanyok azonban korlátozott hipotalamikus aktivációt tapasztaltak az EST-re is. A kutatók következtetése az volt, hogy a feromon-aktiváció szempontjából az MTF-ek köztes pozíciót foglalnak el, túlnyomórészt női jellemzőkkel.”

Prenatális androgén-expozíció

A fenti felfedezések magyarázataként gyakran említett mechanizmusok a prenatális androgén-expozíció, annak hiánya vagy a prenatális androgénekkel szembeni gyenge érzékenység. Schneider, Pickel és Stalla (2006) összefüggést találtak a digit ratio (a prenatális androgénexpozíció általánosan elfogadott markere) és a férfi-női transzszexualizmus között. Az MTF transzszexuálisoknál magasabb számjegyarányt találtak, mint a kontroll férfiaknál, de a kontroll nőkhöz hasonlót.

Lásd még

• Gender Identity Disorder