A verduni csata tények és feladatlapok

A motiváció

A Verdun elleni támadást a német vezérkari főnök, von Falkenhayn rendelte el. Ahogy ő fogalmazott, “fehérre akarta véreztetni Franciaországot” egy hatalmas német támadással egy keskeny, a franciák számára történelmi érzelmekkel bíró földdarabon. Verdunban húsz nagyobb és negyven kisebb erődítmény volt, amelyeket korábban Franciaország keleti határának védelmére használtak, és amelyeket a 20. század első éveiben modernizáltak.

Franciaország büszkesége ezekben az erődökben rejlett, és nemzeti megaláztatás lett volna, ha az erődök elesnek. Falkenhayn ravasz terve volt, mert tudta, hogy a franciák az utolsó emberig harcolni fognak büszkeségük védelmében, és ezáltal annyi katonát veszítenének, hogy az megváltoztatná a háború menetét. Pontos szavai így hangzottak: “A húr Franciaországban elérte a töréspontot. A tömeges áttörés – ami egyébként is meghaladja a lehetőségeinket – szükségtelen. Elérhető közelségünkben vannak olyan célok, amelyek megtartásáért a francia vezérkar kénytelen lenne minden emberét bedobni. Ha ezt megteszik, Franciaország erői elvéreznek.”

Falkenhayn tervének azonban volt egy nagy gyenge pontja. Németország úgy tekintett Franciaországra, mint könnyű ellenfélre, és hogy a veszteségek számát tekintve ők lennének azok, akik a legtöbbet szenvednének. A terv pozitívumai túlsúlyban voltak a negatívumokkal szemben, például az összes erődöt, amelyet Németország lőszerért célzott meg, a francia főparancsnokság a nyugati frontra helyezte át. Az árkokat, amelyeket a franciák a saját védelmükre ástak, még nem fejezték be. A Verdun körüli erődkomplexum vezető tisztjei panaszkodtak ezekre a problémákra, de a francia hadsereg elutasította panaszaikat.

A csata

A támadást 140 000 német katona kezdte meg. Verdun térségében 1200 tüzérségi ágyúval rendelkeztek, amelyek 2.500.000 lövedékkel voltak felszerelve, és 1300 lőszerkocsival rendelkeztek az ágyúk ellátására. A német légierő is biztosított még némi tűzerőt, mivel 168 repülőgépük volt a térségben. Ezek a számok a történelemben addig a pontig a legnagyobbak voltak. A másik oldalon a franciáknak mindössze 30 000 katonájuk volt, hogy felvegyék a harcot a németekkel. Február 21-én, a háború kezdetén 1000 német tüzérségi ágyú tüzelt a francia front mentén húzódó hat mérföldes vonalra. Ezeknek a tüzérségi ágyúknak a hatását egy francia katona mesélte el, akinek sikerült túlélnie. Elmondta: “Az embereket összenyomták, kettévágták vagy tetőtől talpig kettéhasították, záporokba fújták, a hasuk kifordult, a koponyájukat a mellkasukba nyomták, mintha egy bunkósbot ütése nyomta volna.”

A támadások folytatódtak, és az ezt követő harc több mint 300 napig tartott. Németország a nagyszámú lángszórónak köszönhetően nyolc mérföldet haladt előre Verdun elfoglalásához. Február 25-re 10 000 francia katonát ejtettek fogságba. A német katonákat meglepte, hogy milyen csekély ellenállásba ütközött a hatalmas Douaumont erőd, amelyet a világ legerősebb erődjének tartottak. Mindössze 56 idős, részmunkaidőben dolgozó tüzér őrizte. A veszteségek elrejtésére törekedve a francia közvéleményt a kormány nem tájékoztatta azonnal Douaumont elestéről. Ami azt illeti, egyes párizsi újságok még csak nem is hírt adtak az elvesztéséről, azt állítva, hogy a Verdun körüli csata jól megy a franciáknak. A douaumonti erőd mindössze öt mérföldre volt Verduntól.

A Verdun védelmével megbízott Philippe Pétain tábornok rendkívül nehéz helyzetben volt. Verdunba alig vezetett út, mivel az csak egy keskeny, járművek és katonai tankok számára nem kialakított ösvény volt, így nehéz lett volna erősítést hívni. 6000 járműnek kellett volna segítenie Verdun védelmét azzal, hogy 25 000 tonna lőszert és 90 000 katonát szállít Verdunba. Ez a francia hadsereg körülbelül 66 százaléka volt, és ezeknek a járműveknek valamikor ezen az úton kellett volna áthaladniuk, hogy megmentsék Verdunt. Az utat a franciák a “Szent út” becenévvel illették. Mindezen erősítések ellenére a franciák súlyosan szenvedtek, és ezt két, a háborúban jelen lévő francia katona foglalta össze, akik leírták megpróbáltatásaikat. Azt mondták: “A halottak mellett eszel, a halottak mellett iszol, a halottak mellett könnyítesz magadon, és a halottak mellett alszol. Az emberek azt fogják olvasni, hogy a frontvonal a pokol volt. Honnan is tudhatnák az emberek, hogy mit jelent ez az egy szó – pokol -?”

Minden háborúban mindkét fél szenved, és a németek is hatalmas veszteségeket szenvedtek. Április végére a németek 120 000 embert vesztettek, szemben a franciákkal, akik 133 000 embert vesztettek. Pétain tábornok azt mondta: “Amikor kijöttek a csatából, milyen szánalmas látványt nyújtottak. Kifejezésüket mintha megfagyasztotta volna a rémület bölcsessége; megereszkedtek a szörnyű emlékek súlya alatt.”

1916 tavaszán Pétain egyre több embert kért a kormánytól, amíg eljutott odáig, hogy nemet mondtak. Azért kért embereket, mert támadást tervezett a Somme ellen. Pétain tábornokot végül Nivelle tábornok váltotta fel, aki úgy gondolta, hogy a háború megnyeréséhez mindig támadásban kell lenni. Hamarosan nyár köszöntött a katonákra, és addigra Franciaország a légi fölény tekintetében előnyre tett szert ellenségeivel szemben.

A 150 mérföldre lévő Párizsban az élet a “normális” kerékvágásban folyt tovább. Néhány katona szerencsésen túlélte Verdunt, de ők egy idegen világba tértek vissza. Az élelem bőséges volt, ellentétben azzal, amihez a háborúban hozzászoktak. A színházak is nyitva voltak, és az emberek szórakoztak. Néhány bátor lélek beszélt az alig 150 mérföldre lévő helyzetről. A francia katonák azt tapasztalták, hogy Párizsban nem sokra mennek a zsoldjukkal. A mezőkön lázadás kezdődött, mivel a francia gyári munkások egy hét alatt a francia katonák fizetésének mintegy hatvanszorosát keresték. Ez az egyenlőtlenség 1916 nyarán vált mélyrehatóvá.

Amikor eljött az utolsó roham Verdun elfoglalására, a német csapatok a végsőkig feszültek, mivel már mindent beleadtak, és nem tudtak többet adni. Már csak 2,5 mérföldre voltak Verduntól. Június 24-én a somme-i robbanásokat Verdunban is hallani lehetett, és a dolgok napokon belül megváltoztak. A somme-i csata megváltoztatta a dolgokat a nyugati fronton. 1916 októberében a franciák visszafoglalták a két erődöt Vaux-nál és Douaumont-nál, de a környező terület, ahol február óta a csata kezdeti szakaszai zajlottak, pusztaság volt. A verduni csata azonban egészen decemberig tartott.

Az utóhatás

Az ebben a csatában elszenvedett veszteségek száma csillagászati volt. Az ezt a csatát megörökítő szakkönyvek különböző statisztikákat közölnek arról, hogy hányan haltak meg. Pontos számadatot soha nem fogunk kapni. Hozzávetőlegesen a franciák több mint 360 000, a németek pedig közel 340 000 főt veszítettek. A somme-i csatát a franciák megsegítésére indították, és a britek azt remélték, hogy egy gyors itteni győzelem arra kényszeríti a németeket, hogy kivonják csapataikat Verdun környékéről. Nem tudták, mire vállalkoznak, hiszen ez a csata hónapokig tartott.