Afrikai művészet

A prekoloniális szubszaharai művészet státuszával kapcsolatban azonban néhány további általános megállapítást tehetünk. Először is, bármelyik afrikai nyelvben a művészetnek a készségtől eltérő jelentésű fogalma inkább a kivétel, mint a szabály. Ez nem az afrikai kultúra valamilyen eredendő korlátozása miatt van így, hanem azon történelmi körülmények miatt, amelyek között az európai kultúrák eljutottak a művészet fogalmához. A képzőművészet nyugati elkülönítése az alacsonyabb rendű kézművességtől (azaz a hasznos készségtől) olyan társadalmi, gazdasági és szellemi változások sorozatából ered Európában, amelyek Afrikában legkorábban a gyarmati időszak előtt nem következtek be. Ez a szétválasztás tehát nem alkalmazható fenntartás nélkül a gyarmatosítás előtti eredetű afrikai hagyományokra. A nyugati művészetfilozófusok talán egyetértenek abban, hogy a műalkotások egyszerűen olyan műtárgyak, amelyeket azzal a szándékkal készítettek, hogy esztétikai értékkel rendelkezzenek, és ebben az értelemben a művészet, amely magában foglalja a kézműves és a képzőművészeti alkotásokat is, valóban megtalálható Afrika minden részén (ahogyan az egész emberi kultúrában). De még ebben az esetben is az afrikai művészetet a helyi esztétikai értékek vizsgálatán és megértésén keresztül kell megérteni, nem pedig külső eredetű kategóriák felállításán keresztül. Lehet, hogy egy jól megpatkolt jamgyökérhalmokkal teli mező (mint például a nigériai tiv népnél) vagy egy vizuális hatás fokozása érdekében kasztrált bemutató ökör (mint a dél-szudáni nuer és dinka pásztoroknál) jelenti a jelentős műalkotást Afrika egy adott területén.

A művészetről Nyugaton azonban egészen más a közkeletű felfogás, hiszen úgy gondolják, hogy az maszkokból és nagyon kevés másból áll – kivéve talán a “helyi színt”. Ezt a tévhitet erősítette a képzőművészet fent említett európai fogalma, de talán abból ered, hogy az afrikai művészet iránti nyugati érdeklődés első időszakában a gyűjthető műtárgyaktól függött – amelyek közül néhány (például a szobrok) pontosan illeszkedett a képzőművészet kategóriájába, míg másokat (például a textíliákat és a kerámiákat) kézművességként utasítottak el. A festészetről Afrikában sokáig úgy vélték, hogy nem létezik jelentős mértékben, főként azért, mert az emberi testek bőrén, a házak falán és a sziklafalakon volt megtalálható – ezek közül egyik sem volt gyűjthető. Nyilvánvaló, hogy Afrikában az esztétikai mező nem ennyire korlátozott.

Egy másik tévhit, hogy Nyugaton a művészetet a művészet kedvéért alkotják, míg a prekoloniális Afrikában a művészet kizárólag funkcionális volt. Bármely műalkotás létrehozásának indítéka szükségszerűen összetett, Afrikában éppúgy, mint máshol, és az a tény, hogy az Afrikából ismert szobrászati műtárgyak többsége valamilyen gyakorlati céllal készült (akár rituális, akár más célokra), nem jelenti azt, hogy ne lehetne őket egyúttal az esztétikai élvezet forrásaként is értékelni.

Azt is gyakran feltételezik, hogy az afrikai művészt a hagyományok korlátozzák, ellentétben a nyugati művésznek biztosított szabadsággal. De bár vannak olyan művészeti hagyományok, amelyekben a mecénások elvárásai egy meghatározott forma megismétlését követelik meg az afrikai művészetben, vannak olyan prekoloniális eredetű hagyományok is, amelyek magas szintű találékony eredetiséget követelnek meg – például az asante selyemszövés és a kubai rafia hímzés. Vannak más hagyományok is, amelyekben egy standard formát a művész vagy a mecénás kívánsága szerint lehet olyan részletesen kidomborítani, amennyire csak akarja. A lényeg az, hogy az egyes hagyományok ösztönzik a kreativitást.

Ezzel együtt az afrikai művészet néhány általános jellemzője azonosítható. Ezek közé tartozik a formai innováció – azaz az afrikai művész újítással és kreativitással való törődése; a vizuális absztrakció és konvencionalizáció; a kiegyensúlyozott kompozíció és az aszimmetria vizuális kombinációja; a szobrászat elsőbbsége; az emberi test átalakítása és díszítése; valamint a jelentések általános sokfélesége. Azt is meg kell jegyezni, hogy a hagyományos afrikai művészet elsődleges összetevője az előadás és az összeszerelés. A zene, a tánc, az öltözködés és a testi díszítés – valamint a szobrászat és a maszkok – kombinációja gyakran az, ami az egyes művészeti tárgyaknak jelentőséget és dinamizmust kölcsönöz.