Animal Diversity Web

A Caviidae a rágcsálók családja, amely Dél-Amerika nagy részén előfordul. Két alcsaládot foglal magában: a Caviinae-t, a cávékat és az ismert tengerimalacokat; és a Dolichotinae-t, a patagóniai nyulakat vagy marákat. A caviidáknak összesen öt nemzetségük és tizennégy fajuk van.

A caviidae morfológiailag változatos család, amelybe olyan kisméretű formák tartoznak, mint a Galea fajok, amelyek súlya eléri a 600 grammot, és olyan nagytestűek, mint a Dolichotis, amelyek súlya elérheti a 16 kilogrammot is. A két alcsalád tagjai meglehetősen különböznek egymástól. A caviinák rövid végtagokkal és fülekkel, valamint robusztus testtel rendelkeznek, míg a patagóniai nyulakra a nyúlszerű testalkat jellemző, hosszú fülekkel és vékony, hosszú végtagokkal. A caviinák körmei rövidek és vagy élesek vagy tompák; a Dolichotis körmei a hátsó lábakon pataszerűek, a mellső lábakon pedig karomszerűek.

A caviinák a hystricognath rágcsálók nagy dél-amerikai sugárzásához tartoznak. Ez a csoport valószínűleg a korai oligocénben, jóval a legtöbb más rágcsáló előtt érkezett Dél-Amerikába, és nagymértékben diverzifikálódott. Ennek ellenére a caviidák alsó állkapcsa alig hystricognath, úgy tűnik, hogy szinte visszatértek a sciurognath állapothoz. Az állkapocsnak van egy jól fejlett, az oldala mentén magasan végigfutó, a fogsortól mély barázda választja el. Az állkapocscsontok elrendezése és a koponya azon részei, ahonnan erednek ( járomív, infraorbitális csatorna, rostrum stb.) erősen hisztrikomorfok. A caviidák koponyája jól fejlett, egyes fajoknál feltűnően megnagyobbodott bullákkal és jelentős paroccipitális processussal rendelkezik.

A Caviidae tagjait nyilvánvaló fogazati jellegzetességek különböztetik meg a dél-amerikai rágcsálók más családjainak tagjaitól. A család fogazati képlete: 1/1, 0/0, 1/1, 3/3 = 20. A caviidák fogai lapos koronájúak, hipszodontszerűek és folyamatosan növő ( gyökér nélküliek). A harmadik zápfog kivételével minden fog egyszerű, két prizmából álló mintázattal rendelkezik, amelyet egy labiális és egy lingualis reentráns redő képez. Az arcfogak sorai erősen előrefelé konvergálnak. A kariotípusok is erősen konzerváltak e család tagjai között, 2n=64. A farok a caviidák minden tagjánál csökevényes.

A dél-amerikai hisztricomorf rágcsálók közül a caviidák a legelterjedtebbek és legelterjedtebbek, a mocsaras, trópusi árterektől a száraz, sziklás, magashegyi rétekig terjedő élőhelyeken fordulnak elő. Egyes fajok nyílt füves területeken élnek, mások félszáraz füves területeken, kopár zónákban, vagy Peru és Argentína száraz sztyeppéin és magas hegységeiben találhatók. A caviidák általában nem találhatók sűrű dzsungelben. Venezuelától délre egészen Patagónia déli részéig terjednek; Chilében és az Amazonas-medence egyes részein nem fordulnak elő.

A kaviidák általában nap- vagy napközbeni életmódot folytatnak, és nem alszanak téli álmot. Az általuk ásott vagy más állatok által hátrahagyott üregekben húzódnak meg. Általában társas életmódot folytatnak, párban vagy csoportosan fordulnak elő. Egyesek bonyolult társadalmi hierarchiával rendelkeznek. E család tagjai egész évben szaporodhatnak; a vemhességi idő (50-70 nap) rövid a rágcsálók azon csoportjához képest, amelybe a caviidák tartoznak. Az ivadékok születésükkor jól fejlettek, és korán elérik az ivarérettséget.

A kaviidák elsősorban növényi anyagokkal táplálkoznak, de a családon belül a táplálkozási specializáció jelentős eltéréseket mutat. A Microcavia például leveleket és gyümölcsöket eszik, amelyeket fára mászva szerezhet meg, míg a Cavia nem mászik, és csak füveket fogyaszt.

A Caviidae család tagjai először a miocén közepén, 20 millió évvel ezelőtt tűntek fel a fosszilis feljegyzésekben. A csoport 5-2 millió évvel ezelőtt, a pliocénben sugárzáson ment keresztül; ebből az időből tizenegy nemzetség képviselteti magát.

A caviák és a tengerimalacok évezredek óta az ember hasznára vannak. A házi tengerimalacot, a Cavia porcellus-t, amely ma már világszerte megtalálható fogságban, több mint háromezer éve tenyésztik a húsért Dél-Amerikában. Az inka birodalom idején, 1200 és 1532 között a szelektív tenyésztés eredményeként a tengerimalac számos fajtája alakult ki. Az 1800-as évek közepe óta ezt az állatot laboratóriumi kutatásokra használják. Ma Ecuador, Peru és Bolívia őslakosai hústermelés céljából tenyésztik, és széles körben használják háziállatként. A kerodon, a kaviidák egy másik nemzetségét szintén háziállatként és táplálékként használják. A Microcavia negatív hatással van az emberre, mivel köztudottan tönkreteszi a termést, és az odúinak bejáratai veszélyt jelentenek a lovakra.

Hivatkozások és hivatkozott irodalom:

Feldhamer, G. A., L. C. Drickamer, S. H. Vessey és J. F. Merritt. 1999. Mammalogy. Adaptation, Diversity, and Ecology. WCB McGraw-Hill, Boston. xii+563pp.

Lawlor, Timothy. 1979. Kézikönyv az élő emlősök rendjeihez és családjaihoz. Mad River Press, Eureka, Kalifornia.

Macdonald, David. 1984. Az emlősök enciklopédiája. Facts on File Publications, New York.

Nowak, Ronald M. és John L. Paradiso. 1983. Walker: A világ emlősei. The Johns Hopkins University Press, Baltimore és London, pp 803-810.

Vaughan, T. A. 1986. Mammalogy. Harmadik kiadás. Saunders College Publishing, Fort Worth. vii+576 pp.

Vaughan, T. A., J. M. Ryan, N. J. Czaplewski. 2000. Mammalogy. Negyedik kiadás. Saunders College Publishing, Philadelphia. vii+565pp.