Az ISIS változó definíciója Kalifátus

Még ha az ISIS erői egyre jobban visszaszorulnak a legnagyobb kiterjedésű vonalaik mögé, számos csoport a világ minden tájáról buzgón áll hűségét az inogni készülő úgynevezett Iszlám Állam mögé. Olyan csoportok, mint a nigériai Boko Haram, a szomáliai al-Shabab és a líbiai Iszlám Állam nemcsak támogatásukról, hanem a csoporthoz való hűségükről is nyilatkoztak. E hűségnyilatkozatok középpontjában a “kalifátus” szó használata áll, amelyet a Nyugat nagy részén ugyanolyan gúnnyal fogadnak, mint a “saría” szót. Egyes megfigyelők számára ennek semmi értelme – miért lennének a világ minden tájáról érkező csoportok ennyire hajlandóak beváltani részvényeiket az ISIS-ben, amikor nyilvánvaló, hogy a csoport megingott, és a “kalifátus” kísérletük összeomlóban van? Az igazság az, hogy miközben az ISIS ellenőrzése Szíria és Irak egyes részei felett napról napra csökkenhet, a kalifátus, amelynek létrehozását követelte, csak erősödik. Az ISIS sok szempontból valami egészen mássá alakul át, és ennek a metamorfózisnak a középpontjában a kalifátus definíciója áll.

Nyugaton van egy olyan tendencia, hogy a kalifátus eszméjét a pániszlám világhatalom szükségességével azonosítják. Ez érthető – a Mohamed halála után létrehozott eredeti raszidun kalifátust, amelyben a kormányzati és a vallási hatalom erősen összefonódott, gyakran tekintik modellnek. Ráadásul számos, az iszlám aranykorára utaló forrásban az iszlám uralkodóját “kalifának” szólítják, így csak ebből következik, hogy sokak számára a kalifa és az iszlám analóg a császárral és az ókori Rómával. A valóságban a kalifa cím és a politikai hatalom közötti összefüggés az iszlám történelem legkorábbi évtizedein kívül sokkal ritkábban fordult elő. Valójában a cím általában sokkal inkább a legitimitás fenntartásáról szólt, mintsem a hatalom demonstrálásáról.

A középkorban számos kalifa uralkodott cordobai, kairói és – a leghíresebb – bagdadi székhelyről. Ez azt jelenti, hogy ezeket a címeket – a cordobai Omajjádok és a kairói Fatimidák esetében – ugyanazok a férfiak terjesztették, akik politikai hatalommal rendelkeztek. Ennek oka további vizsgálat után nyilvánvalóvá válik. A kalifák azok voltak, akiknek szükségük volt a vallás állandó megerősítésére, hogy legitimitásukat mind az alattvalóik, mind a szomszédos csoportok szemében megerősítsék. A muszlim Spanyolország a kereszténység közvetlen közelében feküdt, míg a fatimidák Egyiptoma síita állam volt, amely dacolt szunnita szomszédaival. A cordobai Abd ar-Rahman például eredetileg az emír világi címet viselte, de azért vette fel a kalifa címet, hogy a pénteki khutbában ekként említhessék. Az abbászida Bagdadban, a kalifátusok közül a leghosszabb ideig fennállt kalifátusban a cím egyre kevésbé volt fontos, mivel a helyi uralkodók – mint például a keresztes lovagokról híres Szaladin – egyre inkább csak szájhősködtek az abbászida kalifa kívánságai iránt.

Az oszmánok valójában csak azért élesztették újra a címet, hogy egy korai szunnita nacionalizmust építsenek. Végül is az Oszmán Birodalom uralkodóját még mindig “szultánnak” szólították, nem pedig “kalifának”. A gyarmati korszakban kalifátusokat hoztak létre Nigériában, Szudánban és másutt, hogy a helyieket az európai uralom ellen hangolják. Ezekben az esetekben a cím használata arra a gondolatra apellált, hogy az iszlámot támadás érte. Kevés köze volt a politikai konnotációkhoz, ehelyett az iszlám és a másik közötti konfliktust keretezte. Az iszlám kormányzás nyelvére átültetve a dar al-Islam, az iszlám birodalma, és a dar al-Harb, a háború birodalma – a nem iszlám másság – közötti különbséget hangsúlyozta. Megjegyzendő, hogy egy ilyen világkép kevés helyet hagy az iszlám tudósok által kidolgozott egyéb alfelosztásokban, mint például a dar al-Sulh, egy olyan terület, ahol a nem muszlimok békeszerződéseket kötöttek muszlim államokkal.

Ezért történelmileg nézve a kalifátus pontos meghatározása az idők során változott, és a meghatározást alkotó jelentős szürke területen belül az ISIS képes volt fenntartani azt az elképzelést, hogy ő egy kalifátus, még akkor is, ha az államszerkezete változik. Akárcsak a Rashidun és az Omajjád kalifátus, az ISIS első hónapjai a kalifátust mint államot mutatták be. Ahogy azonban az ISIS egyre több vereséggel szembesült a harctéren, már nem tudta hatékonyan definiálni kalifátusát ebben a paradigmában. Ehelyett az a kalifátus, amelyet az ISIS most állítólag vezet, sokkal inkább hasonlít azokra, amelyek az iszlám és a másik közötti dichotómiát építették fel, az ISIS-szel mint az igazi iszlám megtestesítőjével és szellemi vezetőjével. Végtére is, az ISIS nem küld adminisztrátorokat a régiókba, akik a csoporthoz való hűségüket hirdetik, ahogyan egy hagyományos állam tenné. Ehelyett azt az elképzelést erőlteti, hogy az ISIS az iszlám világ legitim erkölcsi vezetője.

Az ISISIS-nek ezért a saját gondolkodásmódjában két lehetséges következtetés marad a kifejezésből. Ezek közül az első a legnyilvánvalóbb – az ISISIS arra használja a kifejezést, hogy támogatást szerezzen, és a muszlimok és nem muszlimok közötti különböző konfliktusokat tovább fesse a dar al-Harb ecsetjével. Ebben a tekintetben az ISIS erőfeszítései nem különböznek az Oszmán Birodalom azon kísérleteitől, hogy a szunnita nacionalizmus védelmezőjeként tüntesse fel magát. Ne feledjük, hogy maga az ISIS részben azért alakult, hogy a szunnita arabok vélt érdekeit támogassa a bagdadi síita dominanciájú kormánnyal és a damaszkuszi baathista rezsimmel szemben.

Másrészt az ISIS el tudja fogadni azt a tényt, hogy sok híve nem élhet közvetlen politikai ellenőrzése alatt. Ennek nincs nagy jelentősége. Sőt, az a képesség, hogy felelősséget vállalhat olyan támadásokért, amelyeket csak inspirál, nagy előny az ISIS számára. Valójában az a képesség, hogy úgy tűnjön, hogy az akciók koordinálásában részt vesz, továbbra is megadja az ISIS-nek azt az aurát, amelyre szüksége van ahhoz, hogy tovább növelje befolyását. Mindeközben egy ilyen terjeszkedés nemcsak a helyi és nyugati célpontokat tartja riadókészültségben, hanem az ISIS pánszunnita mozgalomként való mítoszát is erősíti, amely képes egyesíteni az észak-nigériai, szomáliai és az iszlám világ számtalan más forró pontján élő szunnitákat.