Búcsú a plazmatévétől: The moments that defined flatscreen
(Pocket-lint) – Az LG bejelentette, hogy nem gyárt többé plazmaképernyőket, ezzel lényegében egy korszak végét jelezve.
Mivel több nagy gyártó nem gyárt plazmaképernyőket, számos jelentés és elemző azt állította, hogy a technológia immár halott. Négy évtizedes hullámvölgyek és innovációk után úgy tűnik, hogy a plazmakijelzők csak egy újabb áldozatai a ki a régiből, be az újba gondolkodásmódnak.
A plazmakijelzőknek számos előnye van, és még megfizethetőbbek is, mint a jelenlegi LCD-képernyők, de ez még mindig nem volt elég ahhoz, hogy megfékezze a közvéleményt és fellendítse az eladásokat. Ezért a plazma emlékére összeszedtük a technológia rövid történetét, a legfontosabb pillanatokkal együtt.
Mi az a plazmakijelző?
A plazmakijelző egy síkpaneles kijelző, amelyet egykor 30 hüvelykes vagy annál nagyobb méretű televíziókhoz használtak. A plazmakijelzők vékonyabbak, mint a katódsugárcsöves kijelzők, az első kereskedelmi forgalomban gyártott elektronikus televíziókészülékekben használt technológia.
A plazmakijelzőket azért nevezik plazmának, mert a képernyő minden egyes képpontját egy apró plazma világítja meg. Amikor egy elektróda elektromos áramot vezet egy nemesgáz-keverékkel (például neon és xenon) töltött kis cellába, a gáz gerjesztődik, majd ionizálódik, és plazmává alakul.
A plazma ezután ultraibolya fényt bocsát ki, és amint ez a fény eléri az egyes cellákat borító foszforbevonatot, a foszfor látható fényben izzik. Gondoljon úgy a plazmakijelző minden egyes alpixelére, mint egy apró neonfényre vagy fénycsőre. A technológia ugyanaz, csak kisebb méretben.
Milyen a képminőség?
Előnyök
A plazmaképernyők köztudottan jobb feketeszintekkel büszkélkedhetnek, mint sok LCD képernyő, bár az LCD technológia az utóbbi években sokat fejlődött. A drágább, LED-háttérvilágítású, helyi sötétítéssel ellátott LCD-képernyők például a plazmaképernyőkhöz hasonló feketeszintekkel rendelkeznek.
A plazmaképernyők működésükből adódóan képesek a vörös, kék és zöld alpixelek relatív fényerősségének és intenzitásának pontos szabályozására. A kijelzők ezért mély kontrasztúak, textúrált képekkel és gazdag színekkel rendelkeznek. A polarizációs szűrők hiánya miatt jó betekintési szögekkel is rendelkeznek.
Egy másik előnyük, hogy az egyes alpixeleket borító fluoreszkáló foszfor bevonat nanoszekundumokon belül abba tudja hagyni az izzást, ami kiküszöböli a mozgási elmosódás néven ismert problémát. A gyengébb minőségű LCD-képernyők pixelei nem tudnak olyan gyorsan záródni vagy záródni, ami azt jelenti, hogy rossz a frissítési sebességük, ami mozgásbeli elmosódást eredményez.
Hátrányok
A beégés a korai plazmaképernyőknél gyakran előforduló probléma volt, de ma is előfordulhat. Ez akkor fordul elő, ha ugyanazt a képet hosszú időn keresztül jelenítik meg. Ha egy plazmakijelzőn túl sokáig jelenik meg valami fényes dolog (például egy hálózati logó), akkor az egy látható-halvány képet hagyhat maga után.
A plazmakijelzők nagy energiafogyasztásukról is ismertek, különösen például egy LED-háttérvilágítású LCD-képernyőhöz képest. És az energiapazarlás ellenére az erősen fényes és tükröződő plazmakijelzők néha nem ragyognak olyan fényesen, mint az új LED vagy CCFL háttérvilágítású LCD képernyők.
Mikor jelent meg az első plazmakijelző?
Monokróm
Kalman Tihanyi, egy magyar mérnök 1963-ban fejlesztette ki az első síkképernyős kijelzőrendszert, majd körülbelül egy évvel később feltalálták és bemutatták a monokróm plazmakijelzőt az Illinois-i Urbana-Champaign-i Egyetemen a PLATO számítógépes rendszerhez.
Az 1970-es évek folyamán olyan gyártók, mint az Ownes-Illinois és a Burroughs Corporation gyártottak plazmakijelzőket, amelyek neon-narancs és monokróm megjelenésükről voltak ismertek. Az IBM aztán 1983-ban bukkant fel a plazma színpadán, amikor egy 19 hüvelykes, narancssárga-fekete monokróm kijelzőt mutatott be.
Szín
Az 1990-es években jelentek meg a színes plazmakijelzők. A Fujitsu 1992-ben az Illinois-i Urbana-Champaign-i Egyetemen bemutatott egy 21 hüvelykes hibrid kijelzőt, majd három évvel később bemutatta az első 42 hüvelykes plazmakijelzőt 852×480-as felbontással.
A Philips követte a Fujitsu nyomdokát, és 1997-ben ugyanilyen felbontású plazmakijelzővel jelentkezett. Ezt meredek, 14 999 dolláros árcédulával hozták forgalomba. Ugyanebben az évben a Pioneer belépett a plazmakijelzők gyártásának és értékesítésének piacára. A többi már történelem.
Melyek voltak a legnagyobb plazmakijelzők?
A 2000-es évek elején számos vállalat kezdett különböző méretű plazmakijelzőket gyártani.
A Panasonic egy 103 hüvelykes plazmakijelző panelt mutatott be a CES 2006-on. A kijelző 1080p HDTV felbontással rendelkezett, és akkoriban a világ legnagyobb plazmakijelzője volt, alig előzte meg az előző évben bemutatott 102 hüvelykes Samsung plazmakijelzőt.
A Panasonic (akkori nevén Matsushita Electric Industrial) 2008-ban ismét leesett az álla, amikor a CES 2008-on egy 150 hüvelykes készüléket mutatott be. A kijelző 6 láb magas és 11 láb széles volt. Ekkorra azonban a plazmaképernyők népszerűsége elérte a csúcspontját, és folyamatosan veszítettek teret az LCD képernyőkkel szemben.
Mindezek ellenére a Panasonic a CES-en ismét ellopta a showparkettet, amikor egy 152 hüvelykes plazmatévét mutatott be, amely 4K felbontással és 3D technológiával rendelkezett. A tévékészülék bemutatásakor jóval több mint 500 000 dollárba került.
Mely vállalatok gyártottak plazmaképernyőket?
Az elmúlt évtizedekben számos plazmakijelző-gyártó volt, de a következők világszínvonalú kijelzőikről voltak ismertek: Panasonic, Pioneer, Samsung, LG, Toshiba, Sanyo, Magnavox, Sony, Vizio, LG és Hitachi.
Miért és mikor kezdtek eltűnni a plazmakijelzők?
Az évek óta csökkenő eladások után a Pioneer 2009-ben bejelentette, hogy kiszáll a televíziós üzletágból.
A vállalat számos Kuro márkájú plazmatechnológiai szabadalmát eladta a Panasonicnak, az egyik utolsó plazmakijelzőkre koncentráló gyártónak. Ennek ellenére a Panasonic végül 2014 márciusában beszüntette a plazmakijelzők értékesítését.
A Consumer Electronics Association 2013-ban kimutatta, hogy az amerikaiak 2012-ben 2,15 milliárd dollárt költöttek 2,98 millió plazmakijelzőre. Ehhez képest ugyanebben az évben az amerikaiak mintegy 16,8 milliárd dollárt költöttek mintegy 36,2 millió LCD-képernyőre.
Nem világos, hogy az amerikaiak (és egyébként a világ többi része) miért távolodott el a plazmaképernyőktől. Az egykor drága technológia megfizethetőbb volt, mint a piacon lévő sok LCD-képernyő.
Egyes jelentések azt állítják, hogy az LCD-t a fogyasztók széles körben jobbnak és újabbnak tartják, mint a plazmát. Talán azért, mert az LCD képernyők általában világosabbnak tűnnek, és nincsenek beégési problémák. Emellett kevesebb áramot is fogyasztanak, ami egyre nagyobb gondot jelent a pénztárcabarát és zöld vásárlók számára.
Noha a Consumer Electronics Association 2013-as jelentése szerint az amerikaiak 2015-ben 1,33 millió plazmaképernyőt fognak vásárolni, összesen 923 millió dollár értékben, ez az összeg valószínűleg nem volt (és nem is elég) ahhoz, hogy a televíziógyártók továbbra is beruházzanak a technológiába.
A plazmakijelzők halottak?
2014. október 29-én az LG bejelentette, hogy november 30-tól leállítja a plazmakijelző panelek gyártását.
Az LG kivonulása a plazmakijelzőgyártásból azt jelenti, hogy már nincsenek plazmakijelzőket gyártó nagy beszállítók. A vállalat először 1999-ben kezdett plazmakijelzőket gyártani, négy évvel azután, hogy a Fujitsu elkészítette az első kereskedelmi forgalomban kapható televíziót a technológiával. A Panasonic és a Pioneer korábbi lépései után ez az utolsó nagy gyártó, amely kivonult a piacról.
A kínai Changhong Electric Co. lesz az egyetlen plazmakijelző-gyártó, de nem világos, hogy hány kijelzője kerül majd Kínán kívüli televíziókba. Elemzők úgy vélik, hogy 2017-re már nem lesz több plazmakijelző.