Babilónia
Babilónia, ókori kulturális régió, amely Mezopotámia délkeleti részét foglalta el a Tigris és az Eufrátesz folyók között (a mai Dél-Irak Bagdad környékétől a Perzsa-öbölig). Mivel Babilon városa hosszú évszázadokon át volt e terület fővárosa, a Babilónia kifejezés az egész kultúrára vonatkozik, amely a terület első benépesítésétől, i. e. 4000 körül fejlődött ki. Mielőtt azonban Babilon politikai jelentőségre tett szert (i. e. 1850 körül), a terület két országra oszlott: Sumer délkeleten és Akkád északnyugaton.
Courtesy of F. Richard Stephenson; in the collection of the British Museum
A Babilónia rövid tárgyalása következik. A teljes feldolgozást lásd: Mezopotámia története.
Sumer és Akkád története az állandó háborúskodásról szól. A sumér városállamok egymás ellen harcoltak a térség ellenőrzéséért, és kiszolgáltatottá tették azt az Akkádból és a keleti szomszédból, Elámból érkező inváziónak. A történelmüket jellemző politikai válságok sorozata ellenére azonban Sumer és Akkád gazdag kultúrát fejlesztett ki. A suméroknak köszönhetjük az első írásrendszert, az ékírást; a legkorábbi ismert törvénykönyveket; a városállam kialakulását; a fazekaskorong, a vitorlás és a vetőeke feltalálását; valamint olyan irodalmi, zenei és építészeti formák létrejöttét, amelyek az egész nyugati civilizációra hatással voltak.
Ezt a kulturális örökséget átvették a sumérok és akkádok utódai, az amoriták, egy nyugati szemita törzs, amely i. e. 1900 körül egész Mezopotámiát meghódította. Az amoriták uralma alatt, amely i. e. 1600-ig tartott, Babilon lett a Tigris-Eufrátesz térség politikai és kereskedelmi központja, Babilónia pedig nagy birodalommá vált, amely magába foglalta egész Dél-Mezopotámiát és északon Asszíria egy részét. A hatalomra jutásért nagyrészt Hammurabi (i. e. 1792-1750 körül), az 1. babiloni dinasztia hatodik királya volt a felelős, aki koalíciót kötött az egyes városállamok között, előmozdította a tudományt és a tudományosságot, és kihirdette híres törvénykönyvét.
© Art Media/Heritage-Images/age fotostock
Hammurabi halála után a babilóniai birodalom hanyatlott egészen i. e. 1595-ig, amikor I. Murszil hettita hódító eltávolította a babilóniai királyt, Samsuditánát, lehetővé téve, hogy a Babilóniától keletre fekvő hegyekből származó kasziták átvegyék a hatalmat, és 400 évig tartó dinasztiát alapítsanak.
A kasziták uralmának utolsó évszázadaiban Babilóniában virágzott a vallás és az irodalom, a korszak legfontosabb irodalmi műve az Enuma Elish, a babiloni teremtéseposz. Ugyanebben az időszakban azonban Asszíria elszakadt a babilóniai uralomtól, és független birodalomként fejlődött, amely Babilóniában fenyegette a kaszita dinasztiát, és néhány alkalommal átmenetileg átvette az uralmat. Elám is megerősödött, és végül Babilónia nagy részét meghódította, megdöntve a kaszita dinasztiát (i. e. 1157 körül).
Háborúk sorozatában új babilóniai királyok sora jött létre, a 2. dinasztia Iszin városában. Ennek legkiemelkedőbb tagja, I. Nebukadrézár (uralkodott i. e. 1119-1098) legyőzte Elámot, és néhány évig sikeresen visszaverte az asszír előrenyomulást.
I. Nebukadrézár uralkodását követően több évszázadon át háromoldalú küzdelem alakult ki az asszírok, az arámi és a káldeus törzsek között Babilónia ellenőrzéséért. A 9. századtól az asszír birodalom i. e. 7. század végi bukásáig leggyakrabban asszír királyok uralkodtak Babilónia felett, akik gyakran alkirályokat neveztek ki a kormányzat irányítására. Az utolsó uralkodó asszír király Aszurbanipál volt, aki polgárháborút vívott testvére, a babiloni alkirály ellen, feldúlva a várost és lakosságát.
Aszurbanipál halála után egy káldeus vezető, Nabopolasszár Babilont tette fővárosává, és bevezette a babiloni uralom utolsó és legnagyobb időszakát. Fia, II. Nabukodonozor (uralkodott i. e. 605-562) meghódította Szíriát és Palesztinát; leginkább Júda és Jeruzsálem i. e. 587-ben történt elpusztításáról és az azt követő babiloni zsidó fogságról emlékeznek rá. Babilont is újjáélesztette, megépítette a csodálatos függőkerteket és újjáépítette Marduk templomát és a hozzá tartozó zikkurátot.
A perzsák Nagy Kürosz vezetésével i. e. 539-ben elfoglalták Babilóniát Nabukodonidész utolsó utódjától, Nabonidusztól. Ezt követően Babilónia megszűnt önálló lenni, és végül i. e. 331-ben Nagy Sándor kezébe került, aki Babilont tervezte birodalma fővárosává tenni, és aki Nabukodonozor palotájában halt meg. Sándor halála után azonban a Szeleukidák végül elhagyták Babilont, véget vetve ezzel a történelem egyik legnagyobb birodalmának.