Bevezetés a pszichológiába

Mi a kognitív disszonancia?

A szociálpszichológusok dokumentálták, hogy a jó közérzet és a pozitív önértékelés fenntartása az emberi viselkedés erőteljes motiválója (Tavris & Aronson, 2008). Az Egyesült Államokban az uralkodó kultúra tagjai jellemzően nagyon nagyra tartják magukat, és jó embereknek tartják magukat, akik számos kívánatos tulajdonság tekintetében átlagon felüliek (Ehrlinger, Gilovich, & Ross, 2005). Gyakran viselkedésünket, attitűdjeinket és meggyőződéseinket befolyásolja, ha önbecsülésünket vagy pozitív önképünket fenyegető veszélyt tapasztalunk. Leon Festinger (1957) pszichológus a kognitív disszonanciát úgy definiálta, mint két vagy több ellentmondásos attitűd, viselkedés vagy kogníció (gondolat, hit vagy vélemény) birtoklásából eredő pszichológiai kellemetlenséget. Festinger kognitív disszonancia elmélete szerint, amikor olyan konfliktust tapasztalunk viselkedésünkben, attitűdjeinkben vagy meggyőződéseinkben, amely ellentétes pozitív önképünkkel, pszichológiai kellemetlenséget (disszonanciát) tapasztalunk. Ha például úgy gondoljuk, hogy a dohányzás káros az egészségünkre, de továbbra is dohányzunk, akkor konfliktust tapasztalunk a meggyőződésünk és a viselkedésünk között.

1. ábra. A kognitív disszonanciát ellentmondásos hiedelmek és viselkedések váltják ki. Ha azt hisszük, hogy a cigaretta káros az egészségre, de mégis cigarettázunk, az kognitív disszonanciát okozhat. A kognitív disszonancia csökkentése érdekében az egyének megváltoztathatják a viselkedésüket, mint például a dohányzásról való leszokás, vagy megváltoztathatják a meggyőződésüket, például elvethetik a dohányzás káros voltára vonatkozó bizonyítékokat. (credit “cigaretta”: CDC/Debora Cartagena munkájának módosítása; “tapasz”: “RegBarc”/Wikimedia Commons módosítása; “dohányzás”: Tim Parkinson munkájának módosítása)

Későbbi kutatások dokumentálták, hogy csak azok az ellentmondásos kogníciók okoznak disszonanciát, amelyek veszélyeztetik az egyén pozitív önképét (Greenwald & Ronis, 1978). További kutatások megállapították, hogy a disszonancia nemcsak pszichológiailag kellemetlen, hanem fiziológiai arousal-t is okozhat (Croyle & Cooper, 1983) és aktiválhatja az érzelmekben és a kognitív működésben fontos agyi régiókat (van Veen, Krug, Schooler, & Carter, 2009). Amikor kognitív disszonanciát tapasztalunk, motiváltak vagyunk annak csökkentésére, mert az pszichológiailag, fizikailag és mentálisan kellemetlen. A kognitív disszonanciát úgy tudjuk csökkenteni, ha kognícióinkat, attitűdjeinket és viselkedésünket összhangba hozzuk – vagyis harmonikussá tesszük őket. Ezt többféleképpen is megtehetjük, például:

• megváltoztatjuk a disszonáns viselkedésünket (pl. abbahagyjuk a dohányzást),
• megváltoztatjuk a kognícióinkat racionalizálás vagy tagadás révén (pl. azt mondjuk magunknak, hogy az egészségügyi kockázatok csökkenthetők, ha szűrt cigarettát szívunk),
• egy új kogníció hozzáadása (pl., “A dohányzás elnyomja az étvágyamat, így nem leszek túlsúlyos, ami jót tesz az egészségemnek.”).

A kognitív disszonancia klasszikus példája John, egy 20 éves fiatalember, aki bevonul a hadseregbe. A kiképzőtábor alatt hajnali 5-kor ébresztik, krónikus alváshiányban szenved, kiabálnak vele, homoki bolhacsípések borítják, fizikailag zúzódások és ütlegelések érik, és mentálisan kimerült (2. ábra). A helyzet egyre rosszabb. Az újoncoknak, akik eljutnak a kiképzőtábor 11. hetéig, 54 órányi folyamatos kiképzést kell teljesíteniük.

2. ábra. A nehéz utat választó személynek sok más kellemetlenség mellett kognitív disszonanciával is meg kell küzdenie. (credit: Tyler J. Bolken)

Nem meglepő, hogy John szerencsétlen. Senki sem szeret szerencsétlen lenni. Az ilyen helyzetekben az emberek megváltoztathatják a hitüket, a hozzáállásukat vagy a viselkedésüket. Az utolsó lehetőség, a viselkedés megváltoztatása, John számára nem elérhető. Négy évre jelentkezett a hadseregbe, és jogilag nem léphet ki onnan.

Ha John folyton arra gondol, hogy milyen szerencsétlen, akkor ez a négy év nagyon hosszú lesz. A kognitív disszonancia állandó állapotában lesz. Ennek a nyomorúságnak az alternatívájaként John megváltoztathatja a hitét vagy a hozzáállását. Mondhatja magának: “Erősebb, egészségesebb és élesebb leszek. Fegyelmet tanulok, és megtanulom, hogyan védjem meg magam és a hazámat. Amit teszek, az igazán fontos”. Ha ez a meggyőződése, akkor rá fog jönni, hogy a kihívásai révén erősebbé válik. Ezután jobban fogja érezni magát, és nem fog kognitív disszonanciát tapasztalni, ami egy kellemetlen állapot.”

A beavatás hatása

A katonai példa azt a megfigyelést mutatja be, hogy egy nehéz beavatás egy csoportba arra hat, hogy jobban megszeressük a csoportot. Egy másik szociálpszichológiai fogalom, az erőfeszítés igazolása azt sugallja, hogy olyan célokat és eredményeket értékelünk, amelyekért sok erőfeszítést teszünk. Ezen elmélet szerint, ha valamit nehezünkre esik elérni, úgy gondoljuk, hogy az érdemesebb. Ha például egy lakásba költözünk, és órákat töltünk egy Ikeából vásárolt komód összeszerelésével, akkor ezt többre értékeljük, mint egy szebb komódot, amit a szüleitől kaptunk. Nem akarjuk, hogy időt és energiát pazarolva csatlakozzunk egy olyan csoporthoz, amelyet végül elhagyunk. Aronson és Mills (1959) klasszikus kísérlete bizonyította ezt az erőfeszítést igazoló hatást. Főiskolai hallgatók önként jelentkeztek egy egyetemi csoportba, amely rendszeresen találkozott volna, hogy a szex pszichológiájáról beszélgessenek. A résztvevőket véletlenszerűen három feltétel egyikébe sorolták: beavatás nélkül, könnyű beavatás és nehéz beavatás a csoportba. Miután részt vettek az első megbeszélésen, amelyet szándékosan nagyon unalmassá tettek, a résztvevők értékelték, mennyire tetszett nekik a csoport. Azok a résztvevők, akik nehéz beavatási folyamaton mentek keresztül a csoportba való belépéshez, kedvezőbben értékelték a csoportot, mint a könnyű vagy a beavatás nélküli beavatásban résztvevők (3. ábra).

3. ábra. Az erőfeszítés igazolása határozottan hat a csoportot kedvelő személyre. A nehéz beavatási feltételben a hallgatók jobban kedvelték a csoportot, mint a többi feltételben az erőfeszítés indoklása miatt.”

Hasonló hatásokat láthatunk egy újabb vizsgálatban, amely azt vizsgálta, hogy a hallgatók erőfeszítése hogyan befolyásolja a kurzusok értékelését. Heckert, Latier, Ringwald-Burton és Drazen (2006) 463, egy középnyugati egyetem kurzusaira beiratkozott egyetemi hallgatót kérdezett meg arról, hogy a kurzusok mekkora erőfeszítést igényeltek tőlük. Emellett a hallgatókat arra is megkérték, hogy értékeljék a kurzus különböző aspektusait. Az imént olvasottak alapján nem lesz meglepő, hogy azokat a kurzusokat, amelyek a legnagyobb erőfeszítéssel jártak, értékesebbnek értékelték, mint azokat, amelyek nem jártak erőfeszítéssel. Továbbá a hallgatók jelezték, hogy a nagyobb erőfeszítést igénylő kurzusokon többet tanultak, függetlenül attól, hogy milyen jegyeket kaptak ezeken a kurzusokon (Heckert et al., 2006).

A klasszikus katonai példán és a csoportos beavatáson kívül tudsz más példát is mondani a kognitív disszonanciára? Itt van egy: Marco és Maria a connecticuti Fairfield megyében élnek, amely az Egyesült Államok egyik leggazdagabb területe, és nagyon magasak a megélhetési költségei. Marco otthonról végez távmunkát, Maria pedig nem dolgozik az otthonán kívül. Egy nagyon kis házat bérelnek több mint 3000 dollárért havonta. Maria bizományi ruhaboltokban vásárol ruhákat, és ott spórol, ahol tud. Panaszkodnak, hogy soha nincs pénzük, és hogy nem tudnak semmi újat venni. When asked why they do not move to a less expensive location, since Marco telecommutes, they respond that Fairfield County is beautiful, they love the beaches, and they feel comfortable there. How does the theory of cognitive dissonance apply to Marco and Maria’s choices?