Bolsevizmus
A bolsevizmus 1903 óta létezik politikai gondolkodási áramlatként és politikai pártként.
– Vlagyimir Lenin. “A “baloldaliság” gyermekbetegsége a kommunizmusban” (Az írások teljes összeállítása). 41 (Vladimir Lenin ed.): 6. Cite journal requires|journal=(help) Text
A bolsevizmus fogalma az Orosz Szociáldemokrata Munkáspárt második kongresszusán (1903) keletkezett, a párt két frakcióra való szakadásának eredményeként: Lenin támogatóira és a többiekre. A szakadás egyik fő oka egy új típusú párt kérdése volt. Az Orosz Szociáldemokrata Munkáspárt Alapszabályának kidolgozása során Vlagyimir Lenin és Julij Martov a párttagságról szóló záradék két különböző megfogalmazását javasolta. Lenin – párttag az az állampolgár, aki elismeri a programot és az alapszabályt, tagdíjat fizet és dolgozik valamelyik pártszervezetben. Martov azt javasolta, hogy az alapszabály az első két követelményre korlátozódjon. A párt központi szerveinek választásain a lenini megfogalmazás hívei kerültek többségbe, ami után Lenin “bolsevikoknak”, Martov pedig “mensevikeknek” kezdte nevezni frakcióját. Bár az Orosz Szociáldemokrata Munkáspárt későbbi történetében Lenin támogatói gyakran kisebbségbe kerültek, a politikailag előnyös “bolsevikok” elnevezést kapták.
Amint Lenin életrajzírója, Robert Service rámutat, az újonnan létrehozott párt két frakcióra való felosztása “sokkos állapotba taszította az orosz marxistákat”. A szélsőbaloldali pétervári marxisták kivételével mindenki nem értett egyet Lenin pártpolitikájával.
Az Orosz Szociáldemokrata Munkáspárt 1906-os IV. kongresszusán átmenetileg helyreállt a párt szervezeti egysége. Az V. kongresszuson megválasztották a Központi Bizottságot, amely a bolsevikok és a mensevikek közötti nézeteltérések miatt működésképtelennek bizonyult, és a Vlagyimir Lenin vezette Bolsevik Központ, amelyet a kongresszus alatt a bolsevik küldöttek egyik frakcióülésén hoztak létre, önkényesen átvette a párt bolsevik szervezeteinek vezetését.
Az Orosz Szociáldemokrata Munkáspárt 1912. január 18-30. között tartott hatodik (prágai) konferenciáján, amely az Orosz Szociáldemokrata Munkáspárt összpárti konferenciájaként és a párt legfőbb szerveként konstituálta magát, szinte kizárólag Lenin hívei képviseltették magukat. Ekkorra a párt központi bizottsága gyakorlatilag megszűnt létezni (utolsó plenáris ülését 1910 januárjában tartották), és a párt hivatalos vezető központ nélkül találta magát. Ennek érdekében a prágai konferencián bolsevik központi bizottságot választottak.
1916-ban Lenin megírta az Imperializmus mint a kapitalizmus legmagasabb fokozata című művét, amely nagyban hozzájárult a klasszikus marxizmusnak az új viszonyok között való továbbfejlesztéséhez. Ebben a műben fogalmazta meg és alapozta meg elméletileg a kapitalizmus gazdasági és politikai fejlődésének egyenetlenségéről szóló tézist az imperializmus korszakában, amely arra a következtetésre vezet, hogy a szocializmus győzelme kezdetben néhány vagy egyetlen, gazdaságilag még nem eléggé fejlett országban – mint például Oroszországban – lehetséges, feltéve, hogy a forradalmi mozgalom élén egy fegyelmezett avantgárd áll majd, amely kész a proletariátus diktatúrájának megteremtéséig elmenni.
Lenin és támogatói közvetlenül a világháború kitörése után a cárizmus háborús vereségének és az imperialista háború polgárháborúvá alakításának jelszavát hirdették. Ehhez kapcsolódott Leninnek a világháborúban kormányaikat támogató úgynevezett “szociálcsávinistákkal” szembeni kritikája. Lenin a polgárháborút “az osztályharc elkerülhetetlen folytatásának, fejlődésének és fokozódásának” tekintette.”
A februári forradalom kezdetére a bolsevik frakció vezető személyiségei nagyrészt száműzetésben vagy emigrációban voltak, ezért a bolsevikok nem vettek benne szervezett formában részt. A száműzetésből visszatért bolsevik vezetők, akik a mensevikekkel és a szocialista forradalmárokkal együtt a Petrográdi Szovjet tagjai lettek, eleinte hajlamosak voltak együttműködni az Ideiglenes Kormánnyal. Lenin már a kezdetektől fogva, még külföldön, ragaszkodott ahhoz, hogy a Petrográdi Szovjet azonnal szakítson az Ideiglenes Kormánnyal, hogy aktívan előkészítse a polgári-demokratikus forradalom következő, “proletár” szakaszába való átmenetet, a hatalomátvételt és a háború befejezését. Oroszországba visszatérve új cselekvési programmal állt elő a bolsevik párt számára – az áprilisi tézisekkel -, amelyben napirendre tűzte a proletariátus és a legszegényebb parasztság érdekében a teljes hatalom szovjetekre való átruházásának követelését. Az “elméleti”, “tudományos” bolsevizmus képviselőinek ellenállásával is szembesülve Leninnek sikerült azt legyőznie, az alsóbb osztályok – a helyi pártszervezetek, az azonnali gyakorlati cselekvés híveinek – támogatására támaszkodva. Az oroszországi szocializmus lehetőségéről kibontakozó vita során Lenin elutasította a mensevikek, szocialista forradalmárok és más politikai ellenfelek minden kritikus érvét az ország gazdasági elmaradottsága, gyengesége, a dolgozó tömegek, köztük a proletariátus kultúrájának és szervezettségének hiánya, a forradalmi demokratikus erők megosztottságának és a polgárháború elkerülhetetlenségének veszélye miatt a szocialista forradalomra való felkészületlenségéről.
1917 áprilisában véglegesítették az Orosz Szociáldemokrata Munkáspárt felosztását. Az Orosz Szociáldemokrata Munkáspárt (bolsevikok) 7. összoroszországi (áprilisi) konferenciájának ( április 24-29.) heves vitája során az áprilisi tézisek megkapták a helyi küldöttek többségének támogatását, és az egész párt politikájának alapját képezték. A bolsevik frakció Orosz Szociáldemokrata Munkáspárt (bolsevikok) néven vált ismertté.
Az Orosz Szociáldemokrata Munkáspártot 1917-ben a 7. (áprilisi) konferencián átnevezték Orosz Szociáldemokrata Munkáspártra (bolsevikok). A párt 1918 márciusában felvette az Orosz Kommunista Párt (bolsevikok) nevet, 1925 decemberében pedig az Összuniós Kommunista Párt (bolsevikok) nevet. Az 1952. októberi 19. kongresszuson az Összuniós Kommunista Párt (bolsevikok) új nevet kapott: Szovjetunió Kommunista Pártja.
A Szovjetunió Kommunista Pártjának utolsó, 28. kongresszusán, 1990-ben, a Szovjetunió Kommunista Pártján belüli politikai platformok legalizálása során létrejött a Bolsevik Platform, amelyből több modern politikai párt és társadalmi mozgalom született.