Buzz, buzz, slap! Miért lehetnek a legyek olyan idegesítőek
Maggie Hardy, The University of Queensland
Az ismerősök tudják a dörgést. Piknik a parkban, séta a bozótban vagy grillezés a barátokkal és a családdal – mind tökéletes nyári tevékenységek, amelyeket tönkretehetnek az idegesítő legyek, amelyek sosem hagynak békén.
Szóval, miért csinálják ezt, és mit akarnak?
A legyek az egyik legváltozatosabb rovarrend, világszerte több mint 150 000 fajt írtak le több mint 150 különböző rovarcsaládban.
Az ausztrál entomológusok (rovarokat tanulmányozó tudósok) becslései szerint több mint 30 000 légyfaj létezik, mégis csak 7700 fajt írtak le.
A legyeknek két fő típusa van: a Nematocera (ide tartoznak a szúnyogok és a nem csípő darázslegyek) és a Brachycera (ide tartoznak a házi legyek, gyümölcslegyek és lólégyek).
Ausztráliában csak egy légyfajta van, amely nem a vérünket, hanem minket vonz: a bozótlégy (Musca vetustissima, Diptera: Muscidae), amely nem harapós légy és a házilégy (Musca domestica) közeli rokona. Ezek a legyek a bőrünkön természetesen megtalálható fehérjékre, szénhidrátokra, sókra és cukrokra vadásznak.
Az összes többi légy a környezetünkben valószínűleg a vérünkre vadászik, beleértve a szúnyogokat és a lólégyeket is. És igen, sajnos egyes emberek vonzóbbak a szúnyogok számára, mint mások.”
Bár a szúnyogokat és más vérrel táplálkozó rovarokat az általunk kilélegzett szén-dioxid vonzza, tudjuk, hogy a rovarok érzékszerve is segít megtalálni a szabadon lévő bőrt. Mivel az arcunkhoz közeli bőr gyakran szabadon van, ez az egyik oka annak, hogy a legyek mindig az arcunk és a kezünk körül zümmögnek.
Szájrészek csípéssel
A szúnyogoknál a csípőcsont éles és tűszerű; a szarvaslégynél (Ausztráliában lólégyként vagy marhalégyként is ismert) pedig egy nagy, széles tüske.
Ez tükrözi a legyek eltérő táplálkozási stílusát: a szúnyogok injekciós tűs megközelítést alkalmaznak, és olyannyira szelektívek a csípés helyét illetően, hogy a kutatások szerint képesek a bőr alatti kapillárisokat is megtalálni.
A legtöbb ember tudja, hogy ezek a csípések nagyon viszkethetnek, és ritka esetekben a szúnyogcsípés során átadott fehérjék anafilaxiás sokkot okozhatnak.
A szúnyogok a “vágd és szívd” módszert alkalmazzák, amelynek során felvágják a bőrt, majd felnyalják a kiáramló vért. Ezek a csípések a legkevésbé kedvenceim a rovarok közül.
A lótetvek, amelyeket Ausztráliában homoklegyeknek is neveznek, vérrel táplálkozó legyek (Diptera: Ceratopogonidae), és az emberre kevésbé veszélyes kórokozók, valamint az állatállományban előforduló jelentős állatgyógyászati kórokozók ismert vektorai. Csípésük is erősen viszket.
A gyümölcslegyek és a házilégyek kissé más módszert alkalmaznak: szájszerveik olyanok, mint a szivacsok, és emésztőenzimek keverékét öklendezik ki a táplálékul szolgáló felületre, majd a keletkező folyadékot felnyalják. Although they are irritating, they don’t bite humans.
Along for the ride
The biggest problem with fly bites isn’t so much that the injury is painful or irritating, it’s the pathogens the insect can transmit through their bite. In order for a vector-borne disease to spread, three things need to be present:
- the disease
- the insect that spreads the disease
- the vertebrate host.
For some diseases, such as dengue fever, in Australia we have the mosquito but generally don’t have the virus. A dengue-vírus kitörése akkor következik be, ha valaki behozza a dengue-vírust az országba, és akkor a már itt lévő szúnyogok terjeszthetik a betegséget.
Ha megnézzük a dengue-vírusfertőzésre vonatkozó bejelentések számát, láthatjuk, hogy Queenslandben a legmagasabb az esetek száma.
De ha figyelembe vesszük a lakosság számát, hogyan változik ez? Ha a 100 000 lakosra jutó bejelentések számát nézzük, Ausztrália trópusi területei (Észak-Terület, Nyugat-Ausztrália és Queensland) messze a legveszélyeztetettebbek. Ez azért van, mert ezeken a területeken van a legnagyobb esélye a betegségnek, a betegséget terjesztő rovarnak és az embernek.
Emberek vs. legyek
Hogyan csökkentheti a csípés kockázatát? A DEET vagy pikaridin tartalmú helyi rovarriasztó szerek hatnak a legjobban a szúnyogok csípésének megakadályozására. A csuklópántok bizonyítottan nem taszítják a szúnyogokat, a növényi szerek pedig ritkán vagy egyáltalán nem nyújtanak ugyanolyan szintű védelmet.
A kellemetlen legyek esetében ez nem feltétlenül számít, de az emberi betegségeket hordozó rovarok esetében a legjobb módszer, ha eltávolítjuk a ház körüli állóvizet (hogy megakadályozzuk a peték fejlődését), és amikor csak lehet, szürkületkor bent maradunk (hogy elkerüljük a csípést, amikor a szúnyogok a legaktívabbak).
A legtöbb vérrel táplálkozó légy, a szúnyogokhoz hasonlóan, opportunista vérrel táplálkozik életciklusa befejezéséhez. A vérétkezés szükséges ahhoz, hogy a nőstények petéket rakhassanak. Több szúnyogfaj esetében a nőstények nem szelektálnak, és a gerincesek széles köréből veszik fel a vérétkezést.
A felnőtt hímek és néha a nőstények is csak nektárral vagy virágporral táplálkoznak. Az olyan tabanidáknál, mint a lólégy, a nektárral való táplálkozás gyakran előfordul mind a hímeknél, mind a nőstényeknél.
Amikor a legyek leszállnak egy sor növényre, hogy nektárral táplálkozzanak, a virágport a virágok között terjesztik, és segítenek megtermékenyíteni a növények következő generációját. Beporzóként a legyek értékes szerepet töltenek be az ökológiai közösségben az őshonos növényeink számára, és a gazdáknak is segítenek.
Az ausztrál tudósok legújabb kutatásai kimutatták, hogy a nem méhekből álló beporzók, köztük a legyek, világszerte fontos szerepet játszanak a növények beporzásában.
A következő alkalommal tehát, amikor a legyek elárasztják a pikniket, a bozótos sétát vagy a grillezést, gondoljon arra, hogy talán ők segítettek az étel egy részét az asztalára tenni.