Dór oszlopok és a klasszikus építészet dór rendje
A dór oszlopokról szeretne pdf-ben olvasni? Próbálja ki az ingyenes PDF Compressort, hogy az építészetről szóló könyveket kis méretben olvashassa.
A dór oszlopok szilárd helyet foglalnak el a történelemben és a klasszikus építészet hagyományában. A Görögországban és Rómában kifejlesztett ókori építési stílusokat olyan reneszánsz építészek és tudósok elevenítették fel és kodifikálták, mint Giacomo da Vignola (1507-1573) és Andrea Palladio (1508-1580). Ezek az öt rend néven váltak ismertté:
- A toszkán rend (római)
- A dór rend (görög és római)
- A jón rend (görög és római)
- A korinthoszi rend (görög és római)
- A kompozit rend (római)
Ezeket a stílusokat újra felelevenítették, amikor a görög megújulás mozgalma a 18. század végén és a 19. század elején újra divatba hozta a klasszikus építészet elemeit. A rendek továbbra is számos épület alapját képezik, különösen olyan középületekét, ahol az állandóságot, a bizalmat és a múlttal való folytonosságot kívánják kifejezni. Míg a középületek számos, egy adott rendben meghatározott alapelvet követhetnek, addig a kisebb épületek, például a lakóházak egyszerűen átvehetik a rendek valamelyike által befolyásolt oszlopokat.
A rendek meghatározása
A Vignola, Palladio és más szerzők által meghatározott öt rend mindegyike irányelveket határoz meg az építészeti elemek, például az oszlop és részei, valamint a karzat és részei jellemzőire, részleteire és arányaira vonatkozóan. Már Marcus Vitruvius Pollo római író (i. e. 80-70 körül) óta hagyomány, hogy az oszlop alapjának átmérőjét használják mértékegységként. Így például a dór rendben az entablatúra magasságát 2 átmérőnek, míg az oszlop magasságát 6 vagy 7 átmérőnek nevezhetjük.
A dór oszlop jellemzői
A rend az egész épületrendszer oszlopait és entablatúráját foglalja magában, míg az egyes oszlopok valamelyik rendhez tartozó jellemzőkkel rendelkeznek. Az ókori Görögországban a dór oszlopok masszívabbak voltak, mint az ión vagy a korinthoszi rend oszlopai. A másik két görög rendhez képest sima, kerek fejezetei egyszerűek és egyszerűek. A tőkét és a karzatot négyzetes abakusz köti össze. Görögországban a dór oszlopot közvetlenül a járdára vagy a padlóra helyezték, talapzat nélkül. A görög stílusú dór oszlopok példái: a (i. e. 590), a (i. e. kb. 530) és a Parthenon (i. e. 447-432). Amikor a rómaiak átvették a dór oszlopokat az épületeikhez, változtatásokat hajtottak végre. A római dór oszlopok általában vékonyabbak, mint a görög dór oszlopok. A római dór oszlopok talapzatát általában az attikai talapzat díszíti, amely egy felső és egy alsó tóruszból áll, amelyeket filékkel ellátott skócia választ el egymástól. A római oszlopok ahelyett, hogy közvetlenül a padlóra vagy az emelvényre állnának, párnákon vagy lábazatokon állnak.
A dór entablatúra jellemzői
A dór rend egyik legjellegzetesebb és legmeghatározóbb jellemzője a triglifák és metópák. A triglifák minden oszlop fölött középen jelennek meg, a fagerendák végének stilizált ábrázolásaként, ahogyan azt az oszlop- és gerendaépítésben használták. Ezenkívül egy vagy két triglifa is megjelenik az oszlopok között. A metoposzok, azaz a triglifák közötti tér ideális esetben négyzet alakú, és lehetnek egyszerűek vagy domborművekkel díszítettek. Minden triglif alatt megfelelő guttae-k találhatók, amelyek a gerendák rögzítésére vagy stabilizálására használt csapoknak tűnnek.
A dór konfliktus
Az entablatúra elemeinek elhelyezésére vonatkozó szigorú szabályok tervezési problémához vezettek, amikor a görögök anyaga fáról kőtömbökre változott. A fatemplomokban a triglifek szó szerint a fagerendák végei voltak, és egyenletes távolságban és középen helyezkedtek el, ha közvetlenül egy oszlop fölött voltak. Amikor a templomok építőanyaga fáról kőtömbre váltott, a kőből készült boltívnek a végekig teljes alátámasztásra volt szüksége. A triglif megfelelő elhelyezésével és a sarok kialakításával kapcsolatban vita alakult ki. A tervezési kérdések és az ezt követő vita dór konfliktus néven vált ismertté. Egyes esetekben a triglifát a saroknál helyezték el. Ez megváltoztatta a sarokhoz legközelebb eső metópák arányait, és azok már nem voltak négyzet alakúak. Ráadásul a triglif nem volt tökéletesen középen az oszlop fölött. Más esetekben az építők szélesebb triglifát használtak, amely a sarokig nyúlt, de ez is megzavarta a karzat harmóniáját. A rómaiak megoldása a dór konfliktusra az volt, hogy a végső triglifa és a sarok között üres helyet hagytak, ahogy a jobb oldali példán látható.
Tekintse meg a híres dór oszlopok példáit