Erkölcsi dilemmák
Anne egy nagy ipari projekt projektvezetője (egy skandináv vállalat) egy fejlődő országban. A projekt egyik kritikus napján az egész üzemben hirtelen elment az áram. Nagy mennyiségű cement kezdett megdermedni a keverőikben, és létfontosságú volt, hogy gyorsan újraindítsák őket. Több mint ezer alkalmazott nem tudta elvégezni a munkáját. Anne felvette a kapcsolatot a helyi hatóságokkal a probléma megoldása érdekében. Egy bürokrata jelent meg az üzemben, és elmagyarázta, hogy nagyon gyorsan vissza tudja kapcsolni az áramot – azzal a feltétellel, hogy megengedik neki, hogy a vállalat tíz PC-jét visszavigye a városházára, ahol kétségbeejtő hiány volt PC-kből, ami megakadályozta a bürokratát és kollégáit abban, hogy megfelelő szolgáltatást nyújtsanak a helyi közösségnek. Ezért cserét javasolt: PC-ket áramért cserébe. Így Anne-nek és cégének lehetősége nyílt arra, hogy jelentős hozzájárulást nyújtson a helyi közösségnek.
Az idő sürgetett, és Anne-nek nem sok ideje volt arra, hogy az alternatívákon rágódjon. Arra sem volt idő, hogy a cég otthoni feletteseitől tanácsot vagy utasításokat kérjen. Egyedül kellett megoldania a helyzetet. Ha a cement megdermed, az a projekt jelentős késedelmét jelentette volna, és több műveletet újra kellett volna végezni, ami nagy költségekkel járt volna. Ez a költség sokkal magasabb lenne, mint tíz számítógép elvesztése, amelyek könnyen pótolhatók. Anne szimpátiát érzett a helyi bürokraták és (az általuk kiszolgált lakosság) iránt is, akik szerinte valószínűleg nagyon jól hasznosítanák a PC-ket. Másrészt a követelés zsarolás volt, és ha ezúttal engedett, akkor ez a projekt más, döntő fontosságú szakaszaiban is megismétlődhet. Anne nehéz döntés előtt állt. Mit tegyen?
Anne nemcsak azt az erkölcsi értéket akarta tiszteletben tartani, hogy a projektet időben és a költségvetésen belül fejezze be, hanem azt is, hogy ne engedjen a zsarolásnak és a korrupciónak. Ezen értékek közül az egyiknek utat kellett engednie. Nem volt mód arra, hogy Anne teljesen erkölcsösen cselekedjen.
Az Anne-éhez hasonló erkölcsi dilemmák áthatják a munka világát. Előfordulnak a köz- és a magánszektorban és mindenféle méretű szervezetben. Bármely döntéshozó találkozhat velük, akár vezetői szinten, akár alatta. A hektikus munkakörnyezetben az emberek vakká válhatnak erkölcsi dilemmáikra, így nem látják döntéseik erkölcsi dimenzióit. Az erkölcsi dilemmák természetének megértése fontos előfeltétele annak, hogy felismerjük őket, és megtaláljuk a felelősségteljes kezelésük módját. Kidder (2005) szerint, bár számtalan lehetséges erkölcsi dilemma létezik, ezek általában négy sémába sorolhatók: igazság kontra lojalitás, egyén kontra közösség, rövid távú kontra hosszú távú és igazságosság kontra erény. Az erkölcsi dilemmák ilyen módon történő kategorizálása hasznos módja lehet a kezelésük megkezdésének.
A moralitás úgy értelmezhető, mint személyes és közös meggyőződések összessége arról, hogy mi a helyes és mi a helytelen az interperszonális interakciókban (Goodpaster, 1992, 111. o.). Az egyének és csoportok idővel erkölcsi meggyőződéseket és hiedelmeket alakítanak ki arról, hogyan kellene viselkedniük másokkal szemben. Azoknak a lényeknek az univerzuma, amelyekkel szemben az embereknek erkölcsi kötelezettségeik vannak, más állatokat is magában foglalhat. Az erkölcs és az etika fogalmát számos kontextusban szinonimaként értelmezik. Sőt, a kezdetekben a fogalmaknak ugyanaz volt a jelentésük. Az erkölcs kifejezés latin gyökerű, míg az etika kifejezés a klasszikus görögből származik, de eredetileg mindkét szó az adott társadalomban tanúsított tiszteletreméltó viselkedésre utalt. Fokozatosan azonban ezek a fogalmak különböző jelenségek címkéivé váltak. Amint fentebb említettük, az erkölcsöt úgy határozhatjuk meg, mint a helyes és helytelen hiedelmek és meggyőződések összességét; ez a fogalom vonatkozik az interperszonális interakciókra, valamint az embereknek az állatokkal szembeni kötelezettségeire is. Az etika ezzel szemben a helyesről és helytelenről való szisztematikus gondolkodás tudományos diszciplínája (Kvalnes & Øverenget, 2012). Az emberek az erkölcsöt és az etikát különböző módon tanulják. Az erkölcsi hiedelmeket és meggyőződéseket jellemzően társadalmi interakciókon keresztül sajátítják el, míg az etika tudományos diszciplína, amelyet könyvek olvasása, szemináriumok látogatása és hasonlók révén kell elsajátítani. Vannak etikai tanfolyamok és vizsgák, de az erkölcs esetében nincsenek ezzel egyenértékű tevékenységek; csak erkölcsi próbatételek vannak, mind a mindennapi életben, mind a rendkívülibb helyzetekben. Egy személy cselekedetei ezeken a próbákon meghatározzák, hogy az adott személy az erkölcsi meggyőződésének megfelelően él-e.
Egy személy, aki kihívást jelentő helyzettel szembesül, rendelkezhet erkölcsi intuícióval arról, hogy mi lenne a helyes döntés, amely személyes erkölcsi meggyőződésen alapul, és amelyet a közösség vagy a kultúra többé-kevésbé oszt. A szóban forgó kérdések tisztázása érdekében etikai elemzésbe is bocsátkozhat. (Kvalnes & Øverenget, 2012, 5. o.)
Ez a megkülönböztetés hasonló ahhoz, amit Kahneman (2013) tesz a gyors és lassú döntéshozatali folyamatok között. Kahneman ezeket a folyamatokat az 1-es rendszerű gondolkodásra, amely gyors és impulzív, és a 2-es rendszerű gondolkodásra, amely lassú és analitikus. Amikor egy személy erkölcsileg kihívást jelentő helyzettel szembesül, mindkét rendszer erőforrásait igénybe veheti. Előfordulhat azonban, hogy nincs idő a felmerülő lehetőségek teljes körű elemzésére, és a személynek zsigerből vagy erkölcsi impulzusra kell hagyatkoznia. Kahneman dokumentálta, hogy az emberek hajlamosak hibákat elkövetni, amikor kizárólag a gyors gondolkodásra és arra hagyatkoznak, amit a szívük mond nekik abban a pillanatban (Kahneman, 2013). Az emberek nagy hasznot húzhatnak abból, ha az alternatívák mérlegelésekor a lassabb 2. rendszerbeli folyamatokat aktiválják. Azok azonban, akik túlságosan az elemzésre hagyatkoznak, passzívvá és mozdulatlanná válhatnak olyan helyzetekben, amelyek gyors reagálást igényelnek. Bizonyos esetekben, mire egy cselekvést alaposan átgondolnak, már túl késő a helyes útra lépni.”
Az emberek mind az 1-es, mind a 2-es rendszer erőforrásaival rendelkeznek ahhoz, hogy átgondolják az erkölcsi dilemmákat és reagáljanak rájuk. Egyrészt vannak erkölcsi intuíciók és zsigeri megérzések arról, hogy mit kellene tenni; ezek erkölcsi hiedelmeken és meggyőződéseken alapulnak. Másrészt az etikai elemzés lehetőségei, amelyek segítségével alternatív cselekvési lehetőségeket azonosíthatunk, és tesztelhetjük, hogy ezek a lehetőségek indokoltak-e.
A dilemma a legáltalánosabb értelemben olyan helyzet, amelyben két olyan lehetőség közül kell választani, amelyek egyformán nem kívánatosak vagy nem kielégítőek (vagy egyformának tűnnek). Vannak nem morális dilemmák, amelyekben a választás olyan lehetőségek között történik, amelyek az erkölcsösségtől eltérő okokból nem kívánatosak vagy nem kielégítőek. Ha például valaki egy könyvet és egy inget is szeretne vásárolni, de csak az egyiket engedheti meg magának, az egyiket választja a másik helyett, ami elkerülhetetlenül csalódáshoz vezet, mivel a két vágy közül csak az egyiket teljesíti. Ennek a döntésnek nem kell, hogy legyen erkölcsi dimenziója ahhoz, hogy dilemmának minősüljön.
A morális dilemma olyan helyzet, amelyben a döntéshozónak az egyik erkölcsi értéket előnyben kell részesítenie a másikkal szemben (Brinkmann, 2005; Maclagan, 2003; Toffler, 1986). Ilyen dilemmák “akkor merülnek fel, amikor egy nehéz helyzettel szembesülve (pl. igazságos bánásmód egyesek számára versus munkahelyi biztonság mások számára) két vagy több ilyen érték ütközik a döntéshozó felfogásában, vagy amikor valaki egy másik erkölcsi döntését értékeli” (Maclagan, 2003, 22. o.). A dilemmával szembesülő személynek el kell döntenie, hogy melyik erkölcsi kötelességet helyezi előtérbe; “bármelyik cselekedetre is kerül sor … egy fontos erkölcsi értéket sért” (Maclagan, 2003, 23. o.).
Egy erkölcsi dilemmában lehetetlen megfelelni az összes erkölcsi meggyőződésének és meggyőződésének azzal kapcsolatban, hogyan kellene viselkednie az adott helyzetben. A nyitó példában Anne erkölcsileg elkötelezett volt amellett, hogy egyszerre tartsa az ipari projektet a pályán, és utasítsa vissza a zsarolási kísérletet. Ebben a helyzetben az egyik erkölcsi elkötelezettségnek engednie kellett a másik rovására. Anne nem rendelkezett egyértelmű 1-es rendszerű intuícióval, és még a kezdeti 2-es rendszerű reflexió után is megmaradt a dilemma és a feszültség. Felettesei a vállalat hazájában nem voltak elérhetőek, így egyedül kellett válaszolnia a bürokrata ajánlatára.”
Egy erkölcsi dilemma egy korábbi személyes hiba miatt is kialakulhat. Ezt nevezzük önmaga által okozott dilemmának. Klasszikus példa erre a Heródes királyról szóló bibliai történet. Heródes születésnapján mostohalánya, Szalómea olyan jól táncolt, hogy megígérte neki, hogy mindent megad neki, amit csak akar. Szalóme megkérdezte az anyját, hogy mit kívánjon, és úgy döntött, hogy Keresztelő János fejét kéri tálcán. A királynak most választania kellett, hogy tiszteletben tartja-e mostohalányának tett ígéretét, vagy pedig Keresztelő János életét. A király akaratlanul erkölcsi csapdát állított magának – egy olyan dilemmát, amelyben bárhogy is döntött, erkölcstelenül cselekedett volna.
Az önmagának okozott erkölcsi dilemma egyik mai és mindennapi példája a kettős foglalás. Tegyük fel, hogy az egyén két embernek külön-külön és összeegyeztethetetlenül megígéri, hogy 2:00 órakor ott lesz valahol. Mindkét ígéretet nem tudja betartani, ezért választania kell, hogy melyiket szegje meg. Lehet, hogy jó erkölcsi okai vannak mindkét ígéret betartására, de választania kell a kettő közül.
Szűkebb értelemben az erkölcsi dilemma olyan helyzet, amelyben a szóban forgó erkölcsi értékek azonos fontosságúak. Ebben a példában a két kinevezés egyformán erős vonzerővel és jelentőséggel bír. Az egyén erkölcsi indokai a két ígéret megtartása mellett tehát egyformán erősek. Egyik választás sem kevésbé helytelen, mint a másik. Ebben a helyzetben az erkölcsi helytelen cselekedet elkerülhetetlen (Gowans, 1994).
Tágabb értelemben létezhetnek olyan erkölcsi dilemmák, amelyekben az egyénnek erős erkölcsi okai vannak arra, hogy az egyik módon cselekedjen, valamint figyelemre méltó – de nem egyformán erős – erkölcsi okai vannak arra, hogy a másik módon cselekedjen. Két ígéret természetét mérlegelve ésszerű lehet arra a következtetésre jutni, hogy jobb az egyiket teljesíteni, mint a másikat. Az előbbi ígéret betartása és az utóbbi megszegése mellett dönteni bizonyos erkölcsi értékvesztéssel jár, de ez nem igazán nehéz erkölcsi döntés, mivel senkinek sem lesz oka megkérdőjelezni vagy kétségbe vonni a döntés helyességét. Más szóval a választás egy kisebb rossz és egy nagyobb rossz között történik. Ha egy személy kétszeresen is lefoglalja a találkozót, de az egyik találkozónak nagyobb prioritása van, mint a másiknak, az a személy, akinek a találkozója elmarad, csalódott és ingerült lesz, de valószínűleg megérti a döntést, amely a másik ígéret betartásának prioritásán alapul.
A Heródes-ügyben a két lehetőség erkölcsi súlya között egyensúlyhiány van. Heródes túlbuzgóságában megkérdőjelezhető ígéretet tett Szalómeának, aki viszont kihasználta a helyzetet, és szörnyű kérést tett. Heródesnek erősebb erkölcsi okai voltak arra, hogy megkímélje Keresztelő János életét, mint arra, hogy megtartsa a mostohalányának adott szavát. Mindkét esetben lemondott volna valamilyen erkölcsi értékről, de az egyik lehetőség erkölcsileg jobb volt. Ezt a helyzetet még mindig nevezhetjük erkölcsi dilemmának – bár nem abban a tiszta értelemben, hogy egyenrangú erkölcsi értékek közötti döntést jelent.
A hamis erkölcsi dilemmák olyan esetek, amikor világos, hogy mit kellene tenni, de kísértés vagy nyomás van arra, hogy másképp cselekedjünk. Az üzleti etikában a valódi és hamis dilemmák közötti különbséget a dilemmák és a kísértések közötti különbségtételként is leírták (Brinkmann, 2005, 183. o.; Kidder, 1995, 7. o.). A könyv későbbi részében kitérek a szakmai etikára és arra, hogy az összeférhetetlenségek kezelése a szakemberek erkölcsi felelősségének középpontjában áll az ügyfelekkel, vásárlókkal, betegekkel, hallgatókkal és a szakmai szolgáltatások egyéb felhasználóival szemben. Az ügyvédek és a könyvelők például kísértésbe eshetnek, hogy az önérdeket az ügyfeleik érdekeivel szemben előtérbe helyezzék. A szakemberek és az ügyfelek közötti tudásbeli különbség olyan mértékű, hogy minimális a kockázata annak, hogy az ügyfelek észreveszik az ilyen döntéseket. A szakemberek azt állíthatják, hogy erkölcsi dilemmákkal szembesülnek, amikor például lehetőség nyílik arra, hogy túlszámlázzák az ügyfeleket. E könyv szóhasználatában az ilyen helyzetre a legmegfelelőbb kifejezés a hamis dilemma. Ez a helyzet annyiban hasonlíthat valódi dilemmára, hogy a döntéshozónak két olyan lehetőség között kell döntenie, amelyek mindkettő valamilyen szempontból nem kívánatos, hiszen az ügyfél becsapása rossz érzés, de a többletpénzszerzés lehetőségének elutasítása is. Az előbbi érzésnek azonban van egy erkölcsi összetevője, ami az utóbbiból hiányzik. Így az érdekellentétes helyzetek általában hamis morális dilemmák, amelyek csak felszínes hasonlóságot mutatnak a valódi dilemmákkal.
A valódi és hamis dilemmák közötti dichotómiával kapcsolatban el kell ismerni a köztük lévő kontinuumot, ahogy azt Maclagan (2003) javasolta. A spektrum egyik oldalán vannak olyan helyzetek, amelyekben tökéletes egyensúly van az ellentétes erkölcsi értékek között. Például az együttérzés egy másik emberrel szemben és az őszinteség vele szemben azonos erkölcsi súllyal bírhat. A spektrum másik oldalán olyan helyzetek vannak, amelyekben az egyik lehetőség egyértelműen erkölcsileg helyes, a másik pedig egyértelműen erkölcsileg helytelen, például amikor egy szakembernek választania kell az önérdek és az ügyfelek érdekei között. Néhány más, önérdekkel kapcsolatos esetben azonban a különbségek nem ilyen egyértelműek; például az önérdek követése szervezeti szinten is bírhat némi erkölcsi értékkel. A konkrét esetek valahol a tisztán valós és a tisztán hamis dilemmák közötti spektrumon helyezkednek el.”
Anne-nek el kellett döntenie, hogy a helyi bürokrata zsarolásának engedve visszakapja-e az erőmű áramellátását, vagy kitart, és enged a költséges késedelemnek. Pontosan hogyan kell ezt a helyzetet minősíteni: valódi vagy hamis dilemmának? Ez az eset részleteitől függ. Az elemzés, amelyet Anne-nek a döntését előkészítendő el kellett végeznie, nem követelte meg tőle, hogy pontosan elhelyezze a dilemmát ezen a skálán, de azt igen, hogy általában véve elismerje a helyzet jellegét. Anne esetében kétlépcsős válasz mellett döntött. Először is átadta a számítógépeket, hogy a bürokrata visszakapcsolja az áramot, és így a projekt ismét sínen legyen. Másodszor, meghívta a közeli város vezető bürokratáit egy találkozóra, ahol elmagyarázta, hogy a vállalat szeretne hozzájárulni a helyi közösséghez – de nem ilyen véletlenszerű módon. Ehelyett egy szisztematikus tervet javasolt, amelyben a vállalat segítene a városnak az elektronikus berendezések korszerűsítésében. Ezzel a kezdeményezéssel Anne jobb viszonyba került a helyi adminisztrátorokkal, így elkerülte a további zsarolási helyzeteket.”
Ben egy nagy pénzügyi szolgáltató csoporton belül egy kis privát banki egység vezetője. Az eredmények az utóbbi időben visszaestek, főként az egyik alkalmazott és néhány kollégája közötti elkeseredett konfliktus miatt. Arra panaszkodnak, hogy a férfi bunkó és nehéz vele együttműködni. Ben megpróbálta enyhíteni a helyzetet, de eredménytelenül. A nemzeti jogszabályok tiltják a veszekedő alkalmazott kirúgásának lehetőségét, legalábbis rövid távon. Ben egységének kulcsfontosságú tagjai nagyon feldúltak a helyzet miatt, és elkezdtek máshol munkát keresni. Az események legújabb fordulata, hogy maga az alkalmazott is jelentkezett egy állásra a pénzügyi szolgáltató csoport egy másik részlegénél. Ben beleegyezett, hogy referenciaként szolgáljon. Kap egy telefonhívást annak az egységnek a vezetőjétől, amelyik éppen a munkavállaló felvételét fontolgatja. Őt különösen a munkavállaló szociális készségei érdeklik. “Jól működik a kollégáival?” – kérdezi. Ha Ben őszinte választ ad, akkor valószínűleg hosszú időre ragaszkodni fog a munkavállalóhoz. Ha homályosan nyilatkozik az alkalmazott szociális készségeiről, akkor megszabadulhat a problémától. Ekkor viszont azt kockáztatja, hogy az őszintesége később megkérdőjeleződik. Az is rossz érzés, ha valaki azért hazudik egy másik embernek, hogy megszabaduljon egy munkahelyi problémától. A hazugság ebben az esetben kísérlet lenne arra, hogy a saját problémáját valaki másra hárítsa át, ahelyett, hogy vállalná a felelősséget és a saját szervezetében foglalkozna vele. Hogyan válaszoljon Ben a munkavállaló szociális képességeire vonatkozó kérdésre?
Ebben a példában Bennek választania kellett aközött, hogy őszinte legyen egy munkavállaló antiszociális viselkedésével kapcsolatban, vagy igazat mondjon, ami megakadályozná, hogy a munkavállaló másik szervezethez kerüljön. Anne-hez hasonlóan Ben is elismerte, hogy függetlenül attól, hogy mit dönt, helytelen lenne.
Előre úgy tűnik, hogy ez egy nyilvánvaló példája a hamis dilemmának. Ben a másokkal szembeni őszinteség erkölcsi értéke és az önző vágy között döntött, hogy megszabaduljon egy humánerőforrás-problémától. Csábító volt számára, hogy visszatartsa az információt, és ezáltal segítsen a nehéz helyzetben lévő alkalmazottnak új munkahelyet találni, de ezzel megsértette volna Ben erkölcsi kötelességét, hogy az üzleti kapcsolatokban őszinte legyen. Ben érvelhetett volna úgy, hogy az alkalmazott megérdemel még egy esélyt egy új munkakörnyezetben. E logika szerint, ha a munkavállaló újrakezdhetné a karrierjét, talán jobban ki tudná teljesíteni személyes és szakmai lehetőségeit. Ez mind szép és jó, de ez a megfontolás viszonylag gyenge, és egyértelműen a referenciaszemélyként való fellépés során az egyenesség és őszinteség erkölcsi követelményének megsértését hivatott palástolni.
Az, hogy Ben helyzete mennyire valós vagy hamis dilemma, az eset részleteitől függ. Ezt az esetet kiindulópontként használtam az etikaoktatás során mind az üzleti vezetők, mind az üzleti iskolák hallgatói számára, valamint az erkölcspszichológiai kutatás során, amelynek célja annak feltérképezése volt, hogy ez a helyzet milyen mértékben okoz morális disszonanciát, és ezáltal a vezetőket morális semlegesítésre készteti (Kvalnes, 2014). Erre a témára a 13. fejezetben térek vissza.
Az emberek Ben dilemmájára adott válaszai megmutatják erkölcsi meggyőződésüket. Amikor indoklást kérek arra a döntésre vonatkozóan, hogy igazat kell-e mondani, az etika kurzusaim résztvevői a legkülönfélébb indokokkal álltak elő, kifejezve ezzel egyéni lojalitásukat és preferenciáikat. Az emberek első válaszai gyakran a zsigeri érzéseiken alapulnak, ami miatt az egyik lehetőséget azonnal helyesnek vagy helytelennek érzik. Ezek az 1. rendszerből származnak, amelyben az intuíciók dominálnak; az én feladatom facilitátorként az, hogy a résztvevőkkel megismertessem a lassabb, 2. rendszer típusú reflexiót és elemzést (Kahneman, 2013). Az etikai érvelés magában foglalja a lassítást, hogy tudatosítani tudjuk a szóban forgó erkölcsi kérdéseket, és a nem megfelelő érzések állapotából eljutunk egy olyan állapotba, amelyben a résztvevők képesek felismerni saját döntéseik etikai és erkölcsi alapjait.
A morális dilemmák mindenütt jelen vannak a szervezetekben. A skála minden részén elhelyezkedő helyzetek – az élesen valós dilemmáktól a hamis áldilemmákig – olyan kihívásokat jelentenek, amelyekre a döntéshozóknak fel kell készülniük. A következő négy fejezet az erkölcsfilozófiából és etikából származó elemzési forrásokat ismerteti. Ezek az elvek és fogalmak eszközként szolgálhatnak annak meghatározásához, hogy mit kellene tennünk, és az erkölcsi dilemmákkal kapcsolatos döntéseink indoklásához.