Glaciális lerakódás

Cirques, tarns, U alakú völgyek, arêtes, and horns

A legtöbb gleccservölgy fejét egy vagy több cirques (vagy corries) foglalja el. A cirque egy amfiteátrum alakú üreg, amelynek nyitott vége lefelé néz a völgybe. A hátsó részt egy íves sziklafal, az úgynevezett fejfal alkotja. Egy ideális cirkuszban a fejfal alaprajzban félkör alakú. Ez a helyzet azonban általában csak a sík fennsíkokba vágott cirkókban fordul elő. Gyakoribbak a térképi nézetben szögletes fejfalak, amelyek a kerületük mentén lévő magassági egyenetlenségek miatt szögletesek. Sok cirkó alja sekély medence, amely tartalmazhat tavat is. Ez a medence és a szomszédos fejfal alja általában kiterjedt gleccserkoptatás és kopás nyomait mutatja. Bár a cirkók kialakulásának pontos folyamata nem teljesen tisztázott, úgy tűnik, hogy a gleccser feletti fejfal része a jégtörés és a jég ékelődése révén húzódik vissza (lásd alább: Periglaciális domborzati formák). A sziklatörmelék ezután vagy a gleccser felszínére, vagy a randkluftba vagy a bergschrundba hull. Mindkét elnevezés a gleccser fejénél lévő jég és a gleccser fejfala közötti hasadékot jelöli. A gleccser felszínén lévő sziklákat a hó fokozatosan betemeti és beépíti a gleccser jégbe. A felhalmozódási zónában a jég lefelé irányuló sebességkomponense miatt a kőzetek végül a gleccser aljába kerülnek. Ezen a ponton ezek a kőzetek, a bergschrundból származó kőzettörmelékkel együtt, olyan eszközökké válnak, amelyekkel a gleccser erodálja, csíkozza és csiszolja a fejfal alját és a völgy alját.

A völgygleccser kezdeti növekedése és végső visszavonulása során a jég gyakran nem terjed túl a völgyön. Az ilyen cirque-gleccser valószínűleg a fő oka annak, hogy sok cirque alján az alapkőzetbe súrolt medence alakult ki. Néha ezek a medencék több tíz méterrel “túlmélyülnek”, és tónak nevezett tavakat tartalmaznak.

A patakvölgyi helyzettel ellentétben a gleccseres völgyek oldaláról és fejfalairól leeső vagy lecsúszó törmeléket az áramló jég azonnal eltávolítja. Ráadásul a gleccserek általában a völgy keresztmetszetének sokkal nagyobb százalékával érintkeznek, mint a hasonló folyók vagy patakok. Így a gleccserek sokkal nagyobb mértékben erodálják a völgyfalak alapját, mint a patakok, míg a patakok a völgy legalsó része mentén egy rendkívül keskeny vonalat erodálnak. A szomszédos völgyfalak lejtése az alapkőzet stabilitásától és a völgyfalak tövében és a völgyfalakon felhalmozódó időjárási kőzettörmelék dőlésszögétől függ. Emiatt a folyók általában V alakú völgyeket alkotnak. A gleccserek, amelyek V alakú patakvölgyeket örökölnek, drasztikusan átformálják azokat azáltal, hogy először eltávolítják az összes laza törmeléket a völgyfalak alján, majd előnyben részesítik a völgy alján és alsó oldalfalain lévő alapkőzet erodálását. Ily módon a gleccseres völgyek jellegzetes parabolikus vagy U alakú keresztprofilt kapnak, viszonylag széles és lapos fenékkel és meredek, egyenletesen függőleges oldalfalakkal. Ugyanezzel a folyamattal a gleccserek a szomszédos, párhuzamos völgyek felső szakaszai közötti sziklás, késhegyes gerincekké, úgynevezett arétákká keskenyítik az alapkőzetet. A gleccserek két ellentétes irányba néző karéj között is kialakulnak. A két karéj közötti arréten található alacsony pontot vagy nyeregcsúcsot colnak nevezzük. Egy magasabb hegység oldalain gyakran három vagy több karéj helyezkedik el sugárirányban. Ezeknek a köröknek az eróziója végül csak egy hegycsúcsot hagy maga után, amelyet csaknem függőleges sziklafalak szegélyeznek, amelyeket aréták választanak el egymástól. Az ilyen gleccsererodált hegyeket szarvaknak nevezik, amelyek közül a legismertebb a svájci Alpokban található Matterhorn.