Handel – Messiás

A brit komolyzenei közönség szerelmi viszonya ehhez az oratóriumhoz egészen fenomenális. Az 1742-es dublini bemutató óta, legalább 1745 óta minden évben előadják az ország kórusai.

Handel 1741-ben komponálta leghíresebb művét, és az ősbemutató után is tovább dolgozott rajta, végül 1754-ben jutott el a ma ismert változathoz. Az olyan lenyűgöző szóló áriák, mint a “Ev’ry valley shall be exalted” és a “Rejoice greatly, O daughter of Sion” (Örvendezz nagyon, Sion leánya) lenyűgöző kórusszámokkal váltakoznak, amelyek Jézus születésének, életének, halálának, feltámadásának és a bűn és halál feletti végső győzelmének történetét mesélik el.

A viktoriánus időkben volt egy szakasz, amikor a Messiást egyre nagyobb zenei erőkkel adták elő – szinte versenyezni látszott, hogy mekkora kórust és zenekart lehet egy színpadra zsúfolni, mielőtt összeomlanának. Korábban Mozart is beszállt a játékba, a Messiás saját feldolgozásával, amely, meg kell mondani, nem mindenki ízlésének megfelelő volt. Egy kritikus megjegyezte, hogy “egy régi márványtemplom elegáns stukkójához hasonlít… könnyen… az időjárás újra lepergeti”.

Halleluja kórus

A lelkesítő “Halleluja” kórus a barokk kóruszene egyik leghíresebb darabja, és messze a mű legismertebb része. A közönség hajlamos felállni az előadások alatt – ez a hagyomány állítólag akkor kezdődött, amikor II. György király felállt a kórus alatt az oratórium londoni ősbemutatóján.

A Messiás sikere mögött az elfeledett ember a librettista, Charles Jennens, aki a King James Biblia szövegét dolgozta át, amelyet Händel megzenésített. Händel megközelítése a szöveg megzenésítésében időnként mulatságos – a “All we like sheep have gone astray” kórusban a mondat közepén változik a hangulat, aminek eredményeképpen egy lelkes kórus hirdeti a gyapjas állat iránti szeretetét. A tréfát félretéve, Händel képessége a hangulat megragadására – a szenvedélyes dühtől a derűs pásztori pillanatokig – teszi ezt minden idők egyik legmaradandóbb kórusművévé.