Hidroxid

Hidroxid, olyan kémiai vegyület, amely egy vagy több csoportot tartalmaz, amelyek mindegyike egy-egy oxigén- és hidrogénatomot tartalmaz, amelyek egymáshoz kötődnek és a negatív töltésű OH- ionként működnek. A vegyület pozitív töltésű része általában egy fém (pl. nátrium, magnézium vagy alumínium) ionja, bár lehet szerves csoport is (pl. guanidinium vagy tetrametil-ammónium). Az ionizálatlan, kovalens kötésű OH hidroxilcsoport jelenlétét előnyösebb a hidroxil előtaggal jellemezni, mint a szerves vegyületben a hidroxi-ecetsavban, CH2OHCOOH, vagy az ol utótaggal, mint a metanolban, CH3OH, a koordinációs vegyületekben pedig a hidroxo előtaggal, mint a káliumtetrahidroxoaurátban, KAu(OH)4.

A hidroxidok közé tartoznak a laboratóriumi és ipari eljárásokban ismert lúgok. Az alkálifémek, a lítium, a nátrium, a kálium, a rubídium és a cézium hidroxidjai a legerősebb bázisok, a hidroxidok közül a legstabilabbak és a legoldhatóbbak. A nátrium-hidroxid, NaOH, más néven marónátron vagy lúg nagy ipari jelentőséggel bír. A kalcium, a bárium és a stroncium – mind alkáliföldfémek – oldható hidroxidokat képeznek, amelyek erős bázisok, de kevésbé stabilak, mint az alkálihidroxidok. Ezek közül a kalcium-hidroxid, Ca(OH)2, amelyet általában oltott mészként ismernek, a legelterjedtebb. A tallium-hidroxid (TlOH) kivételével a többi fém, például a magnézium, a vas, a bizmut, a nikkel, a kobalt és a réz hidroxidjai csak kevéssé oldódnak vízben, de semlegesítik a savakat. A berillium, az ólom, a cink, az alumínium, a króm (háromértékű), az ón (kétértékű), az arany (háromértékű) és egyes más fémek hidroxidjai savas és bázikus tulajdonságokkal egyaránt rendelkeznek, azaz vagy bázisok, vagy savak vízoldataiban oldódnak. Az ilyen kettős tulajdonságokkal rendelkező hidroxidokat és más anyagokat, például oxidokat és szulfidokat amfoterikusnak nevezzük.