Himalájai macska
A szakirodalomból vagy a korai képi ábrázolásokból kevés vagy semmilyen információ nem utal arra, hogy a macskák négy fő csoportja mennyire ősi; ezek a cirmos két változata, az egyszínű fekete vagy fehér, valamint a nemhez kötött narancssárga (marmalade vagy teknőspáncélos macskák). Ezen kívül vannak más, az ember által szorosabban ellenőrzött macskafajták is, mint például a manx, a perzsa, a sziámi és az abesszíniai, hogy csak néhányat említsünk.
A Macskaszeretők Szövetsége a himalájai perzsát egyszerűen a perzsa színváltozatának tekinti, nem pedig külön fajtának, bár saját színosztályban versenyeznek. A szín miatt kapta a fajta a “himalájai” nevet: a himalájai állatok, különösen a himalájai nyúl színezetére utalva. Azt feltételezik, hogy a perzsa hosszúszőrű macskák a pallas macskától, a Felis manul-tól származnak, egy Közép-Ázsiában élő vadmacskától, amely foltokkal vagy csíkokkal nem jelölt, és nagyon hosszú, puha szőrzetű. Erre azonban nincs csontológiai vagy egyéb bizonyíték, és valószínűbb, hogy a hosszú szőrű házimacskák az ember által erre a tulajdonságra való mesterséges szelekció eredménye.
Az olyan macskák, mint a himalájai macskák őseinek felderítésére még folynak a vizsgálatok. Egy példa erre a kutatásra és kísérletezésre a következő: Az amerikai nyérc (Neovison vison) egy ritka színváltozata, amelyet egy új-skóciai farmon fedeztek fel, és amelyet ”márványozott” változatnak neveznek, olyan jellegzetes pigmenteloszlási mintázatot hordoz, amely hasonlít néhány más fajnál, pl, a sziámi macska és a himalájai egér.
Az Egyesült Államokban az 1930-as években a Harvard Egyetemen sziámi-perzsa elnevezéssel megkezdődött a perzsa és sziámi tulajdonságokkal kombinált fajta hivatalos létrehozása, kifejezetten a macskák számára, és az eredményeket 1936-ban a Journal of Heredity című folyóiratban publikálták, de akkoriban egyetlen nagyobb tenyésztői csoport sem fogadta el elismert fajtaként. Brian Sterling-Webb tíz éven keresztül önállóan fejlesztette ki a keresztezett fajtát az Egyesült Királyságban, és 1955-ben ott a Governing Council of the Cat Fancy (GCCF) hosszúszőrű Colourpoint néven ismerte el.
A kaliforniai Jean Mill több diplomás genetikai kurzust is elvégzett a UC Davisben, és 1948-ban egyike volt annak a három tenyésztőnek, akik a himalájai macska kifejlesztésén dolgoztak.
A különálló amerikai székhelyű tenyésztési erőfeszítések 1950 körül kezdődtek, és a forrásokban egyszerűen csak Mrs. Goforth néven ismert tenyésztő 1957 vége felé megkapta a Himalájai macskák fajtájának elismerését a Cat Fanciers’ Association-től (CFA). A korai tenyésztők leginkább abban voltak érdekeltek, hogy a hosszú szőrű macskáknak sziámi színezetet adjanak, és ezért az állományt perzsákkal való kitenyésztéssel erősítették, csak azért, hogy a perzsa tulajdonságok dominanciája megmaradjon. Az 1960-as évekre azonban egyesek újra sziámi állományt hoztak be, és kevésbé “perzsa stílusú” macskákat állítottak elő. Az 1980-as években a fajta formálisabb perzsa vonalak mentén történő visszaállítására irányuló összehangolt erőfeszítés végül azt eredményezte, hogy a fajtát egyes nyilvántartásokban (pl. 1984-ben a CFA által) a perzsa mint változatba olvasztották be, és a “régi” vagy sziámi jellegű példányok száma csökkent.