Iblīs
Iblīs, az iszlámban az ördög személyneve, valószínűleg a görög diabolos szóból származik. Iblīs, a zsidó és keresztény Sátán megfelelője, ʿAduw Allāh (“Isten ellensége”), al-Aduw (“Ellenség”), vagy, amikor kísértőként ábrázolják, al-Shayṭān (“Démon”) néven is említik.
Az ember teremtésekor Isten megparancsolta minden angyalának, hogy engedelmesen hajoljanak meg Ádám előtt. Iblīs ezt megtagadta, arra hivatkozva, hogy ő nemesebb lény, mivel ő tűzből lett teremtve, míg az ember csak agyagból. A büszkeség és az engedetlenség e megnyilvánulásáért Isten kidobta Iblīst a mennyből. Büntetését azonban elhalasztotta az Ítélet Napjáig, amikor neki és seregének szembe kell néznie a pokol örök tüzével; addig pedig megengedte neki, hogy az igaz hívők kivételével mindenkit gonoszságra csábítson. Első démoni tetteként Iblīs, akire ebben az összefüggésben al-Shayṭānként hivatkoznak, belépett az Édenkertbe, és megkísértette Évát, hogy egyen a halhatatlanság fájáról, aminek következtében Ádám és Éva is elveszítette a paradicsomot. Az arab mitológia titokzatos hangjának, a hātifnak álcázott Iblīs megkísértette ʿAlīt, Mohamed vejét is, sikertelenül próbálva megakadályozni, hogy elvégezze a próféta holttestének rituális megmosását.
Iblīs régóta találgatások tárgya a muszlim tudósok körében, akik megpróbálták megmagyarázni Iblīs kétértelmű azonosítását a Korʾānban angyalként vagy dzsinniként, ami ellentmondásos, mivel az angyalokat fényből (nūr) teremtették, és képtelenek a bűnre, míg a dzsinneket tűzből (nār) teremtették, és képesek a bűnre. Az erre vonatkozó hagyományok számosak és ellentmondásosak: Iblīs egyszerűen egy dzsinn volt, aki helytelenül az angyalok között találta magát a mennyben; ő egy angyal volt, akit a Földre küldtek, hogy harcoljon a lázadó dzsinnekkel, akik az ember megteremtése előtt a Földön éltek; vagy Iblīs maga is egyike volt a földi dzsinneknek, akiket az angyalok támadásuk során elfogtak és a mennybe vittek. Lásd még shaitan.