Income

In economics, “factor income” is the return accruing for a person, or a nation, derived from the “factors of production”: rental income, wages generated by labor, the interest created by capital, and profits from entrepreneurial ventures.

In consumer theory ‘income’ is another name for the “budget constraint,” an amount Y {\displaystyle Y}

Y

to be spent on different goods x and y in quantities x {\displaystyle x}

x

and y {\displaystyle y}

y

at prices P x {\displaystyle P_{x}}

P_x

and P y {\displaystyle P_{y}}

P_{y}

. The basic equation for this is Y = P x ⋅ x + P y ⋅ y {\displaystyle Y=P_{x}\cdot x+P_{y}\cdot y}

Y=P_{x}\cdot x+P_{y}\cdot y

This equation implies two things. Először is, ha eggyel több egységnyi x árut vásárolunk, akkor P x P y {\displaystyle {\frac {P_{x}}{P_{y}}}}

{\frac {P_{x}}}{P_{y}}}

kevesebb egységnyi jószágot y. Tehát P x P y {\displaystyle {\frac {P_{x}}}{P_{y}}}}

{\frac {P_{x}}}{P_{y}}}

az x egységének relatív ára az y-ban feladott egységek számához képest. Másodszor, ha az x ára egy fix Y {\displaystyle Y}

Y

és fix P y , {\displaystyle P_{y},}

{\displaystyle P_{y},}

akkor relatív ára csökken. A szokásos hipotézis, a kereslet törvénye szerint az alacsonyabb ár mellett nőne az x keresett mennyisége. Az elemzés kétnál több árura is általánosítható.

Az egynél több időszakra történő elméleti általánosítás egy többperiódusú vagyon- és jövedelemkorlátozás. Például ugyanaz a személy több termelőképességet szerezhet, vagy termelékenyebb jövedelemszerző eszközöket szerezhet, hogy magasabb jövedelemre tegyen szert. A többperiódusos esetben a gazdaságban is történhet valami olyan, az egyén által nem befolyásolható dolog, ami csökkenti (vagy növeli) a jövedelemáramlást. A mért jövedelem és a fogyasztáshoz való viszonyának időbeli változása ennek megfelelően modellezhető, mint például a permanens jövedelemhipotézisben.

Teljes és Haig-Simons jövedelemSzerkesztés

Főcikk: Haig-Simons jövedelem

A “teljes jövedelem” egy adott entitás, például egy személy vagy egy háztartás monetáris és nem monetáris fogyasztási képességének felhalmozására egyaránt utal. A Nicholas Barr közgazdász által “a jövedelem klasszikus definíciójának” nevezett (1938-as Haig-Simons-féle) meghatározás szerint: “a jövedelem úgy határozható meg, mint (1) a fogyasztás során gyakorolt jogok piaci értéke és (2) a tulajdonjogok értékének változása…”. Mivel a nem pénzbeli javak, például a szabadidő fogyasztási potenciálja nem mérhető, a pénzbeli jövedelem a teljes jövedelem helyettesítőjének tekinthető. Mint ilyet, azonban kritizálják, hogy megbízhatatlan, azaz nem tükrözi pontosan egy adott ágens jólétét (és így fogyasztási lehetőségeit). Kihagyja a nem pénzbeli jövedelmekből származó hasznosságot, és makrogazdasági szinten nem képes pontosan feltérképezni a társadalmi jólétet. Barr szerint “a gyakorlatban a pénzjövedelem, mint a teljes jövedelem aránya, széles körben és szisztematikusan változik. A teljes jövedelem nem megfigyelhetősége megakadályozza az egyéni lehetőségkészlet teljes jellemzését, így kénytelenek vagyunk a pénzjövedelem megbízhatatlan mércéjét használni.