Jövedelemegyenlőtlenség

Az Egyesült Államokban a gazdagok és mindenki más közötti jövedelemkülönbség minden fontosabb statisztikai mérőszám szerint több mint 30 éve jelentősen nő.

Jövedelemegyenlőtlenség

Béregyenlőtlenség

Vezérigazgató-munkavállaló bérkülönbség

Jövedelemegyenlőtlenség

A jövedelem magában foglalja a bérekből, fizetésekből, megtakarítási számlák kamataiból, részvényekből származó osztalékokból, bérleti díjakból és valaminek a kifizetettnél magasabb áron történő eladásából származó nyereséget. A vagyoni statisztikákkal ellentétben a jövedelmi adatok nem tartalmazzák a lakások, részvények vagy más vagyontárgyak értékét. A jövedelemegyenlőtlenség arra utal, hogy a jövedelem milyen mértékben oszlik meg egyenlőtlenül egy népességen belül.

A jövedelmi egyenlőtlenségek annyira kifejezettek, hogy a Berkeley Egyetem közgazdásza, Emmanuel Saez által elemzett adatok szerint Amerika felső 10 százalékának átlagosan több mint kilencszer annyi jövedelme van, mint az alsó 90 százaléknak. Az amerikaiak a felső 1 százalékban toronymagasan magasabbak. Ők átlagosan több mint 39-szer annyi jövedelemmel rendelkeznek, mint az alsó 90 százalék. De ez a szakadék elhalványul a nemzet felső 0,1 százaléka és mindenki más közötti szakadékhoz képest. Az ezen a magas szinten lévő amerikaiak több mint 196-szor annyi jövedelemhez jutnak, mint az alsó 90 százalék.

Az amerikai jövedelmi szakadék nem volt mindig ilyen hatalmas, mint manapság. Az 1900-as évek elején, az aranykorszak elképesztő egyenlőtlenségeire válaszul a társadalmi mozgalmak és a progresszív politikusok sikeresen küzdöttek azért, hogy a felső rétegeket igazságos adóztatással, az alsó rétegeket pedig fokozott szakszervezeti összefogással és más reformokkal kiegyenlítsék. Az 1970-es évektől kezdve azonban ezek a kiegyenlítő tényezők erodálódni kezdtek, és az ország visszatért az egyenlőtlenség szélsőséges szintjéhez. A Berkeley Egyetem közgazdásza, Emmanuel Saez által elemzett adatok szerint a felső 0,1 százalék és az alsó 90 százalék közötti arány a 2008-as pénzügyi válságot megelőző években elérte az aranykor szintjét.

Az elmúlt öt évtizedben az amerikai keresők felső 1 százaléka közel megduplázta részesedését a nemzeti jövedelemből Saez elemzése szerint. Eközben a Népszámlálási Hivatal által az összes amerikai családra vonatkozó hivatalos szegénységi ráta csupán felfelé és lefelé ingadozott. A hivatalos szegénységi ráta alulbecsüli azoknak az embereknek a számát a világ leggazdagabb országában, akiknek gondot okoz a megélhetés. Becslések szerint az Egyesült Államok teljes lakosságának (140 millió ember) 40 százaléka szegény vagy alacsony jövedelmű.

Az elmúlt évtizedekben az ország legmagasabb jövedelemmel rendelkező 0,01 százalékának és 0,1 százalékának jövedelme sokkal gyorsabban nőtt, mint a felső 1 százalék többi tagjának. Mindkét ultragazdag csoport jövedelme azonnal csökkent az 1929-es és a 2008-as pénzügyi összeomlást követően, de a legutóbbi válságot követően sokkal gyorsabb volt a fellendülésük. A jövedelemkoncentráció ma ugyanolyan szélsőséges, mint a “Roaring Twenties” idején volt.”

A Kongresszusi Költségvetési Hivatal az adózás előtti jövedelmet úgy határozza meg, mint “piaci jövedelem plusz kormányzati transzferek”, vagy egészen egyszerűen, hogy egy személy mennyi jövedelemhez számít bele az állami szociális támogatás. Az elemzők többféleképpen határozzák meg a jövedelmet. De mind ugyanazt a történetet mesélik el: Az amerikai keresők legfelső 1 százaléka aránytalanul nagy jövedelmet visz haza, még az ország legmagasabb jövedelemmel rendelkező ötödéhez képest is. A CBO adatai szerint a felső 1 százalék 85-ször annyit keres, mint az alsó 20 százalék.

A CBO elemzése szerint 1979 óta az amerikai háztartások felső 1 százalékának adózás előtti jövedelme közel hétszer gyorsabban nőtt, mint az alsó 20 százalék jövedelme.

A Kongresszusi Költségvetési Hivatal az adózás utáni jövedelmet úgy határozza meg, mint “az adózás előtti jövedelem mínusz a szövetségi adók”. Adataik szerint az adók után a felső 1 százalék jövedelme már gyorsabban nőtt, mint a többi amerikaié. Ez a különbség valószínűleg még nagyobb lesz a 2017-es republikánus adócsökkentések következtében, amelyek aránytalanul nagy mértékben kedveznek a gazdagoknak. Az Institute on Taxation and Economic Policy szerint az amerikaiak leggazdagabb 1 százaléka 2020-ban várhatóan az adócsökkentésekből származó előnyök 27 százalékát kapja majd.

Minél magasabb az amerikai jövedelmi csoport, az IRS adatai szerint annál nagyobb a befektetési nyereségből származó jövedelem aránya. Ezzel szemben azok az amerikaiak, akik nem tartoznak az ultragazdagok közé, jövedelmük túlnyomó többségét bérből és fizetésből szerzik. Ez az egyenlőtlenség jelentősen hozzájárult az egyenlőtlenség növekedéséhez a hosszú távú tőkenyereségek kedvezményes adózása miatt. Jelenleg a leggazdagabb amerikaiak legfelső határadókulcsa 37 százalék, míg a hosszú távú tőkenyereségek legfelső adókulcsa mindössze 20 százalék.

Bérek közötti egyenlőtlenség

Az Economic Policy Institute kutatása szerint 1979 és 2007 között a leggazdagabb 1 százalék és 0,1 százalék bérjövedelme robbanásszerűen megnőtt. Ezeknek az elitcsoportoknak a bérjövedelme a 2008-as pénzügyi válságot követően csökkent, de viszonylag gyorsan helyreállt. 2009 és 2018 között az alsó 90 százaléknak mindössze 6,8 százalékos volt a bérnövekedése, míg a felső 0,1 százaléknak 19,2 százalékos.

A termelékenység 1948 óta viszonylag egyenletes ütemben nőtt. Az amerikai munkavállalók bére azonban az 1970-es évek óta nem tartott lépést ezzel a növekvő termelékenységgel. A munkavállalók órabére az 1970-es évek közepe óta stagnál, 1979 és 2018 között mindössze 24 százalékkal nőtt, miközben a munkavállalók termelékenysége ugyanebben az időszakban 134 százalékkal nőtt – derül ki az Economic Policy Institute kutatásából.

A jövedelmi különbségek szélesedésének egyik tényezője az amerikai szakszervezetek hanyatlása. Mivel a szakszervezetek által képviselt munkaerő aránya az 1940-es és 1950-es évekbeli csúcspontjuk óta kevesebb mint 11 százalékra csökkent, a jövedelmi skála tetején állóknak megnőtt a hatalmuk, hogy a maguk javára alakítsák a gazdasági szabályokat, tovább növelve a jövedelmi egyenlőtlenségeket.

A férfiak alkotják a csúcskeresők elsöprő többségét az amerikai gazdaságban, annak ellenére, hogy a nők ma már az ország munkaerejének csaknem felét teszik ki. Thomas Piketty, Emmanuel Saez és Gabriel Zucman elemzése szerint a felső 10 százaléknak mindössze 27 százalékát teszik ki a nők, és a magasabb jövedelmi csoportokban még kisebb a részesedésük. A felső 1 százalékban a nők a munkavállalók valamivel kevesebb mint 17 százalékát teszik ki, míg a felső 0,1 százalékos szinten mindössze 11 százalékot.

A faji megkülönböztetés számos formája, többek között az oktatásban, a munkaerő-felvételben és a fizetési gyakorlatban is hozzájárul a tartósan fennálló jövedelmi különbségekhez. A BLS adatai szerint 2019 utolsó negyedévében az átlagos fehér munkavállaló 28 százalékkal többet keresett, mint az átlagos fekete munkavállaló, és több mint 35 százalékkal többet, mint az átlagos latin-amerikai munkavállaló.

A Wall Street-i bankok 2018-ban 27,5 milliárd dollár bónuszt osztottak ki 181 300 New York-i alkalmazottjuknak. Ez több mint két és félszerese annak a 640 ezer amerikainak, akik teljes munkaidőben dolgoznak a jelenlegi 7,25 dolláros óránkénti szövetségi minimálbéren, az Institute for Policy Studies elemzése szerint. Ha a forrásokat az alacsony bérű munkavállalók zsebébe csoportosítanánk át, a gazdaság többet kapna a pénzéért. Az alapvető szükségletek kielégítéséhez az alacsony bérű munkavállalóknak szinte minden megkeresett dollárt el kell költeniük, ami jótékony gazdasági hullámhatásokat eredményez. A gazdag Wall Street-i alkalmazottak ezzel szemben megengedhetik maguknak, hogy több pénzt tegyenek félre a keresetükből.

Vezérigazgató és munkavállaló közötti bérkülönbségek

A vezérigazgatói fizetések az Egyesült Államokban a jövedelmi egyenlőtlenségek növekedésének egyik fő mozgatórugója. A vállalati vezetők az amerikai háztartások leggazdagabb 1 százalékának mintegy kétharmadát vezetik.

Mivel az amerikai szakszervezetek kisebb gazdasági szerepet játszanak, a munkavállalók és a vezérigazgatók fizetése közötti különbség az 1990-es évek eleje óta robbanásszerűen megnőtt. 1980-ban az átlagos nagyvállalati vezérigazgató mindössze 42-szer annyit keresett, mint az átlagos amerikai munkavállaló. 2019-ben a vezérigazgató és a munkavállaló közötti bérszakadék közel hatszor nagyobb volt, mint 1980-ban. Az AFL-CIO szerint az S&P 500 cég vezérigazgatói 2019-ben 264-szer annyit kaptak, mint az átlagos amerikai munkavállalók. A vezérigazgatói fizetés átlagosan 14,8 millió dollár volt, szemben a 41 442 dolláros átlagos munkavállalói fizetéssel. A 21. század során a vezérigazgatói fizetések és az átlagos dolgozói fizetések közötti éves különbség átlagosan körülbelül 350:1 volt.

2018 óta a nyilvánosan működő amerikai vállalatoknak jelenteniük kell a vezérigazgatói javadalmazásuk és a cég átlagos dolgozói fizetése közötti arányt. A 2019-es Executive Excess jelentésünk szerint 2018-ban 50 vállalat számolt be 1000:1-nél nagyobb bérkülönbségekről, köztük a Walmart, a McDonald’s és számos más, nagy nyereségű vállalat.

A vezérigazgatói bérrobbanás, amint azt az AFL-CIO elemzése mutatja, éles ellentétben áll az amerikai bérskála alsó végén tapasztalható trendekkel. A kongresszus több mint egy évtizede nem fogadta el a minimálbér emelését. Az éttermi felszolgálók és más borravalóval dolgozók szövetségi minimálbére 1991 óta mindössze 2,13 dollár/óra. Huszonnégy állam megemelte a borravalóra vonatkozó minimálbért, miközben megtartotta ezt a kétszintű rendszert, nyolc állam pedig teljesen eltörölte a borravalóra vonatkozó minimálbért. De 18 államban még mindig 2,13 dollár a minimálbér. Bár a munkáltatóknak technikailag ki kellene egyenlíteniük a különbözetet, ha a munkavállalók nem keresnek annyi borravalót, hogy elérjék a 7,25 dolláros szövetségi minimálbért, ezt a szabályt nagyrészt nem hajtják végre.