Joseph Lister, az ember, aki sterilizálta a sebészetet

Amikor Joseph Lister sebész 1912. február 10-én, 84 éves korában meghalt, a sebészeti betegek fertőzések miatti halálozásának drasztikus csökkenését hagyta maga után. A maga Lister által gyűjtött statisztikák szerint a műtöttek közel 50%-áról mindössze 15%-ra csökkent. Bár akkoriban más úttörők is dolgoztak ugyanezeken az elképzeléseken, és annak ellenére, hogy egyes szakértők megkérdőjelezték Lister számadatait, kétségtelen, hogy a brit orvos az antiszeptikus sebészet atyjaként vonult be a történelembe. Napjainkban emberek milliói tisztelegnek előtte nap mint nap, anélkül, hogy tudnának róla, azzal, hogy szájukat a tiszteletére elnevezett szájvízzel öblítik, noha ő nem vett részt a feltalálásában és nem is profitált belőle.

A műtőbe lépni 1865-ben élet-halál kockázatot jelentett. Az altatás már maga mögött hagyta a betegek gyötrelmes sikolyainak korszakát, de az üszkösödés, a vérmérgezés és más műtét utáni fertőzések végül a műtöttek csaknem felét érintették. A fertőzések elhárításának szokásos eljárása volt a kórtermek szellőztetése, hogy kiűzzék a miazmákat, a “rossz levegőt”, amelyről a korabeli orvosok úgy vélték, hogy a sebek bocsátják ki, és amely a betegséget más betegekre is átterjeszti.

A szinte egyedülálló higiéniai szokáson túl a kor sebészei imádták a “jó öreg sebészi bűzt”, ahogy Lindsey Fitzharris gondolkodik a The Butchering Art című nemrég megjelent könyvében: Joseph Lister’s Quest to Transform the Grisly World of Victorian Medicine (Scientific American/Farrar, Straus and Giroux, 2017). Az orvosok utcai ruhában érkeztek a műtőbe, és anélkül, hogy kezet mostak volna, felvették a sebészeti köpenyüket, amelyet beszáradt vér és genny borított, akár a katonai egyenruhán a katonai csíkok.

A műtét során a sebészek a köpenyszemeket arra használták, hogy felakasszák a varrószálakat, és így kéznél tartsák azokat. A műszereket, ha voltak, a műtét után tisztították meg, de előtte nem. Ha egy szike a földre esett, felvették, és folytatták. Ha bármikor szükség volt mindkét kezük használatára, a szikét a fogukkal fogták meg. Vidéken nem volt ritka, hogy a műtétet úgy fejezték be, hogy a sebre tehéntrágyából készült meleg borogatást tettek. A lábadozószobákban, amikor a nővérek körbejártak, az egyik beteg fertőzött sebéből a genny lecsapolására használt szondát a következő ágyban fekvő beteg sérülésére helyezhették.

Pasteur nyomában

Ezért nem volt ritka, hogy még maguk a sebészek is ellenálltak a műtétnek, amíg az nem volt feltétlenül szükséges. A fertőzések problémája annyira sürgető volt, hogy még az is szóba került, hogy a kórházakban teljesen eltörlik a műtéteket. Listert azonban nem győzte meg a miazmák elmélete. Megfigyelte, hogy a seb tisztításával néha sikerült megfékezni a fertőzést, ami arra engedte gyanakodni, hogy a probléma gyökere nem a levegőben, hanem magában a sebben van.

1864-ben, amikor Lister a Glasgow-i Egyetem sebészprofesszoraként praktizált, felfedezte egy Louis Pasteur nevű francia kémikus munkásságát. Amikor a Recherches sur la putrefaction című könyvében azt olvasta, hogy az erjedést csírák, a szem számára láthatatlan mikrobák okozzák, megérezte, hogy ugyanez az ok magyarázhatja a sebek fertőzését.

Lister Pasteur elképzeléseit követve olyan kémiai anyagot keresett, amellyel megsemmisítheti a csírákat. Számos kísérlet után jutott el a karbolsavhoz (mai nevén fenol), egy kreozotból kivont vegyülethez, amelyet akkoriban a vasúti talpfák és a hajók faanyagának rothadásának megakadályozására használtak, és amelyet a városok szennyvizére is alkalmaztak. Kétséges kezdetek után 1865-ben sikerült először fertőzés nélkül meggyógyítania egy autó által elütött gyermek nyílt lábtörését.

A sterilizálás protokollja

Lister ettől kezdve protokollt dolgozott ki a sebészeti eszközök, a sebész keze, a kötszerek és a sebek karbolsavoldatokkal történő sterilizálására, sőt, még egy permetezőt is tervezett, hogy az anyagot a műtőszobai levegőbe szórja, ami határozottan nem volt kellemes. Az eredmények azonban kárpótoltak a kellemetlenségekért, és Lister 1867-ben a The Lancet című folyóiratban egy cikksorozatban publikálhatta eredményeit és antiszeptikus módszerét.

Lister fertőtlenítése azonban nem talált azonnal fogást az orvostársadalomban. Sok orvos kigúnyolta a levegőben lebegő láthatatlan baktériumok ötletét, tudománytalan kuruzslásnak nevezve azt. A Medical Record című folyóirat szerkesztője ezt írta: “A következő évszázadban valószínűleg ugyanúgy kinevetnek majd minket a láthatatlan baktériumok erejébe vetett vak hitünkért, mint ahogyan elődeink hittek a szellemek, bizonyos bolygók és hasonlók bizonyos betegségeket előidéző hatásában.”

Bő másfél évszázaddal később azonban a módszerek és az anyagok megváltoztak. Mai szemmel nézve meglepődhetünk a maró és mérgező fenol nagyvonalú használatán, amelyet manapság a laboratóriumokban különös óvatossággal kezelnek. Listerről azonban ma már az ő forradalmi gondolata maradt ránk, amely meghúzta a határt a régimódi sebészet és annak modern megtestesülése között. És itt van nekünk a Listerine.

Javier Yanes

@yanes68