Könyvespolc

Klinikai jelentőség

A freudi pszichoszexuális fejlődéselmélet mind az öt szakaszához tartozik egy-egy korosztály, erogén testrész és a fixáció klinikai következménye.

I. szakasz: 0-1 év, orális, száj: Az orális vágy az újszülött számára a gyönyör központja. A csecsemő legkorábban ahhoz kötődik, aki kielégíti orális szükségleteit, általában az anyjához. Ha nem áll rendelkezésre az optimális mennyiségű ingerlés, a libidinális energia a kielégülés orális módjára fixálódik, ami később látens agresszív vagy passzív tendenciákat eredményez.

II. stádium: 1-3 éves kor, anális, bél és hólyag: A WC-tanulás különösen érzékeny feladat ebben az időszakban. A szülők megfelelő teljesítmény iránti vágya a libidinális energiát az orális területről az anális területre helyezi át. A gyermeknek fokozott esélye van arra, hogy megdorgálják, hogy elégtelennek érzi magát, és fokozottan képes érzékelni a gondozó negatív értékelését, ha nem megfelelően teljesít. A fixáció ebben a szakaszban anális retentivitásban (szüntelen rendetlenség) vagy anális expulzivitásban (szeszélyes szervezetlenség) nyilvánulhat meg.

III. stádium: 3-6 éves kor, fallikus, genitáliák: Ez Freud pszichoszexuális fejlődésének talán legvitatottabb szakasza. Ez az a szakasz, amelyben a gyermek elkezdi megtapasztalni a nemi szerveivel kapcsolatos örömöt. A primitív szexuális fejlődésnek ebben az időszakában a gyermek megteremtheti az ellenkező nemű szülővel való fixáció, az Ödipusz-komplexus gyökereit.

IV. stádium: 6-12 éves kor, lappangó, szunnyadó szexuális érzések: Ebben az időszakban a libidó viszonylag elfojtott vagy szublimált. Freud nem azonosított erogén zónát erre a szakaszra. A gyermek most már közvetve kezdi kiélni impulzusait, olyan tevékenységekre összpontosítva, mint az iskola, a sport és a kapcsolatépítés. Ennek a szakasznak a diszfunkciója azt eredményezi, hogy a gyermek felnőttként képtelen egészséges kapcsolatokat kialakítani.

V. szakasz: 13-18 éves kor, genitális, érett szexuális érzések: A gyermek egója ebben a szakaszban teljesen kifejlődik, és ezt követően a függetlenségére törekszik. Az értelmes és tartós kapcsolatok kialakítására való képességük konkrét, szexuális vágyaik és aktivitásuk egészséges és konszenzusos. Ha egy gyermek vagy fiatal felnőtt ebben az időszakban diszfunkciót tapasztal, képtelen lesz értelmes, egészséges kapcsolatokat kialakítani.”

Freud fejlődési elméleteinek kifejtéséhez foglalkoznunk kell Freud strukturális elméletével. Ez utóbbi szerint a psziché (személyiség) három pszichés struktúrát foglal magában: az id, az ego és a szuperego.

Az id a psziché ösztönös aspektusa, amely a szexuális és agresszív késztetésekből áll. Lényegében az egyén biológiai, ösztönös, tudattalan késztetése, mivel a kielégülésben vesz részt. Az újszülött viselkedését tisztán a veleszületett ösztönök (id) vezérlik. Ahogy a gyermek érik, az ego elkülönül az id-től. Az ego a személyiség döntéshozó aspektusa. Ellentétben az id-vel, amely az örömelv és az azonnali kielégülés útján működik, az ego a valóságelv útján működik, és gyakorlati stratégiákon keresztül keresi a kielégülést. Az ego végső soron az id és a “valódi” világ közötti kölcsönhatást közvetíti. Természeténél fogva racionális, míg az id irracionális. Az utolsó kialakuló pszichikus struktúra a szuperego, amely a társadalom erkölcseit és értékeit foglalja magába. Ez a konstrukció a fallikus szakaszban fejlődik ki, és az egyén erkölcsi iránytűjével analóg. Ezek a struktúrák segíthetnek megmagyarázni a kóros viselkedést és a szorongás forrásait.

Freud fejlődési elméletei képezik az alapját a pszichoanalízisnek és a későbbi származékoknak, amelyek a mai pszichoterápiát alkotják.