Karakter és kontextus

Hallotta már, hogy a nárcisztikusok mélyen legbelül nem szeretik magukat? Persze általában nem úgy néznek ki, mintha így lenne. Valójában a nárcisztikusok általában túlságosan pozitívan vélekednek magukról és az életükről. De lehetséges, hogy amikor a nárcisztikusok azt mondják, hogy jól érzik magukat, nem teljesen őszinték, még önmagukkal szemben sem?

A nárcizmus bonyolult téma, mert a nárcizmusnak különböző fajtái vannak. Személyiség-szociálpszichológusként a nárcizmust mint komplex személyiségvonást vizsgálom, nem pedig mint személyiségzavart. (Más szóval, hétköznapi, átlagos nárcisztikusokat tanulmányozok, és nem diagnosztizálok senkinél pszichológiai problémát.) Ehelyett a személyiség-szociálpszichológusok úgy vélik, hogy a nárcizmus jellemzői valamilyen szinten mindenkiben előfordulhatnak, és azokat az embereket, akik az idő nagy részében nárcisztikus vonásokat mutatnak, egyszerűen “nárcisztikusnak” nevezzük.”

A kérdést tovább bonyolítja, hogy a nárcizmusnak legalább három formája létezik: az ügynöki grandiózus nárcizmus, a közösségi grandiózus nárcizmus és a sérülékeny nárcizmus. A pszichológusok a legtöbbet az ügynöki grandiózus nárcisztikusokról tudnak, akik hajlamosak felfújt önértékeléssel rendelkezni intelligenciájukról, hatalmukról, státuszukról és más tulajdonságaikról. Az ügynöki grandiózus nárcisztikusok általában elbűvölőek, kifelé fordulóak, túlságosan magabiztosak és hiúak, és azt hiszik, hogy jobbak másoknál. De bár az ügynöki grandiózus nárcisztikusok nagyon magabiztosnak és önmagukkal elégedettnek tűnnek, egyes pszichológusok szerint valójában nem érzik magukat olyan jól, mint amilyennek látszanak.

A közösségi grandiózus nárcisztikusok is úgy tűnik, hogy jól érzik magukat, és felfújt nézeteik vannak arról, hogy mennyire segítőkészek és gondoskodóak. Hajlamosak azt hinni, hogy jobbá teszik a világot, de ironikus módon úgy tűnik, hogy a személyes hatalmukkal is törődnek, bár ezt talán nem vallják be. És ismét felmerült a kérdés, hogy a közösségi grandiózus nárcisztikusok mélyen legbelül valójában mennyire érzik magukat és az életüket.

Végül a sebezhető nárcisztikusok általában bizonytalanok és védekezőek. Bevallják, hogy rosszul érzik magukat, ami egyeseket megkérdőjelezi, hogy miért tartják őket nárcisztikusnak. Annak ellenére, hogy rosszul érzik magukat, a sebezhető nárcisztikusok – akárcsak a grandiózus nárcisztikusok – önzőek, úgy érzik, hogy különleges bánásmódra jogosultak, és hiányzik az empátia mások iránt.

Azért, hogy megvizsgáljuk, hogyan éreznek valójában a nárcisztikusok magukról, először megkértük a kutatás résztvevőit, hogy töltsenek ki személyiségméréseket, hogy felmérjük nárcizmusuk szintjét. Ezután szorongást és depressziót mérő méréseket adtunk nekik, és megkértük őket, hogy értékeljék, hogyan érezték magukat az utóbbi időben. Hogy jelezzék, hogyan érezték magukat, egy szólistát kaptak, amelyen pozitív érzéseket (például éber, inspirált és elszánt) és negatív érzéseket (például szorongó és zaklatott) kellett értékelniük.

Tudván, hogy az emberek nem mindig mondanak igazat, amikor értékelik magukat, néhány résztvevőnket hazugságvizsgálóval kapcsoltuk be (amely nem igazán működött). Így néhány résztvevő azt hitte, hogy egy hazugságvizsgáló figyeli őket, amely meg tudja mondani, hogy őszinték-e az érzéseik értékelésében, míg más résztvevők egyszerűen csak válaszoltak a kérdésekre anélkül, hogy azt gondolták volna, hogy meg tudjuk mondani, hogy igazat mondanak-e.

Három dologra tudtunk következtetni ezzel a vizsgálattal. Először is, meg tudtuk állapítani, hogy az emberek egyáltalán hazudnak-e arról, hogy mennyire nárcisztikusak. Eredményeink azt mutatták, hogy a résztvevők nagyobb valószínűséggel vallották be, hogy sérülékeny nárcisztikus tulajdonságokkal rendelkeznek, amikor rákötötték őket a hazugságvizsgálóra. Úgy tűnt tehát, hogy a résztvevők vonakodtak leírni a bizonytalanságukat, hacsak nem gondolták, hogy meg tudjuk állapítani, hogy hazudnak-e. A résztvevők azonban nem torzították el, hogy mennyire grandiózus nárcisztikusak, amikor az őszinteségüket figyelték. Tehát ezeknek az embereknek tényleg el kell hinniük mindazt a pozitív dolgot, amit magukról mondanak.”

Második lépésként megvizsgáltuk, hogy azok a résztvevők, akiket rákötöttünk a hazugságvizsgálóra, eltérő mértékű szorongásról, depresszióról, negatív és pozitív hangulatról számoltak-e be, mint azok, akik nem gondolták, hogy figyelik őket. A csoportok nem különböztek a szorongás, a depresszió vagy a pozitív hangulat bejelentett szintjében. Különböztek azonban a negatív hangulatok értékelésében: a hazugságvizsgálóra kapcsolt résztvevők jelezték, hogy az utóbbi időben több negatív hangulatot tapasztaltak, mint azok, akiket nem kapcsoltak a hazugságvizsgálóra.

Harmadszor, azt találtuk, hogy az ügynöki grandiózus nárcisztikusok és a közösségi grandiózus nárcisztikusok egyaránt arról számoltak be, hogy jól érzik magukat. A sebezhető nárcisztikusok ezzel szemben azt jelezték, hogy inkább szorongónak, depressziósnak, szorongónak és zaklatottnak érzik magukat.

Szóval, a nárcisztikusok olyan jól érzik magukat és az életüket, mint amilyennek általában látszanak? Az ügynöki grandiózus nárcisztikusok és a közösségi grandiózus nárcisztikusok esetében a válasz igenlőnek tűnik. A sebezhető nárcisztikusok pedig, akik szabadon bevallják, hogy rosszul érzik magukat, nem túloznak; valóban rosszul érzik magukat. Általánosságban tehát úgy tűnik, hogy a nárcisztikusok elég őszinték, amikor elmondják, hogyan érzik magukat.”

For Further Reading

Brunell, A. B., & Buelow, M. T. (2019). A hamis csővezeték használata a vonásnárcizmus és a jólét vizsgálatára. Personality and Individual Differences, 151, 1-6.