Ki nem állhatom az apósomat. Miért érzek ilyen dühöt irántuk?
Nagyon küzdök az apósomékkal. A két gyermekünk születése után megváltoztak az érzéseim velük kapcsolatban. Már sem a látványukat, sem a hangjukat nem bírom elviselni.
Amikor az első gyermekünk megszületett, nagyon beteg voltam, mégis elviharzottak a kórházból egy vélt sértés miatt. Ugyanez történt a második gyermekünk tavalyi születése után is. Napokig nem szóltak hozzánk, mert – mondták – félreállították őket. Dühös voltam, ahogy a férjem is. Ő kiállt velük, ők pedig bocsánatot kértek, hogy aztán hat héttel később panaszkodjanak, hogy nem látogattuk meg őket. A férjem ismét kiállt velük szemben, és mindannyian beleegyeztek, hogy továbblépnek.
Folyamatosan arról beszélnek, hogy segíteni akarnak nekünk, de mindig van valami ok, amiért nem tudnak. Nem várom el a segítségüket. Örülnék, ha csak jönnének és élveznék az unokáikat, de most úgy gondolom, hogy bizonyára volt egy elképzelésük arról, hogy milyenek lesznek nagyszülőként (mindig kéznél vannak, központi részei a családi egységünknek), és küzdenek azzal, hogy ez nem így működik.
Azt kívánom, bárcsak ne kellene őket befogadnom az életembe, bár elfogadom, hogy muszáj, hiszen szeretik a férjemet és a gyerekeimet. Igazság szerint ki nem állhatom őket. A férjem ugyanígy vélekedik a viselkedésükről. Nem enged nekik, de érthető módon nem is akar túl sokat negatívan beszélni róluk.
Nem hiszem, hogy szörnyű emberek, de a látványuk és a hangjuk belső dühvel tölt el. Valami tanács?
Tényleg nem baj, ha nem szereted az apósodat, főleg, ha úgy tűnik, hogy nem értik meg az igényeidet. Fontos, hogy találj ki egy olyan módot arra, hogy az életedben legyenek, ami nem taszít a kétségbeesésbe. Szerintem fején találta a szöget, amikor azt gondolta, hogy van egy elképzelésük arról, hogyan kellene lennie a dolgoknak. A nehézség az, hogy ön és a férje másképp látják a helyüket az életükben. Szerintem jó, hogy ezt idejekorán felismerted.
Konzultáltam Dr. Reenee Singh családpszichoterapeutával (aft.org.uk), aki hasonló helyzetben lévő emberekkel dolgozik. “Nagyon gyakori, hogy az apósokkal való kapcsolat a gyermek születése után megromlik” – mondta. “A gyermekvállalás azt jelentheti, hogy újra kell tárgyalni minden kapcsolatot a családban, mert mindenki egy generációval feljebb lépett.”
A sógorok, akik esetleg nem szóltak bele, amikor még házaspár voltatok, hirtelen úgy érzik, hogy túlságosan is beleavatkozhatnak, ha van egy baba. Mindenki a pozíciójáért küzd.”
Fantasztikus, hogy a férje támogatja önt. Mindkettőtöknek el kell döntenetek, hogy mi az, ami családként elviselhető számotokra, és mi az, ami nem. Ne most állítsatok fel viselkedési mintákat, hogy megnyugtassátok őket.
Taktikailag segít, ha te irányítod, hogy mit és mikor csinálsz velük. A családi találkozókat könnyű elkerülni, ha rettegsz tőlük, de ettől a másik fél még jobban nyomulhat. Sokkal jobb, ha olyasmit írsz be a naptárba, ami neked megfelel – vagy meglátogatod őket, így te döntöd el, hogy mikor indulsz; vagy megbeszélsz egy semleges helyet, mondjuk egy hétvégi sétát vagy egy kirándulást a parkba. Ha valami már előre meg van tervezve – akár jó előre -, nehezebben tudnak panaszkodni, hogy soha nem látnak téged. Emellett nem kell mindig felvennie a telefont. Nem baj, ha nem vagyunk mindig elérhetőek.”
Az a düh, amit érzel, akkor jelentkezik, ha valakivel nem dolgoztunk fel egy problémát. Érdemes ezt az érzést a gyökeréig követni, hogy kiderüljön, mitől félsz valójában. Lehet, hogy ez valami olyasmi, ami még nem történt meg: például aggódhatsz, hogy az apósod túl gyakran fog csörögni – hogy elkezdenek túlságosan rád támaszkodni, és úgy fogod érezni, hogy megfulladsz. Aggódhat, hogy a férje az ő oldalukra áll, és ezzel elszigeteli önt. Az ingerültség táplálja a képzeletet.”
Dr. Singh azt szeretné, ha nem felejtené el: “Lehet kapcsolatod az apósoddal, és nekik a gyerekekkel, anélkül, hogy az túl szoros lenne. És nem kell minden találkozón ott lenned, amíg hagyod, hogy a kapcsolat kialakuljon.”
Kíváncsi vagyok, hogy azt gondolod-e, hogy ahhoz, hogy elfogadjanak az apósodék, el kell fogadnod mindent, amit rád zúdítanak. Valóban nem.”
-
Minden héten Annalisa Barbieri foglalkozik egy olvasó által beküldött, családdal kapcsolatos problémával. Ha szeretnél tanácsot kapni Annalisa-tól egy családi ügyben, küldd el a problémádat a [email protected] címre. Annalisa sajnálja, hogy nem tud személyes levelezésbe bocsátkozni. A beküldött írásokra feltételeink vonatkoznak: lásd gu.com/letters-terms.
A cikkhez fűzött hozzászólásokat előzetesen moderáljuk, hogy a vita a cikk által felvetett témákról szóljon. Kérjük, vegye figyelembe, hogy a hozzászólások rövid késéssel jelenhetnek meg az oldalon.
{{topLeft}}
{{bottomLeft}}
{{topRight}}
{{bottomRight}}
{{/goalExceededMarkerPercentage}}
{{/ticker}}
{{heading}}
{{#paragraphs}}
{{.}}
{{/paragraphs}}{{highlightedText}}
- Share on Facebook
- Share on Twitter
- Share via Email
- Share on LinkedIn
- Share on Pinterest
- Share on WhatsApp
- Share on Messenger