Királyok könyvei
A Királyok könyvei a héber Biblia vagy a protestáns Ószövetség két könyve, amelyek a zsidók babiloni száműzetése (i. e. 550 körül) idején írt történelmi könyvek (Deuteronómium) csoportjába tartoznak, Józsuéval, Bírákkal, 1. és 2. Sámuellel együtt. (A legtöbb római katolikus változatban az 1. és 2. Sámuel könyvét Királyok első és második könyvének, a két héber és protestáns Királyok könyvét pedig Királyok harmadik és negyedik könyvének nevezik.)
A Királyok két könyve a monarchia sorsát meséli el Izraelben Dávid király halála után. Sok régi hagyományt megőriztek a könyvek, de a történetíró átdolgozta őket. Az 1Királyok első két fejezete befejezi Dávid történetét, amelyet az előző Sámuel könyveiben kezdtek el, és fia, Salamon trónra lépéséről szól. Salamon uralkodását az 1Királyok 3-11. fejezete tárgyalja, majd Júda és Izrael királyainak uralkodása következik a megosztott monarchia kezdetétől (i. e. 930 körül) Izrael királyságának i. e. 721-ben bekövetkezett bukásáig. A második könyv, a 2 Királyok, a megmaradt déli Júda királyság királyainak uralkodásáról szól, egészen annak i. e. 586-ban bekövetkezett végső összeomlásáig.
Az egyes királyok teljesítményét mindkét könyvben nem politikai eredmények, hanem teológiai kritériumok alapján ítélik meg. Az északi királyság valamennyi királya következésképpen rossz fényben jelenik meg, mert nem ismerték el a jeruzsálemi kultusz kizárólagos legitimitását. Azzal, hogy részt vettek az I. Jeroboám által létrehozott északi istentiszteleti központokban, mindannyian osztoztak Jeroboám bűnében. A déli királyok közül csak Ezékiás és Jósiás részesül fenntartás nélküli elismerésben. Azzal, hogy olyan kultikus reformokat vezettek be, amelyek betartották a szövetség Deuteronómiumban lefektetett követelményeit, kiérdemelték a történetíró elismerését.
A szerző szabadon használja a hagyományos anyagokat, hogy felépítse a személyes nézeteit tükröző egységes bemutatót, az északi és déli anyagokat összefonva hangsúlyozza a nép egységét, a prófétai orákulumokat saját szavaival dolgozza fel, és időnként saját reflexióit kínálja fel az események menetéről. A Királyok könyvei tehát nagymértékben egy egyén művei. A szerzőnek részben az a gondja, hogy megmagyarázza az izraelita nép sorsát. Bár bukásuk közvetlen összefüggésben van hitehagyásukkal, a szerző reménykedik abban, hogy népe vissza fog térni annak az időnek a dicsőségéhez, amikor Dávid uralkodott az egész izraelita nép felett.