Kojot
A prérifarkas, (Canis latrans), más néven prérifarkas vagy bozótfarkas, a kutyafélék (Canidae) családjának újvilági tagja, amely kisebb és könnyebb testalkatú, mint a farkas. A prérifarkas, amelynek neve az azték coyotl szóból származik, Alaszkától délre Közép-Amerikáig, de különösen az Alföldön található meg. Történelmileg elterjedési területének keleti határa az Appalache-hegység volt, de a prérifarkas kiterjesztette elterjedési területét, és ma már az egész Egyesült Államokban és Kanadában megtalálható.
Justin Johnsen
© Stephen J. Krasemann/DRK Photo
The coyote stands about 60 cm (24 inches) at the shoulder, weighs about 9–23 kg (20–50 pounds), and is about 1–1.3 metres (3.3–4.3 feet) long, including its 30–40-cm tail. The fur is long and coarse and is generally grizzled buff above and whitish below, reddish on the legs, and bushy on the black-tipped tail. There is, however, considerable local variation in size and colour, with the largest animals living in the northeastern United States and eastern Canada.
© Corbis
A prérifarkas elsősorban éjszakai szerenádjairól és vonyításairól ismert, farkát lefelé fordítva fut, és néha eléri a 64 km/óra (40 mph) sebességet. A prérifarkasok rendkívül hatékony vadászok, és érzékeik élesek. Nyílt területeken vizuális ragadozók, de a sűrű növényzetben vagy az erdőben leginkább a szaglás és a hallás segítségével találják meg a zsákmányt. Terjedési területének északi részein a prérifarkas elsősorban a hónyúlra és a fehérfarkú szarvasra támaszkodik zsákmányként. Egyetlen prérifarkas képes elkapni egy kifejlett szarvast, különösen mély hóban. A prérifarkasok a szarvasokat a hátsó lábak és a hátsó negyedek többszöri megharapásával ejtik el, és végül a torkukat fojtogató harapással ölik meg őket. Ősszel és a tél elején a prérifarkasok gyakran párban vagy falkában vadásznak, és a falkák sikere a méretükkel együtt nő. A nagyobb falkák jellemzően nagyobb állatokra vadásznak, bár minden zsákmányt elfognak és megesznek, amivel találkoznak. A prérifarkas a hullákat is elfogyasztja. Ahol vagy amikor a zsákmány nem elérhető vagy nehezen beszerezhető, a prérifarkasok nagy mennyiségben fogyasztanak vadon termő bogyókat és gyümölcsöket. Ezáltal jóval soványabbá válhatnak. Északkeleten a prérifarkasok télen, amikor a szarvasokat könnyebb elfogni, kövérebbek, mint nyár végén.
A prérifarkas számos más ragadozóval versenyez, különösen északkeleten, ahol a prérifarkasok korábban nem voltak jelen. A hiúz és a hiúz ugyanazért a táplálékért (nyúl és nyúl) verseng, és az egyes ragadozók sikere a környezettől függ. A hiúz jobban elkapja a nyulakat a porhavas hóban, míg a prérifarkasok a kevésbé havas területeken vadásznak, ahol könnyebb a közlekedés. A prérifarkas a vörös rókával is versenyez, amellyel találkozva megöli azt. Emiatt a nagy prérifarkas-sűrűségű területeken gyakran kevés vörös róka él. Esetenként nagyobb állatok, például farkasok vagy pumák zsákmányolják a prérifarkasokat.
A prérifarkasok január és március között párzanak, és a nőstények általában négy-hét kölyköt hoznak világra 58-65 napos vemhesség után. A születés egy földalatti odúban történik, általában egy borzok vagy a szülő prérifarkasok által ásott lyukban. A legtöbb odú jó vízelvezetésű domboldalakon található (hogy elkerüljék az esőzések során fellépő áradásokat), és ahol a szülők jól láthatják a környéket, és így figyelhetik a veszélyt. A kölykök vakon és gyámoltalanul születnek, de két-három hét elteltével a kölykök elkezdenek kijönni az odúból játszani. Az elválasztás öt-hét hetes korban történik, és mindkét szülő táplálja és gondozza a kölyköket, amíg azok teljesen kifejlődnek és önállóvá válnak, általában hat-kilenc hónapos korukig. A fiatalok általában ősszel szétszélednek, de néhány idősebb testvér segít felnevelni a fiatalabb utódokat, és a családi csoportok télen együtt maradhatnak és falkát alkothatnak.
Encyclopædia Britannica, Inc.
A prérifarkasok territoriálisak, és egy szaporodó pár mindkét tagja védi a területet más prérifarkasokkal szemben. A területeket vizelettel és ürülékkel jelölik, és úgy vélik, hogy az üvöltés a terület elfoglalásának jelzésére szolgálhat. A prérifarkasok territóriumának mérete élőhelyenként változó, és függ a zsákmány mennyiségétől is. A legtöbb territórium azonban 10 és 40 négyzetkilométer (4 és 15 négyzetmérföld) között mozog.
A kojoták fogságban akár 21 évig vagy tovább is élhetnek, de a vadonban kevés állat él 6-8 évnél tovább. A legtöbb halálesetet ma már az ember okozza, akár az állatok bundája miatt, akár háziállatok vagy vadállatok tartása miatt, akár járművekkel való ütközés miatt. A vadonban valószínűleg az olyan fertőző betegségek, mint a rüh, a szopornyica és a veszettség a leggyakoribb halálokok. A rüh könnyen kimutatható, mivel a fertőzött prérifarkasok testrészein elkezd hullani a szőrzet, általában a faroktól és az oldalaktól kezdve. Végül a hideg időjárás beköszöntével elpusztulhatnak a kitettségtől.
A prérifarkas ravaszságáról és gyorsaságáról híres, intelligens állatot régóta üldözik, mert háziállatokra vagy vadállatokra vadászik. A 20. század közepéig számos államban vérdíjat fizettek a prérifarkasokért. A farmok közelében a prérifarkasok általában haszonállatokat, különösen juhokat zsákmányolnak. Károkat okozhatnak az érett görögdinnye, a mézharmat és más piaci gyümölcsök termőföldjein is. Városok közelében a prérifarkasok megölik és megeszik az éjszakára kint hagyott háziállatokat. Több esetről is beszámoltak, amikor embereket támadtak meg, köztük legalább egy halálos áldozatról. Az ilyen esetek azonban rendkívül ritkák, és általában ott fordulnak elő, ahol a prérifarkasok már nem félnek az embertől, például a külvárosok közelében. A prérifarkasok általában félnek és kerülik az embert, de a parkokban és a városokban jól hozzászoknak az emberi jelenléthez, és rendszeresen előfordulnak városi környezetben, például Chicagóban és Los Angelesben.
A 21. század elején a prérifarkasok populációja nagyobb volt, mint valaha Észak-Amerikában, ami erős bizonyítéka annak, hogy ez a kutyafajta képes alkalmazkodni és boldogulni az ember által átalakított tájakon. A folyamatos vadászat, a mérgezés és az egyes településeken alkalmazott egyéb védekezési eszközök ellenére a prérifarkas fennmaradt, és a jövője biztosnak tűnik. A biológusok a prérifarkasokkal való gazdálkodást inkább a túlszaporodásukkal, mintsem a ritkaságukkal foglalkoznak. A prérifarkas könnyen kereszteződik a házikutyával (Canis lupus familiaris); az utódokat prérifarkasoknak nevezik.