“Legyen az étel a gyógyszered, és az orvosság a táplálékod”: Hippokratész újragondolva
Az i. e. 400 körül élt mindentudó Hippokratész elmélete szerint a fiziológiai rendellenességek és az olyan környezeti tényezők, mint az étrend, a mentális zavarok gyökerei lehetnek. Napjainkban éppen most kezdünk rájönni, hogy bizonyos mértékig ez valóban így lehet.
Az olyan anyagcserezavarok, mint az elhízás, a metabolikus szindróma és a II. típusú cukorbetegség a világ számos részén járványos méreteket öltenek, az uralkodó mozgásszegény életmód és a túlzott kalóriabevitel elkerülhetetlen velejárójaként (1, hivatkozás Wild, Roglic, Green, Sicree és King2). Hasonlóképpen, a súlyos depressziós zavar súlyos és gyakori betegség, amely az egyénre nézve gyengítő következményekkel jár, a társadalom számára pedig nagy költségekkel jár (3). A legújabb metaanalízisek kimutatták, hogy a major depressziós zavar független kockázati tényezője a metabolikus szindrómának és a II. típusú cukorbetegségnek, és fordítva (hivatkozás Ali4-Referencia Mezuk6). Fontos, hogy a fokozott kardiovaszkuláris morbiditás és mortalitás nemcsak II. típusú cukorbetegség, hanem major depressziós zavar esetén is megfigyelhető (Referencia Angst7-Referencia Haffner10). Továbbá fokozott zsigeri elhízásról számoltak be depressziós egyéneknél (Ludescher11-Referencia Everson-Rose13).
Számos lehetséges magyarázat létezik a metabolikus szindróma/II-es típusú cukorbetegség és a major depressziós zavar közötti kapcsolatra. Az életmóddal kapcsolatos kedvezőtlen vonások jól le vannak írva a depressziós egyéneknél (hivatkozás Koopmans14,hivatkozás Strine15), de még tisztázásra vár, hogy bizonyos patofiziológiai mechanizmusok is közösek lehetnek-e.
Érdekes módon az irodalomból ismert, hogy a méhen belüli növekedéskorlátozás, és ezáltal az alacsony születési súly összefügg a későbbi életkori metabolikus zavarokkal (hivatkozás Harder16-Referencia Curhan18). Ebben szerepet játszhat a hipotalamusz-hypophysis-mellékvese tengely megváltozott szabályozása, mivel klinikai vizsgálatok felhívták a figyelmet a hipotalamusz-hypophysis-mellékvese tengely fontos szerepére, különösen a zsigeri elhízásban (Referencia Champaneri19-Referencia Weber-Hamann22). Ezt a hipotetikus ok-okozati feltételezést felgöngyölítve, a méhen belüli növekedéskorlátozás valóban fokozott kortizolszintekkel és a hipotalamusz-hypophysis-mellékvese tengely válaszkészségével jár együtt (hivatkozás Clark23,hivatkozás Levitt24). Mivel jól ismert, hogy a hipotalamusz-hypophysis-mellékvese tengely egyensúlyhiánya fordulópont lehet a major depressziós zavar, valamint más pszichiátriai betegségek kialakulásában, ez különös figyelmet igényel.
Ebben a számban Abildgaard és munkatársai (hivatkozás: Abildgaard, Lund és Hougaard25) hím patkányokon végzett vizsgálatot mutatnak be, amelyeket prenatális stressznek vetettek alá (anyai dexametazon-kezeléssel kiváltott méhen belüli növekedéskorlátozás), és 8 héten át magas zsírtartalmú étrendet kaptak. Érdekes módon a magas zsírtartalmú étrend körülbelül megduplázta az akut korlátozó stresszre adott kortikoszteronválaszt ezekben a patkányokban, függetlenül az intrauterin növekedési korlátozástól. Fontos, hogy ezek az eredmények arra utalnak, hogy a befolyásoló környezeti tényezőknek a prenatális stresszhez és az intrauterin növekedési korlátozáshoz képest nagyobb jelentősége lehet a neuroendokrin stresszválasz szabályozásában, és rámutatnak a hipotalamusz-hipofízis-mellékvese tengely lehetséges szerepére az anyagcserezavarokban.
Mivel a depressziós zavarban szenvedő betegek egy alcsoportja következetesen a dexametazon hipotalamusz-hypophysis-mellékvese tengelyt elnyomó képességének károsodásával jelentkezik (hivatkozás: Stetler és Miller26), már évekkel ezelőtt valószínűvé tették, hogy depresszióban a hipotalamusz-hypophysis-mellékvese tengely zavarai másodlagos anyagcserezavarokhoz vezethetnek (hivatkozás: Bjorntorp27,hivatkozás: Vogelzangs28). Fordítva, Abildgaard és munkatársai (Referencia Abildgaard, Lund és Hougaard25) kimutatták, hogy a magas zsírtartalmú étrend és a prenatális dexametazon-expozíció egyidejűleg súlyosbította a depresszióhoz hasonló viselkedést az állatokban. Mindezek együttesen a hipotalamusz-hipofízis-mellékvese tengely által közvetített kétirányú kapcsolatot jelenthetnek az anyagcserezavarok és a depresszió között.
A gyógyszerek egy új osztálya bizonyulhat vonzónak ebben az összefüggésben, nevezetesen a 11β-hidroxiszteroid-dehidrogenáz 1 (11β-HSD1) gátlói. Ennek az enzimnek a gátlása megakadályozhatja a biológiailag inaktív kortizon aktív kortizollá történő átalakulását helyileg a különböző szövetekben, beleértve a zsírszövetet is. Preklinikai és klinikai vizsgálatok szerény pozitív hatást mutatnak a metabolikus paraméterekre (Schnackenberg29-Referencia Li32), de további vizsgálatokra van szükség annak megállapításához, hogy a 11β-HSD1 gátlók csökkenthetik-e a komorbid depresszió kialakulásának kockázatát is.
Egy másik új, nagy jelentőségű terület a bélmikrobióta, amelyről nemrég mutatták ki, hogy fiziológiai rendszerek széles körét befolyásolja, különösen az elhízás és az inzulinrezisztencia területén (Vrieze33-Referencia Turnbaugh35). Érdekes módon kísérleti állatokon végzett vizsgálatok bebizonyították, hogy bizonyos élő baktériumok (probiotikumok) bevitele hatással lehet a viselkedésre és a hipotalamusz-hipofízis-mellékvese tengely aktivitására (hivatkozás Messaoudi36-Referencia Bravo40). Egy klinikai vizsgálatban 30 napos probiotikum-kiegészítés javította a szorongással és depresszióval kapcsolatos értékelő skálákat és csökkentette a vizeletkortizol-kiválasztást a kiindulási értékhez képest egészséges embereknél (hivatkozás Messaoudi36).
A jelenlegi bizonyítékok emlékeztethetnek minket arra, hogy a szervezet egészként működik, és hogy a pszichiátriai zavarokat nem csak az agyban zajló lokalizált betegségfolyamatok, például specifikus neurokémiai rendellenességek eredményének kell tekinteni. Valószínűbb, hogy az agy és a periféria között összetett keresztkapcsolat zajlik. Ha ezt a perspektívát szem előtt tartjuk a kutatási kísérletek tervezésekor, az új, úttörő eredmények és új kezelési elvek mellett a pszichiátriai-szomatikus társbetegségek jobb megértését is biztosíthatja számunkra.