Lon Chaney

Az “ezerarcú embernek” nevezett Lon Chaney, aki a horror első nagy mestere volt, mielőtt az 1930-as években hivatalos műfajjá vált volna, új utakat nyitott a hollywoodi némafilmek korában, mivel kivételesen ügyesen használta a sminket, és képes volt saját testét bármilyen módon eltorzítani. A vaudeville-i karrier után Chaney 1912-ben került Hollywoodba, és több tucat filmben dolgozott mellékszereplőként, míg végül Dorothy Phillips és William Stowell mellett olyan filmekben, mint a “The Piper’s Price” (1917), a “The Talk of the Town” (1918) és az “Paid in Advance” (1919) emelte rangját. Ebben az időben Chaney széles körű elismerést szerzett a Tod Browning rendezővel való első együttműködésének köszönhetően a “The Wicked Darling” (1919) című filmben. Közben egyre nagyobb erőfeszítéseket tett, hogy megkínzott karaktereket hozzon létre, míg végül igazi mesteri teljesítményt nyújtott a süket és félig vak Quasimodóként a “The Hunchback of Notre Dame” (1923) című filmben. Legmaradandóbb alkotása azonban kétségtelenül az “Az operaház fantomja” (1925) torz fantomja volt, amelyben teljes művészete megmutatkozott egy kulcsfontosságú leleplezési jelenetben, amely az egyik legijesztőbb filmes pillanat maradt. Élete utolsó öt évében Chaney a legnépszerűbb filmjeit készítette, köztük a “Tell It to the Marines” (1926), a “Mr. Wu” (1927) és a “The Unholy Three” (1930), az egyetlen hangosfilmje. Fia, Lon Chaney, Jr. sikeresen vitte tovább örökségét, Chaney figyelemre méltó figura maradt, akinek páratlan képessége volt arra, hogy torz karakterek groteszk galériáját tegye emberivé.

Az 1883. április 1-jén, Colorado Springsben született Chaney-t bevándorló édesapja, Frank, egy süketnéma borbélyüzlet tulajdonosa és édesanyja, Emma nevelte fel, aki szintén süketnéma volt és kilencéves korában gyulladásos reuma miatt megnyomorodott. Mivel mindkét szülője süket volt, Chaney pantomimban jártasan nőtt fel. Valamikor fiatalkorában otthagyta az iskolát, és idegenvezető lett, turistákat vezetett a Pike’s Peakre vezető alattomos ösvényen. Később a Colorado Springs-i Operaházban dolgozott kellékesként, majd 17 éves korában maga is színpadra lépett a bátyjával közösen írt “A kis mágnás” című darabban. Chaney hamarosan sikeres vaudeville-karrierbe kezdett, majd csatlakozott a San Franciscó-i Ferris Hartmann Opera Companyhoz, amely Los Angelesbe utazott. 1905-ben feleségül vette a 16 éves énekesnőt, Cleva Creightont, és megszületett egyetlen gyermekük, Creighton Chaney fia, aki később Lon Chaney, Jr. néven vált ismertté. Házassági problémák után Mrs. Chaney öngyilkosságot kísérelt meg higanyklorid lenyelésével; a kísérlet kudarcba fulladt, de tönkretette énekhangját és véget vetett karrierjének. A bukás miatt Chaney elvált Clevától, és elhagyta a vaudeville-t Hollywoodba.

1912-ben Chaney számos rövidfilmben kezdett szerepelni, több westernben is eljátszotta a nehézfiút. Legelső filmjeiben gyakran kredit nélkül szerepelt, míg a legtöbbet ebből az időszakból elveszettnek tekintették, mint oly sok némafilmet a 21. századra. Első vászonra került színészként olyan filmekben, mint a “Shon the Piper” (1913), a “The Blood Red Tape of Charity” (1913) és a “The Lamb, the Woman, the Wolf” (1914). Chaney rendezőként a “The Stool Pigeon” (1915) című rövidfilmmel debütált, majd a Universal Pictures több filmjében rendezte és felügyelte a westernsztár J. Warren Kerrigant. 1917-ben Dorothy Phillips színésznővel és William Stowell színésszel alkotott egy párt, és számos sikeres filmet készítettek a Universalnak, amelyekben Chaney és Stowell felváltva játszották Phillips szeretőjét és a gonosztevőt. A trió először a “The Piper’s Price” (1917) című filmben szerepelt együtt, majd olyan filmeket forgattak, mint a “Hell Morgan’s Girl” (1917), “The Girl in the Checkered Coat” (1917), “Broadway Love” (1918) és “The Talk of the Town” (1918).

A Phillipsszel és Stowell-lel való együttműködésén kívül is keresett volt persze Chaney, sőt, az első világháború csúcspontján még a “The Kaiser, the Beast of Berlin” (1918) című németellenes propagandafilmet is elkészítette. Közben Phillipsszel és Stowell-lel utolsó filmjét, a “Paid in Advance”-t (1919) is elkészítette, amikor Stowell vonatbalesetben meghalt, miközben Kongóban helyszínt keresett. Chaney ezután a “The Wicked Darling” (1919) című filmben kezdte meg a horror mesterével, Tod Browninggal való első közös munkáját, és végül első nagy szerepével, a “The Miracle Man” (1919) című filmben egy gumiembert alakító kontárral szerzett széles körű elismerést a közönség körében. Chaney ekkorra már olyan sokoldalú karakterszínész hírnevet szerzett magának, aki képes volt tetszés szerint átalakítani a külsejét, gyakran olyannyira, hogy a közönség nem tudta felismerni, így kiérdemelte az “Ezerarcú ember” becenevet. Hamar híressé vált sminkművészetéről és arról, hogy milyen nagyszerű, már-már mazochista módon képes volt megteremteni a groteszk testeket, amelyek elrejtették karakterei elkínzott lelkét. Chaney hátrakötötte a lábait, és térden járkált “A büntetésben” (1920), szorosan a testéhez szíjazta a karjait, hogy egy kar nélküli késdobálót alakítson “Az ismeretlenben” (1927), és fájdalmasan hatalmas fogakat viselt, hogy vámpírt teremtsen a “London éjfél után”-ban (1927), amelyben egy detektívet is játszott.

A “The Hunchback of Notre Dame” (1923) című filmben, az egyik leghíresebb filmjében Chaney egy 40 kilós púpot viselt a hátára szíjazott 30 kilós hámban, a szemgolyóját tojáshéj membránnal fedte be, hogy látatlannak tűnjön, és a testét kényszerzubbonyban torzította el. A süket és részlegesen vak Quasimodo szerepében Chaney megkínzott púposa Chaney egyik leghíresebb alkotása lett, és a film kasszasikerének köszönhetően hozzájárult az amúgy is emelkedő hollywoodi státuszának megemeléséhez. Chaney zsenialitása nem csupán az álcázás mestere volt, hanem abban is, hogy a szörnyeteg mögött rejlő embert közvetítette: az elfogadás iránti éhséget, a viszonzatlan szerelmet és szexuális frusztrációt, valamint a társadalom kegyetlensége okozta fájdalmat, amely a szörnyetegek bosszúvágyát táplálja. Ezeket a tulajdonságokat legbeszédesebben A fantom az Operaház fantomja (1925) című meghatározó filmjében közvetítette, amelyben minden képességét latba vetette a torz fantom megformálásában, aki a párizsi operaházat kísérti, hogy szerelmét sztárrá változtassa. Mivel teljes szabadságot kapott a smink megtervezésében, Chaney ismét eltorzította a testét, ezúttal az orrát dróttal felfelé szegezte, miközben orrlyukait és szemgödreit feketére festette. A koponyaszerű fantomot egy kulcsfontosságú jelenetben leplezte le, amely megrémítette a korai közönséget, és a valaha vászonra került egyik legijesztőbb kép lett.

Chaney ezt követte A szentségtelen három (1925) című filmmel, amelyben Echo professzor, a hasbeszélő és Mrs. O’Grady szerepét alakította. Pályafutása utolsó öt évében exkluzív szerződést kötött a Metro-Goldwyn-Mayerrel, és elkészítette legnépszerűbb filmjeit, köztük a “Tell It to the Marines” (1926) címűt, amelyben egy kemény kiképző őrmestert alakított. Ezután a “Mr. Wu” (1927) címszereplőjét alakította, egy kínai pátriárkát, aki bosszút áll azon a férfin, aki elcsábította a lányát. Miután Chaney egy szibériai parasztot játszott a “Mockery”-ben (1927) és egy vándorcirkuszi bohócot a “Laugh, Clown, Laugh”-ban (1928), egy laoszi állatfogót alakított, aki bármit megtenne a lányáért. Ez a film volt az utolsó alkalom, amikor Tod Browning rendezővel dolgozott együtt. Következő filmje, a Thunder (1929) forgatása közben Chaney tüdőgyulladást kapott, később pedig tüdőrákot diagnosztizáltak nála. Bár agresszív kezelést kért, és még az egyetlen hangosfilmje, a “The Unholy Three” (1930) remake-jét is sikerült leforgatnia, Chaney torokvérzést kapott, és 1930. augusztus 26-án Los Angelesben meghalt. 47 éves volt, és fiára, ifjabb Lon Chaney-re hagyta, hogy folytassa az átváltozás örökségét, amit nagy hatásfokkal és elismeréssel tett meg.