Makroökonómia

Egy 550 millió dolláros kenyér?

Ha Ön az elmúlt három évtizedben született az Egyesült Államokban, Kanadában vagy a fejlett világ számos más országában, valószínűleg nincs valós tapasztalata a magas inflációval kapcsolatban. Inflációnak azt nevezzük, amikor egy egész gazdaságban a legtöbb ár emelkedik. De létezik az inflációnak egy szélsőséges formája, az úgynevezett hiperinfláció. Ez 1921 és 1928 között Németországban, illetve nemrégiben, 2008 és 2009 között Zimbabwéban fordult elő. Zimbabwe inflációs rátája 2008 novemberében 79,6 milliárd százalék volt. Ezzel szemben 2012-ben az Egyesült Államokban az átlagos éves inflációs ráta 2,1% volt.

1. ábra. Nagy pénzek Zimbabwéban. Ez a bankjegy 2008-as kibocsátásakor 100 milliárd zimbabwei dollárt ért. Voltak olyan bankjegyek is, amelyeknek a névértéke 100 billió zimbabwei dollár volt. A bankjegyekre 100 000 000 000 000 000 000 dollárt írtak. Sajnos szinte értéktelenek voltak. Végül az ország felhagyott a saját valutájával, és engedélyezte, hogy külföldi valutával vásároljanak. (Credit: Samantha Marx/Flickr Creative Commons munkájának módosítása)

Zimbabwe inflációja olyan magas volt, hogy azt nehéz felfogni. Helyezzük hát kontextusba. Ez napi 98%-os áremelkedésnek felel meg. Ez azt jelenti, hogy egyik napról a másikra az árak lényegében megduplázódnak. Milyen az élet egy hiperinflációval sújtott gazdaságban? Nem olyan, mint bármi, amit önök ismernek. A zimbabwei dolláros árucikkek árait naponta többször is kiigazították. Nem volt vágy a valuta megtartására, mivel az percről percre veszített az értékéből. Az ottani emberek rengeteg időt töltöttek azzal, hogy megszabaduljanak a megszerzett készpénzüktől azzal, hogy bármilyen élelmiszert vagy más árucikket vásároltak, amit csak találtak. Egyszer egy kenyér 550 millió zimbabwei dollárba került. A tanárokat havonta trilliós nagyságrendben fizették, ez azonban mindössze napi egy amerikai dollárnak felelt meg. A csúcson 621 984 228 zimbabwei dollár kellett egy amerikai dollár megvásárlásához.

A kormányzati szerveknek nem volt pénzük arra, hogy kifizessék a dolgozóikat, ezért az adóemelés helyett elkezdtek pénzt nyomtatni, hogy kifizessék a számláikat. Az emelkedő árak miatt a kormány árellenőrzést vezetett be a magánvállalkozásokkal szemben, ami hiányhoz és a feketepiacok kialakulásához vezetett. 2009-ben az ország felhagyott a saját valutájával, és lehetővé tette, hogy külföldi valutával vásároljanak.

Hogyan történik ez? Hogyan fordulhat elő, hogy a kormány és a gazdaság a legalapvetőbb szinten sem működik? Mielőtt megvizsgálnánk a hiperinfláció e szélsőséges eseteit, nézzük meg először magát az inflációt.

Az infláció az egész gazdaságban következményekkel jár a gazdasági szereplőkre nézve. Hitelezők és hitelfelvevők, bérmunkások, adófizetők és fogyasztók egyaránt érintettek lehetnek. Mielőtt azonban belemennénk a részletekbe, először is meg kell értenünk, hogyan mérik az inflációt.

Az infláció nyomon követése

A vacsoraasztalnál folytatott beszélgetések, ahol talán már hallottunk az inflációról, általában azzal járnak, hogy felidézzük, amikor “úgy tűnt, hogy minden sokkal kevesebbe kerül. Régen egy dollárért vehettél három gallon benzint, és még egy dollárért megnézhettél egy délutáni mozit”. Az 1. táblázat összehasonlít néhány hétköznapi termék árát 1970-ben és 2014-ben. Természetesen a táblázatban feltüntetett átlagárak nem feltétlenül tükrözik az Ön lakóhelyén érvényes árakat. New Yorkban például sokkal magasabbak a megélhetési költségek, mint a texasi Houstonban. Ráadásul sok termék ára javult az elmúlt évtizedekben. Egy 2014-es új autó, amely szennyezéscsökkentő berendezésekkel, biztonsági felszerelésekkel, számítógépes motorvezérléssel és sok más technológiai fejlesztéssel van felszerelve, sokkal fejlettebb gép (és üzemanyag-takarékosabb), mint egy tipikus 1970-es évekbeli autó, így a régebbi és az újabb termékek nem teljesen összehasonlíthatóak. However, put details like these to one side for the moment, and look at the overall pattern. The primary reason behind the price rises in Table 1—and all the price increases for the other products in the economy—is not specific to the market for housing or cars or gasoline or movie tickets. Instead, it is part of a general rise in the level of all prices. In 2014, $1 had about the same purchasing power in overall terms of goods and services as 18 cents did in 1972, because of the amount of inflation that has occurred over that time period.

Moreover, the power of inflation does not affect just goods and services, but wages and income levels, too. The second-to-last row of Table 1 shows that the average hourly wage for a manufacturing worker increased nearly six-fold from 1970 to 2012. Sure, the average worker in 2012 was better educated and more productive than the average worker in 1970—but not six times more productive. Sure, per capita GDP increased substantially from 1970 to 2012, but is the average person in the U.S. economy really more than eight times better off in just 42 years? Nem valószínű.

Egy modern gazdaságban több millió olyan áru és szolgáltatás létezik, amelyek ára folyamatosan a kereslet és a kínálat szelében ingadozik. Hogyan lehet ezeket az árváltozásokat egyetlen inflációs rátára redukálni? Mint a gazdasági mérés számos problémájára, a fogalmi válasz meglehetősen egyszerű: A különböző áruk és szolgáltatások árait egyetlen árszintbe (vagy árindexbe) foglalják; az inflációs ráta egyszerűen az árszint százalékos változása. A fogalom alkalmazása azonban néhány gyakorlati nehézséggel jár, amelyekre most rátérünk.