Merrill (company)
Founding and early historyEdit
The company was founded on January 6, 1914, when Charles E. Merrill opened Charles E. Merrill & Co. for business at 7 Wall Street in New York City. A few months later, Merrill’s friend, Edmund C. Lynch, joined him, and in 1915 the name was officially changed to Merrill, Lynch & Co. At that time, the firm’s name included a comma between Merrill and Lynch, which was dropped in 1938. In 1916, Winthrop H. Smith joined the firm.
In 1921, the company purchased Pathé Exchange, which later became RKO Pictures. 1926-ban a cég többségi részesedést szerzett a Safeway Inc.-ben, és a kis élelmiszerboltot az 1930-as évek elejére az ország harmadik legnagyobb élelmiszerüzletláncává alakította.
1930-ban Charles E. Merrill a céget jelentős átszervezésen keresztül vezette, és a cég kiskereskedelmi brókerüzletágát kiváltotta az E. A. Pierce & Co.-ból, hogy a befektetési banki tevékenységre összpontosítson. Az üzletággal együtt a Merrill az alkalmazottak nagy részét is átadta, köztük Edmund C. Lynch-et és Winthrop H. Smith-t. Charles Merrill a tranzakció során kisebbségi részesedést kapott az E.A. Pierce-ben. Az 1930-as évek során az E.A. Pierce maradt a legnagyobb brókercég az USA-ban. Az Edward A. Pierce, Edmund Lynch és Winthrop Smith által vezetett cég az egyik leginnovatívabbnak bizonyult az iparágban, bevezetve az IBM gépeket az üzleti nyilvántartásba. Ezenkívül 1938-ra az E.A. Pierce irányította a legnagyobb vezetékhálózatot, több mint 23 000 mérföldnyi távíróvezetékből álló magánhálózatával. Ezeket a vezetékeket jellemzően megrendelésekre használták.
Az E. A. Pierce az 1930-as években erős piaci pozíciója ellenére pénzügyi nehézségekkel küzdött, és tőkehiányos volt. Edmund C. Lynch 1938-ban bekövetkezett halála után Winthrop Smith tárgyalásokat kezdett Charles E. Merrillel, aki kisebbségi részesedéssel rendelkezett az E.A. Pierce-ben, a két cég esetleges egyesüléséről. 1940. április 1-jén a Merrill Lynch egyesült Edward A. Pierce E. A. Pierce & Co. és Cassatt & Co. nevű philadelphiai brókercégével, amelyben a Merrill Lynch és E. A. Pierce is részesedéssel rendelkezett, és rövid ideig Merrill Lynch, E. A. Pierce és Cassatt néven volt ismert. A cég lett az első a Wall Streeten, amely 1941-ben éves pénzügyi jelentést tett közzé.
A Merrill Lynch, E. A. Pierce és Cassatt egyesült a Fenner & Beane-nel, egy New Orleans-i székhelyű befektetési bankkal és árutermelő vállalattal. Az 1930-as években a Fenner & Beane folyamatosan a második legnagyobb értékpapírcég volt az Egyesült Államokban Az egyesült cég, amely az értékpapír-brókerkereskedelem egyértelmű vezetője lett az USA-ban, átnevezték Merrill Lynch, Pierce, Fenner & Beane-re.
A háború utáni évek Szerkesztés
1952-ben a cég holdingként megalakította a Merrill Lynch & Co.-t, és közel fél évszázados társulás után hivatalosan is bejegyezték. A The New York Times 1957. december 31-én úgy hivatkozott erre a névre, mint “egy hangzatos darab Americana”-ra, és azt írta: “Tizenhat év népszerűsítés után , a Merrill Lynch, Pierce, Fenner és Beane megváltoztatja azt – és ezzel tiszteleg annak az embernek, aki nagyrészt felelős azért, hogy a brókerház neve egy amerikai saga részévé vált”, Winthrop H. Smith-nek, aki 1940 óta vezette a céget. Az egyesüléssel a cég a világ legnagyobb értékpapírcégévé vált, több mint 98 városban volt irodája, és 28 tőzsdén volt tagja. A cég pénzügyi évének kezdetén, 1958. március 1-jén a cég neve “Merrill Lynch, Pierce, Fenner & Smith” lett, és a cég a New York-i tőzsde tagja lett.
1964-ben a Merrill Lynch felvásárolta a C. J. Devine & Co.-t, az amerikai állampapírok vezető kereskedőjét. Az egyesülés Christopher J. Devine 1963 májusában bekövetkezett halála miatt jött létre. A C. J. Devine & Co. partnerei, akiket “The Devine Boys” néven emlegettek, megalapították a Merrill Lynch Government Securities Inc. társaságot, így a cég erős jelenléttel rendelkezett az állampapírok piacán. Az állampapír-üzletág biztosította a Merrill Lynch számára a szükséges tőkeáttételt számos egyedi pénzpiaci termék és állampapír befektetési alap termék létrehozásához, amelyek a cég 1970-es és 1980-as évekbeli növekedésének nagy részéért felelősek.
A vállalat 1971 júniusában, egy évvel azután, hogy a New York-i tőzsde engedélyezte a tagvállalatok nyilvános tulajdonba kerülését, tőzsdei bevezetés útján részvénytársasággá vált. Multinacionális vállalat volt, több mint 1,8 billió dollárnyi ügyfélvagyonnal, amely a világ több mint 40 országában működött.
1977-ben a vállalat bevezette a készpénzkezelési számlát (CMA), amely lehetővé tette az ügyfelek számára, hogy minden készpénzüket egy pénzpiaci alapba söpörjék, és csekkírási lehetőséget és hitelkártyát tartalmazott.
1978-ban a White Weld & Co. felvásárlásával jelentősen megerősítette értékpapír-kötési tevékenységét, egy kicsi, de tekintélyes, régi vonalbeli befektetési bankot.
Kanadai tevékenységek az 1990-es évekbenSzerkesztés
A vállalat 1990-ben eladta kanadai magánügyfél-tevékenységét a CIBC Wood Gundy-nak.
1998 júniusában a Merrill Lynch újra belépett a kanadai befektetési üzletágba a Midland Walwyn Inc. megvásárlásával. Ebben az időben Kanada a hetedik legnagyobb magánbefektetési piac volt.
2001 decemberében a Merrill Lynch eladta a Midland Walwyn-t a CIBC Wood Gundy-nak.
Befektetés a TMS Entertainment-be (2003)Edit
2003-ban a Merrill Lynch lett a japán TMS Entertainment animációs stúdió második legnagyobb részvényese. A pénzügyminisztériumnak benyújtott jelentésében a Merrill Lynch csoport közölte, hogy 3,33 millió részvény megvásárlásával 7,54%-os részesedést szerzett a TMS-ben. A Merrill Lynch pusztán befektetési céllal vásárolta meg a részesedést, és nem állt szándékában megszerezni az irányítást a cég vezetése felett.
Subprime jelzáloghitel-válságSzerkesztés
2007 novemberében a Merrill Lynch bejelentette, hogy 8,4 milliárd dollár veszteséget ír le a subprime jelzáloghitel-válsággal kapcsolatban, és menesztette E. Stanley O’Nealt mint vezérigazgatót. O’Neal korábban – az igazgatótanács előzetes jóváhagyása nélkül – megkereste a Wachoviát egy fúzió érdekében, de a tárgyalások O’Neal elbocsátása után véget értek. A Merrill Lynch még abban a hónapban John Thaint nevezte ki új vezérigazgatónak. Thain 2007 decemberében, első munkanapjain változtatásokat eszközölt a Merrill Lynch felső vezetésében, bejelentve, hogy olyan korábbi New York-i tőzsdei (NYSE) munkatársakat hoz a céghez, mint Nelson Chai pénzügyi igazgató és Margaret D. Tutwiler kommunikációs vezető. Még abban a hónapban a cég bejelentette, hogy eladja kereskedelmi pénzügyi üzletágát a General Electricnek, és tőkebevonás céljából részvényeket ad el a Temasek Holdingsnak, egy szingapúri kormányzati befektetési csoportnak. Az ügylet több mint 6 milliárd dollárt hozott.
2008 júliusában Thain bejelentette, hogy a negyedik negyedévben 4,9 milliárd dolláros veszteséget szenvedett el a vállalat a folyamatban lévő jelzáloghitel-válságban bekövetkezett nemteljesítések és rossz befektetések miatt. Egy év alatt, 2007 júliusa és 2008 júliusa között a Merrill Lynch 19,2 milliárd dollárt, azaz napi 52 millió dollárt veszített. A vállalat részvényeinek árfolyama is jelentősen csökkent ez idő alatt. Két héttel később a vállalat bejelentette, hogy egyes fedezeti alapokat és értékpapírokat elad, hogy csökkentse a jelzáloghitelekkel kapcsolatos befektetéseknek való kitettségét. A Temasek Holdings beleegyezett, hogy megvásárolja az alapokat, és 3,4 milliárd dollárral növeli befektetését a vállalatban.
Az akkori New York-i főügyész, Andrew Cuomo 2008 augusztusában perrel fenyegette meg a Merrill Lynchet a jelzálogfedezetű értékpapírok kockázatának téves bemutatása miatt. Egy héttel korábban a Merrill Lynch felajánlotta, hogy visszavásárol 12 milliárd dollár értékben aukciós kamatozású adósságot, és azt mondta, hogy meglepte a per. Három nappal később a vállalat befagyasztotta a munkaerő-felvételt, és nyilvánosságra hozta, hogy csaknem 30 milliárd dollárnyi veszteséget számolt el az Egyesült Királyságban működő leányvállalatának, és így mentesült az ottani adó alól. 2008. augusztus 22-én John Thain vezérigazgató bejelentette, hogy megállapodást kötött a Massachusetts állambeli államtitkárral arról, hogy 2008 októberétől kezdődően, 2009 januárjáig visszavásárolja a cégnél 100 millió dollárnál kevesebbet letétbe helyező ügyfelek összes aukciós kamatozású értékpapírját. 2008. szeptember 5-én a Goldman Sachs a Merrill Lynch részvényeit “meggyőződéses eladásra” minősítette le, és a vállalat további veszteségeire figyelmeztetett. A Bloomberg 2008 szeptemberében arról számolt be, hogy a Merrill Lynch 51,8 milliárd dollárt veszített a jelzáloggal fedezett értékpapírokon a másodlagos jelzáloghitel-válság részeként.
CDO veszteségekSzerkesztés
A Merrill Lynch, sok más bankhoz hasonlóan, a 2000-es évek elején erősen bekapcsolódott a jelzálogalapú fedezett adósságkötelezettségek (CDO) piacába. A Credit magazin cikke szerint a Merrill felemelkedése a CDO-piac vezetőjévé 2003-ban kezdődött, amikor Christopher Ricciardi a Credit Suisse First Bostonból a Merrillhez hozta CDO-csapatát.
Azért, hogy a CDO-k számára készletet biztosítson jelzáloghitelekből, a Merrill 2006 decemberében megvásárolta a First Franklin Financial Corp-ot, az ország egyik legnagyobb subprime-hitelezőjét. 2006 és 2007 között a Merrill 136 CDO-nál volt “vezető kockázatvállaló” 93 milliárd dollár értékben. 2007 végére ezeknek a CDO-knak az értéke összeomlott, de a Merrill megtartotta egy részüket, ami több milliárd dolláros veszteséget okozott a vállalatnak. 2008 közepén a Merrill 1,7 milliárd dollár készpénzért és 5,1 milliárd dollár kölcsönért eladta az egykor 30,6 milliárd dollár értékű CDO-k egy csoportját a Lone Star Fundsnak.
2009 áprilisában az MBIA kötvénybiztosító beperelte a Merrill Lynchet csalás és öt másik jogsértés miatt. Ezek a Merrill által az MBIA-tól vásárolt hitel-nemteljesítési csereügyletekre vonatkozó “biztosítási” szerződésekhez kapcsolódtak, amelyeket a Merrill négy jelzálogalapú, fedezett adósságkötelezettségre kötött. Ezek voltak az “ML-sorozat” CDO-k, a Broderick CDO 2, a Highridge ABS CDO I, a Broderick CDO 3 és a Newbury Street CDO. Az MBIA többek között azt állította, hogy a Merrill megtévesztette az MBIA-t e CDO-k minőségével kapcsolatban, és hogy e konkrét CDO-k bonyolult jellegét (CDO-k négyzet és kocka alakban) arra használta fel, hogy elrejtse a CDO-k alapjául szolgáló értékpapírokkal kapcsolatos problémákat, amelyekről tudott. Bernard Fried bíró azonban 2010-ben az összes vádat elutasította, kivéve egyet: az MBIA állítását, miszerint a Merrill szerződésszegést követett el azzal, hogy azt ígérte, hogy a CDO-k AAA minősítést érdemelnek, miközben állítása szerint a valóságban nem voltak azok. Amikor a CDO-k elvesztették értéküket, az MBIA végül nagy összeggel tartozott a Merrillnek. A Merrill vitatta az MBIA állításait.
2009-ben a Rabobank beperelte a Merrillt a Norma nevű CDO miatt. A Rabobank később azt állította, hogy a Merrill elleni ügye nagyon hasonlít a SEC által a Goldman Sachs és annak Abacaus CDO-jai ellen emelt csalási vádakhoz. A Rabobank azt állította, hogy egy Magnetar Capital nevű fedezeti alap választotta ki azokat az eszközöket, amelyek a Normába kerültek, és állítólag ellenük fogadott, de a Merrill nem tájékoztatta erről a tényről a Rabobankot. Ehelyett a Rabobank azt állítja, hogy a Merrill közölte vele, hogy a NIR Group választotta ki az eszközöket. Amikor a CDO értéke zuhant, a Rabobank nagy összeggel tartozott a Merrillnek. A Merrill vitatta a Rabobank érveit, szóvivője szerint “A két ügy nem függ össze, és a mai állítások nemcsak megalapozatlanok, de nem is szerepeltek a Rabobank közel egy évvel ezelőtt benyújtott perében.”
Eladás a Bank of America részéreSzerkesztés
A jelentős veszteségeket a nagy és fedezetlen jelzáloghitel-portfóliójának értékcsökkenésének tulajdonították, amely fedezett adósságkötelezettségek formájában állt fenn. A kereskedelmi partnerek bizalomvesztése a Merrill Lynch fizetőképességében és pénzpiaci kötelezettségeinek refinanszírozási képességében végül a bank eladásához vezetett. A 2008. szeptember 8-i héten a Lehman Brothers súlyos likviditási nyomás alá került, és fennmaradása kérdésessé vált. Ha a Lehman Brothers csődbe megy, a befektetők attól tartottak, hogy a fertőzés átterjedhet a többi túlélő befektetési bankra. 2008. szeptember 14-én, vasárnap a Bank of America bejelentette, hogy tárgyalásokat folytat a Merrill Lynch megvásárlásáról 38,25 milliárd dollárért. Még aznap a Merrill Lynch-et eladták a Bank of America-nak, minden egyes Merrill Lynch törzsrészvényért 0,8595 Bank of America törzsrészvényt adtak, ami körülbelül 50 milliárd dollárnak, azaz részvényenként 29 dollárnak felel meg. Ez az ár 70,1%-os prémiumot jelentett a szeptember 12-i záróárhoz képest, illetve 38%-os prémiumot a Merrill részvényenkénti 21 dolláros könyv szerinti értékéhez képest, de 61%-os árengedményt a 2007. szeptemberi árhoz képest.
A Bank of America vezérigazgatója, Kenneth Lewis kongresszusi vallomása, valamint a képviselőház felügyeleti bizottsága által közzétett belső e-mailek azt jelezték, hogy az egyesülésre a szövetségi tisztviselők nyomására került sor, akik azt mondták, hogy egyébként a Bank of America vezetőségének leváltását kérik bármilyen állami támogatás feltételeként. 2009 márciusában jelentették, hogy 2008-ban a Merrill Lynch dollármilliárdokat kapott az AIG-vel kötött biztosítási megállapodásaiból, köztük 6,8 milliárd dollárt az Egyesült Államok kormánya által az AIG megmentésére biztosított pénzeszközökből.
A Bank of America-val való egyesülés utánSzerkesztés
A Merrill Lynch beolvasztása után a Bank of America tovább működtette a Merrill Lynchet a vagyonkezelési szolgáltatások tekintetében, és a Merrill Lynch befektetési bankját integrálta az újonnan alakult BofA Securitiesbe.
Merrill EdgeEdit
2010. június 21-én a vállalat elindította a Merrill Edge-et, egy elektronikus kereskedési platformot.
RebrandingEdit
2019 februárjában a Bank of America bejelentette, hogy az üzletágat “Merrill Lynch”-ről “Merrill”-re nevezik át.