Miért élnek rövidebb ideig a csokoládé labradorok, mint a fekete és sárga labradorok
Az emberek egyszerűen nem tudunk mit kezdeni magunkkal, ha aranyos állatokról van szó. De a nemzedékről nemzedékre történő tenyésztésnek, a francia bulldog arcának vagy a tökéletes göndör farkának elérésére irányuló megszállottságunknak ára van – és a kedvenceink az egészségükkel fizetnek érte.
Ez a probléma olyan nagy, hogy már 26 éve sújtja Amerika legnépszerűbb kutyafajtáját: a labrador retrievert. A Sydney Egyetem tudósai a Canine Genetics and Epidemiology című szaklapban vasárnap megjelent tanulmányukban kimutatták, hogy a három aranyos szőrszín (sárga, csokoládé és fekete) közül a csokoládé labradorok rövidebb ideig élnek, mint a fekete és a sárga labradorok.
A csapat több mint 33 ezer labradort vizsgált az Egyesült Királyságban. (Ez rengeteg simogatás és teniszlabdadobálás.) Nos, nem ritka, hogy ezek a kedves fiúk elhízással, fülgyulladással és ízületi betegségekkel küzdenek, de a barna színű kutyák nagyobb arányban szenvedtek ezektől az egészségügyi problémáktól. Kétszer nagyobb valószínűséggel alakul ki náluk fülgyulladás, és négyszer nagyobb valószínűséggel szenvednek egy viszkető, fájdalmas bőrbetegségben, a pyo-traumatikus dermatitisben. Amikor a tudósok figyelembe vették ezt a különbséget, azt találták, hogy a csokoládé labradorok átlagosan 10 százalékkal rövidebb ideig élnek, mint a többi labrador. A fekete és sárga labradorok átlagosan 12,1 évig élnek; a 10 százalék az 14,5 hónapnyi elvesztegetett ölelés.
Mi tettük ezt velük.
“Mivel a csokoládé szín recesszív a kutyáknál, a szín génjének mindkét szülőben jelen kell lennie ahhoz, hogy a kölykök csokoládé színűek legyenek” – magyarázza a kutatás vezetője, Dr. Paul McGreevy. “Az ezt a színt megcélzó tenyésztők ezért nagyobb valószínűséggel tenyészthetnek csak olyan labradorokat, amelyek a csokoládé szőrzet génjét hordozzák. Lehetséges, hogy az így csökkentett génállomány nagyobb arányban tartalmaz olyan géneket, amelyek elősegítik a fül- és bőrbetegségek kialakulását.”
Röviden, azzal, hogy a kutyák egy kisebb csoportján belül tenyésztünk, és így csökkentettük a génállományukat, megnöveltük az egészségükre káros gének számát. Miközben cukiságuk nő, egészségük romlik.
A probléma nem korlátozódik a csokoládé labradorokra. A Kaliforniai Egyetem 2016-os kutatása szerint az angol bulldogok lényegében genetikai zsákutcába jutottak, és a túléléshez egyszerűen más fajtákra van szükségük a genetikai sokszínűségük növeléséhez.
Eközben McGreevy és csapata azt vizsgálja, hogy ezek a sajnálatos eredmények átlépik-e a határokat. Mivel ez a tanulmány csak az Egyesült Királyságban figyelte meg a doggókat, egy másik, labradorokat kedvelő országba – Ausztráliába – tartanak, hogy hasonló felmérést végezzenek.