Miért kell tennünk valamit a munkáltatók monopolhatalma ellen

A monopolhatalom csökkenti a munkavállalók mobilitását, és alacsonyabb szinten tartja a béreket, mint amilyenek egy versenypiacon lennének – írja Alan Manning.

A monopolról szinte biztosan hallott már, de a monopolhatalomról valószínűleg még nem. A monopólium szó szerinti meghatározása szerint olyan helyzet, amikor egy terméknek csak egyetlen eladója van; bár a kifejezést lazábban használják arra az esetre, amikor néhány eladó van, és nem sok verseny van közöttük. Ők rendelkeznek az úgynevezett “piaci erővel”, azaz bizonyos mértékben képesek saját áraikat meghatározni. A monopólium következménye, hogy az árak magasabbak, mint amilyenek egy versenypiacon lennének. A monopolhelyzet ugyanerre a gondolatra utal, de a munkáltatók esetében; ennek az a következménye, hogy a bérek alacsonyabbak, mint amilyenek a versenypiacon lennének.

A munkaerőpiacon a munkáltatók monopolhelyzetben vannak, mivel nehéz munkahelyet váltani. Az átlagosnál alacsonyabb béreket fizető munkáltatónak nehezebb lehet toborozni és megtartani a munkavállalókat, de még így is képes felvenni néhányat.

A monopszónia nem új ötlet – Joan Robinson közgazdász találta fel 1933-ban. Papíron számos ország (köztük az Egyesült Királyság) versenytörvényei ugyanúgy alkalmazhatók a monopszonistákra, mint a monopolistákra. A gyakorlatban szinte semmilyen intézkedés nem történt a monopszónia ellen; az Egyesült Államokban számos fúziót blokkoltak, mert attól tartottak, hogy növelik a monopolhatalmat, de egyet sem blokkoltak a monopszónia megnövekedett hatalmával kapcsolatos aggodalmak miatt.

Az Egyesült Államokban ez akkor kezdett megváltozni, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy egyes munkáltatók nyilvánvalóan versenyellenes gyakorlatot folytatnak a munkaerőpiacon. Az egyik – végül peren kívül rendezett – ügyben az Apple, a Google, az Intel, az Adobe, a Lucasfilm, a Pixar és az Intuit közismert neveket azzal vádolták, hogy megállapodásokat kötöttek egymás között, hogy korlátozzák egymás munkavállalóinak felvételét. Steve Jobs egy alkalommal megpróbált hasonló megállapodást kötni a Palm céggel, mire annak vezérigazgatója közölte vele, hogy egy ilyen megállapodás erkölcstelen és valószínűleg illegális, mire Steve Jobs a Palmot perrel fenyegette meg állítólagos szabadalomsértések miatt. Erre és más esetekre válaszul az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma 2016-ban iránymutatást adott ki a HR-gyakorlatokról.

Más országokban ezt még nem veszik ilyen komolyan.

A termékpiacokon a monopolhatalom korlátozásának egyik gyakorlati módja, ha növelik a vásárlók azon lehetőségét, hogy megváltoztassák, kitől vásárolnak.

Hasonlóképpen, a munkavállalók mobilitásának növelését célzó intézkedések hatékony módja a munkaadók monopolhatalmának korlátozásának. Mégsem tesszük ezt. Képzeljük el, hogy meg akarja változtatni a szupermarketet, ahol élelmiszert akar vásárolni; a meglévő szupermarket ezt lehetővé teszi, de csak akkor, ha az új üzlet több mint fél mérföldre van tőlük. Elképzelhetetlen! Mégis sok munkavállaló ír alá olyan munkaszerződést, amely versenytilalmi vagy korlátozó kikötéseket tartalmaz, amelyek korlátozzák, hogy a jövőben rivális munkáltatóknál dolgozhassanak. Az Egyesült Királyságban a Legfelsőbb Bíróság elfogadhatónak ítélte, ha egy fodrászszalon megakadályozza, hogy alkalmazottai fél mérföldes körzetben más szalonokban dolgozzanak. Fél mérföld talán nem hangzik soknak, de a fodrászok ingázásának 50%-a kevesebb mint 10 perc, így ez jelentős csökkenést jelenthet a foglalkoztatási lehetőségekben.

A közüzemi szabályozó hatóságok az Egyesült Királyságban aktívan megkönnyítették a fogyasztók számára a gáz-, villany- és vízellátás stb. váltását, abban a meggyőződésben, hogy ez elősegíti a versenyt. Mégis, az Ön munkaszerződése valószínűleg hosszú felmondási időt tartalmaz, ami megnehezíti a munkáltatóváltást. Ezek a felmondási idők annyira normálisak, hogy nem gondolkodunk azon, hogy vajon versenyellenes-e.

A munkáltatók monopolhatalma régóta fel nem ismert probléma, de az is lehet, hogy egyre nagyobb problémát jelent. A 2020-as Európai Gazdasági Egyesület konferenciáján tartott Marshall-előadásomban bizonyítékokat mutatok be arra vonatkozóan, hogy a munkáltatók monopolhatalma az idők során növekedett. A közhiedelemmel ellentétben a munkaerőpiacok egyre kevésbé dinamikusak, és ennek egyik következménye a munkáltatók monopolhatalmának növekedése.

Mit lehet tehát tenni a monopolhatalom ellen? Az egyik megközelítés a bérek közvetlen emelése, például minimálbéren keresztül. Ennek a megközelítésnek is megvan a maga helye, de csak a munkaerőpiac legalsó szegmensében segíthet a monopolhatalom kezelésében. Máshol talán olyan intézkedésekre van szükség, amelyek ellensúlyozzák a munkavállalók hatalmát, akár a szakszervezetek számára kedvezőbb környezet kialakításával, akár azzal, hogy a munkavállalóknak hangosabb hangot adunk az igazgatótanácsokban. A szakszervezeteket gyakran vádolják azzal, hogy a béreket a versenyképes szint fölé emelik, de ha abból indulunk ki, hogy a bérek túl alacsonyak, akkor azt akarjuk, hogy a bérek magasabbak legyenek.

A versenyhatóságoknak jobban oda kell figyelniük a munkaadók közötti versenyellenes összejátszás lehetőségére. Adam Smith A nemzetek gazdagsága című művében azt írta, hogy “Ritkán hallunk … az urak összefogásáról; bár gyakran hallunk a munkások összefogásáról. De aki emiatt azt képzeli, hogy az urak ritkán szövetkeznek, az éppúgy nem ismeri a világot, mint a témát”. Több mint 200 évbe telt, mire rájöttünk, hogy igaza volt.

Azt is át kell gondolnunk, hogyan szabályozzuk, hogy mit szabad és mit nem szabad a munkaszerződésekben, beleértve a versenytilalmat és a felmondási időt, de sok más kérdés mellett a nulla órás szerződéseket és a színlelt önfoglalkoztatást is. Az általános megközelítést itt túl gyakran hátráltatja az a nézet, hogy ha a munkáltató és a munkavállaló önként ír alá egy szerződést, akkor feltételezhető, hogy mindkét félnek előnyös a szerződés (különben nem írták volna alá). A munkaerőpiacokon (és néhány más piacon) azonban gyakran olyan helyzet áll elő, mint amikor egy szakember egy amatőrrel kerül kapcsolatba; a munkáltatónak jellemzően sokkal több munkavállalóval van tapasztalata, mint a munkavállalónak a munkáltatókkal kapcsolatban. A szakmaisághoz hozzátartozik, hogy a másik felet arra kell rávenni, hogy számodra kedvező, de számukra nem kedvező feltételekbe egyezzen bele. Az államnak be kell avatkoznia, hogy befolyásolja, mi az, ami megengedhető, és mi az, ami nem.

A munkáltatók monopolhatalmát komolyan kell venni. Túl sokáig elhanyagolták, de tennünk kell ellene valamit.

• Ez a blogbejegyzés a szerzőnek az Európai Gazdasági Egyesület éves konferenciáján tartott előadásán alapul, és eredetileg az LSE Business Review-ban jelent meg
• Featured image by Gigi on Unsplash

Kérjük, hogy hozzászólás előtt olvassa el hozzászólási szabályzatunkat

Megjegyzés: A bejegyzés a szerzők véleményét adja, nem az USAPP- American Politics and Policy, sem a London School of Economics álláspontját.

A bejegyzés rövidített URL címe: https://bit.ly/2GvMPG4

A szerzőkről

Alan Manning – LSE Economics
Alan Manning az LSE közgazdasági tanszékének közgazdászprofesszora és a Centre for Economic Performance közösségi programjának igazgatója. Kutatásai általában a munkaerőpiacokkal foglalkoznak, különös tekintettel a tökéletlen versenyre (monopszónia), a minimálbérekre, a munkahelyi polarizációra, a bevándorlásra és a nemekre. A bevándorlással kapcsolatban érdeklődése a gazdaságon túl olyan kérdésekre is kiterjed, mint a szociális lakhatás, a kisebbségi csoportok és az identitás. Alan az Oxfordi Egyetemen szerzett közgazdasági doktori címet. Ha többet szeretne megtudni munkájáról, látogasson el személyes honlapjára.