Miért nem vizelnek a madarak?

A kérdést LAURA RUBINAT (Tàrrega) küldte. ALBERT MASÓ válaszol:

Hát, ahhoz, hogy erre választ tudjunk adni, először azt kell tisztáznunk, hogy mit értünk “vizelés” alatt. Nyilvánvaló, hogy ha arra a műveletre korlátozzuk, amit mi -és a többi emlős- végzünk, a madarak nem vizelnek. De azt is mondhatjuk, hogy másképp teszik.

Lépjünk tovább lépésről lépésre. Kezdjük azzal, hogy elmagyarázzuk, hogy a vizeletürítés – ami a vizelési művelet másik neve – az a folyamat, amelynek során a vizelet eltávolodik a hólyagból, és kilökődik a szervezetből. Ez a kiválasztó rendszer utolsó szakasza. A székelés azonban egy másik folyamat utolsó szakasza: az emésztési folyamaté. Köztudott, hogy az emlősök ezt a két funkciót különböző traktusokon keresztül végzik.

Amint már említettük, a madarak másképp járnak el. Többek között azért, mert nincs hólyagjuk (ez alól kivételt képeznek a struccok). Nincs két különböző kimeneti nyílásuk, csak a kloákájuk van. Ezért szigorúan véve azt kell válaszolnunk, hogy nem vizelnek. Rendelkeznek azonban a kiválasztó rendszer alapvető szervével: a vesével.

És most már tudjuk, miért nem vizelnek: a vese megszűri a vért, és magas húgysav-, de alacsony karbamidtartalmú salakanyagot termel, amely a coprodeumba kerül, ahol összekeveredik az emésztőrendszerből származó széklettel. Az eredmény egy meglehetősen folyékony, fehéres színű pépes massza, amely a kloákán keresztül ürül ki. A keverék nitrogénben és foszfátokban gazdag, így jó trágya, és trágyaként is felhasználható (akárcsak a guano). Az emésztőnedvekkel szemben ellenállóvá vált, elfogyasztott növények magjait is tartalmazhatja, hogy fokozza azok terjedését (a saját trágyájukkal együtt a földre hullanak).

A tartós fészekkel rendelkező madarak, mint például sok ragadozómadár, ürülékrétegeket képeznek, amelyek néha tápanyagot biztosítanak a zuzmók növekedéséhez. Emellett egyes tengeri madarak, mint például a kis fekete hátú sirály (Larus fuscus), ürülékkel “bombázzák” a riválisokat, hogy azok ne lopják el a halakat, vagy ne jussanak a fészkelőhelyük közelébe.

Mégis a sav maró hatásúvá teszi őket, és sok városi madár, például a galambok megrongálják a szobrokat és homlokzatokat, amelyeken állnak. Az is előfordulhat -nem túl valószínű, ne feledjük-, hogy a fejünkre esnek…

Végezetül megemlítjük, hogy a húgysav sokkal kevésbé mérgező, mint a karbamid, így nem kell annyi vízben hígítani, mint az emlősök esetében. Ennek köszönhetően a víz egy része visszaszívódik, így segít megelőzni a kiszáradást. Ritkábban tudnak inni, így könnyebbek és hatékonyabban repülnek. Emellett a sztyeppéken, száraz vagy sivatagos területeken élő fajoknál, mint például a tetraoninae, adaptív értéke is van.

Albert Masó. Biológus, író, professzor és természetfotós (Barcelona).