Mi a batikolás?

A batikolás a textíliák díszítésére szolgáló technika, amelynek során a textil nem színezendő részeit olvasztott viasszal vonják be. A viasz megakadályozza, hogy a textil a díszítés során felszívja a festéket.

A batik szó indonéz eredetű, és a “titik” maláj szóval, ami a pontot vagy pontot jelenti, és az “amba” jávai szóval, ami azt jelenti, hogy “írni”.

A technika

A világ számos pontján megtalálható az a technika, amikor a textil egyes részeit valamilyen pasztával vagy folyékony anyaggal bevonják vagy “lefoglalják” egy minta létrehozása érdekében. A technika eredetére vonatkozó elméletek bizonytalanok. Ismeretes Indiából, Srí Lankáról, Kínából, Japánból, Délkelet-Ázsiából, Turkesztánból és Nyugat-Afrikából.

A 16. század óta a batikolás művészetét a Maláj-szigetvilágban dokumentálták, és különösen Jáván a művészet igen magas színvonalúvá fejlődött.

Amikor a jávaiak feltalálták a cantingot, egy kis eszközt a vonalak viasszal való lekövetésére, sikerült létrehozniuk a legfinomabb kézzel rajzolt textíliákat, az úgynevezett tulisokat (a tulis közvetlen fordításban írást jelent).

A 20. században a rézblokk, a sapka feltalálását a jávaiak fejlesztették ki. Ez az eszköz forradalmasította a batikgyártást, mivel lehetővé vált a kiváló minőségű minták és bonyolult minták sokkal gyorsabb elkészítése, mint azt kézi festéssel meg lehetett volna tenni.

Az eredet

A batikgyártás eredetét Malajziában nem könnyű nyomon követni. Az azonban biztosan ismert, hogy a jávaiak mind technikailag, mind a minták kidolgozásában hatással voltak a maláj batikolásra. A korai szakaszban a malajziaiak fadarabokat használtak a batikoláshoz hasonló textíliák előállításához. Még az 1920-as években a jávai batikolók a keleti partvidéken bevezették a viasz- és rézblokkok használatát.

A kézzel rajzolt batik előállítása Malajziában új keletű, és a jávai batek tulishoz kapcsolódik. A kereskedelmi termelés az 1960-as években kezdődött. Ez a mesterség sajátos, Malajziára jellemző esztétikát és dizájnt alakított ki. Az új malajziai batik egyértelműen különbözik a kézzel festett batik jávai hagyományától.

A batikolás folyamata

Ma Malajziában ma két fő batikolási típus létezik: a kézzel festett és a blokkal nyomtatott. Ezek a típusok gyártási technikában, motívumban és esztétikai kifejezésben különböznek egymástól, és gyakran a használt eszköz szerint osztályozzák őket. A festő a kantárt használja, egy kis rézedényt, amelyben egy vagy több különböző méretű cső van. Az edényt egy fából vagy bambuszból készült fogantyúhoz rögzítik. A cantingot megtöltik olvasztott viasszal, és a minta körvonalainak a szövetre történő felrajzolásához használják.

A nyomtatás egy fémtömb segítségével történik, amelyet fémcsíkok összehegesztésével készítenek. Régebben kiürített konzervdobozokat használtak. A tömböt olvasztott viaszba mártják, és a mintázat elkészítéséhez a szövethez nyomják.

A viasz általában méhviaszból, paraffinviaszból, gyantából, zsírból és szintetikus viaszból áll, különböző arányban keverve. A keverés egyéni tapasztalatra és készségre épül. Minden összetevőnek különleges tulajdonságai vannak, amelyek befolyásolják a kész textil megjelenését. A méhviasz alacsony hőmérsékleten olvad, rugalmas, könnyen tapad a textil felületéhez, és könnyen eltávolítható. A paraffinviasz, a sárga és a fehér is, törékeny és könnyen repedezik, így a festék behatol a textilbe, és márványos megjelenést eredményez. A gyanta megköti az összetevőket, és a viasz jobban tapad a textilhez. Az állati vagy növényi zsír rugalmasságot kölcsönöz a viaszkeveréknek. Gyakran a viaszkeverékeket újra felhasználják.

Az egyes összetevők ára is befolyásolhatja a keveréket. A tömbnyomatokhoz használt keverék általában olcsóbb, mint a kézzel festett selymekhez használt keverék.

Festékek

A hagyományos textildíszítéshez helyi növényekből és rovarokból származó festékeket használtak. Ilyen például az indigónövények leveleinek felhasználása a mélykék színárnyalatok eléréséhez. Manapság a kémiailag előállított festékek használata általános. Malajziában a reaktív festékeket részesítik előnyben, mert kényelmesek, tiszta és ragyogó színekkel rendelkeznek, és könnyen rögzülnek a cellulóz- és selyemszálakat tartalmazó textíliákon. A festék kémiai képlete határozza meg a színek rögzítésének módját. A színt például nátrium-szilikát alkalmazásával vagy az anyag levegőnek való kitettségével lehet rögzíteni.

A színskála a hagyományos, kék és barna domináns kombinációktól a ragyogó vörös, türkiz, kék, rózsaszín, narancs és zöld színekig terjed. A kézi festés során a különböző árnyalatokat úgy érik el, hogy a festési folyamat során a színt vízzel hígítják.

Szövetek

A batikoláshoz különböző minőségű és szerkezetű szöveteket használnak. Ezek lehetnek pamut, viszkóz, rayon és selyem. A selymet leginkább a kézi festéshez használják. Az iparilag előállított textíliákat a viaszolás és a színezés előtt ki kell főzni vagy ki kell mosni, hogy eltávolítsák a felületkezelést és egyéb maradványokat. Ahhoz, hogy a szín jól rögzüljön, a szövetet rizsből vagy maniókából készült keményítővel kezelik. A finom munkákhoz némi olajat is hozzáadnak, hogy simább felületet kapjanak, amely megkönnyíti a viaszolás ellenőrzését. Végül az anyagot kivasalják a gyűrődések eltávolítása érdekében. Régebben a szöveteket fakopánccsal verve simították ki.

Kézzel festett batik

A kézzel festett batikolás Malajziában a jávai kézzel festett batek tulik hagyományaira épül. Jáván a mintát mindkét oldalon átrajzolták, mielőtt a szövetet a festékbe áztatták.

A mai Malajziában a folyamat a következő:

Az előkészített és kimért szövetet egy fém- vagy fakeretre feszítik. A mintát puha ceruzával átrajzolják.

A kantár 2/3-át folyékony viasszal töltik meg, és az eszközt ferdén a szövethez tartják. A művésznek rendkívül pontosnak és óvatosnak kell lennie ahhoz, hogy a viasz egyenletes folyását elérje. Az eszközt gyakran kell a viasztartó edénybe mártani, hogy az optimális hőmérsékletet tartsa.
Ha a viasz túl forró, túl mélyen behatol a szálakba, és nehéz eltávolítani. Ha túl hideg, nem fog megfelelően rögzülni.

Amikor a viaszolás befejeződött a szövet egyik oldalán, hagyjuk megszáradni. Ha a viasz nem hatolt be megfelelően a szövetbe, a műveletet megismételjük a másik oldalon. A következő lépés a szövet viasszal nem fedett részeinek festése. A festő különböző méretű ecseteket használ, a nagyobb területeket pedig szivaccsal is színezheti. Az árnyalatot víz vagy több szín hozzáadásával lehet variálni. A színnek rögzítés előtt meg kell száradnia. Végül a viaszt forró vízzel eltávolítják, és a szövetet többször átöblítik, hogy a felesleges festéket és a viaszmaradványokat eltávolítsák.

Blokknyomás

A kimért szövetet egy párnázott asztalra helyezik. A nyomdász mellett van a viasztartó edény. A blokkot belemártja a viasszal töltendő edénybe, majd a ruhához nyomja. A folyamatot addig ismétlik, amíg az egész ruhát meg nem töltik viaszmintákkal. A nyomdász a különböző blokkok között a mintához szükséges módon tud váltogatni. Amikor a viaszolás befejeződött, a ruhát festékbe áztatják. A szín a nem viaszolt részeken rögzül. Innentől kezdve az eredeti fehér szín csak akkor lesz látható, amikor a viaszt eltávolítják a szövetről.

A többszínű minták esetében a viaszolás és az áztatás addig folytatódik, amíg a szükséges számú színt el nem érik. Általában a nyomdász a világosabb színekkel kezdi és a sötétekkel fejezi be. Végül a viaszt és a felesleges színt a szövet felforralásával és öblítésével távolítják el. Ezután a szövetet felakasztják száradni.

A folyamat helyi eltéréseket mutathat. Ahelyett, hogy a világos színtől a sötét szín felé haladnánk, lehetséges, hogy az egész darabot sötét színnel, általában kékkel vagy barnával kezdjük. Ezután a körvonalakat és a minta részeit viasszal nyomtathatjuk, majd a szövetet kémiai oldatba áztatjuk, amely eltávolítja a színt a nem viaszolt területekről. Ezután a szokásos eljárás következik a világosabb színtől a sötétebb szín felé haladva. Ha ezt az eljárást alkalmazzák, a körvonalak dominánsabbá válnak.

A kézi festést és a tömbnyomtatást gyakran kombinálják, és ezzel a módszerrel könnyebb lesz több színt és szabadabb mintákat adni a textíliáknak. A mai Malajziában számos technikát alkalmaznak a batikoláshoz hasonló textíliák előállítására. Például egy közönséges szitanyomathoz egy viaszréteg hozzáadásával repedezett mintázatot lehet készíteni, amely így jobban hasonlít a valódi batikoláshoz. Gyakran nehéz megállapítani, hogy egy textil valódi batikolás-e vagy sem. A valódi batikolás jó kritériuma, ha a szövet két oldala egyforma.