Mi a különbség az egyházmegye és az érsekség között? Mi a különbség a püspök és az érsek között?

A mi Urunk az apostolokon alapuló vezetési struktúrát hozott létre egyháza számára, amelyet hierarchiának nevezünk. Mint minden szervezetben, az Egyházban is minden vezetőnek sajátos felelősségi és joghatósági területe van. Bár ez a válasz a vezetésről, a felelősségről és a joghatóságról fog szólni, mindig szem előtt kell tartanunk, hogy az Egyházban a vezetésnek a Jó Pásztor képét kell tükröznie, aki életét adja juhaiért (Jn 10,1-18).

A Szentatya, a pápa, mint Szent Péter utóda, teljes, legfőbb és egyetemes hatalommal rendelkezik az egész Egyház felett. Ezt a hatalmat akadálytalanul gyakorolja. Ezért a II. vatikáni zsinat Egyházról szóló dogmatikai konstitúciója kimondta, hogy a pápa “mind a püspökök, mind a hívek egész társaságának egységének örök és látható forrása és alapja” (23. pont). Ne feledjük, hogy a Szentatya egyik hivatalos címe, amely I. Szent Gergely pápától (megh. 604) származik, “Isten szolgáinak szolgája”, ami arra emlékeztet, hogy arra hivatott, hogy másokat szolgáljon.

A Szentatyával egységben vannak a püspökök. Minden püspök egy adott terület, az úgynevezett egyházmegye feletti hatalom gyakorlására van kinevezve. Például a Szentatya a római egyházmegye püspöke, Loverde püspök pedig az arlingtoni egyházmegye püspöke. Míg a pápa teljes, legfőbb és egyetemes hatalommal rendelkezik az egész Egyház felett, “a hatalom, amelyet személyesen Krisztus nevében gyakorol, saját, rendes és közvetlen, bár gyakorlását végső soron az Egyház legfőbb hatalma ellenőrzi” (Dogmatikus konstitúció, #27).

Minden püspöknek valóban pásztorként kell működnie egyházmegyéje számára. Papok és diakónusok segítségével gyakorolja lelkipásztori hivatalát Isten népének rá bízott része felett, tekintet nélkül arra, hogy milyen korú, állapotú vagy nemzetiségű, vagy hogy állandóan vagy ideiglenesen az egyházmegyében lakik. Gondoskodni kell azokról is, akiknek különleges szükségleteik vannak (pl. a házhoz kötöttek vagy fogyatékkal élők) és azokról, akik elszakadtak az Egyháztól. A püspöknek a jó ökumenikus kapcsolatokat is elő kell mozdítania, kedvesen és szeretettel kell eljárnia azokkal szemben, akik nem állnak teljes közösségben az Egyházzal. (Vö. Kánonjogi Kódex, 383. szám).

A püspöknek az egyházmegye felügyelete során biztosítania kell a katolikus hit hiteles tanítását, a szentségek és más szentségimádási cselekmények megfelelő és rendszeres ünneplését, a papi és vallásos életre való hivatások előmozdítását, valamint az egyházmegye Szentatyához hűséges kormányzását. E feladatok elvégzése érdekében a püspök hatalmát papjaira, különösen lelkészeire ruházza, akik mindegyike egy-egy plébániáért, az egyházmegye területi egységéért felelős. Ezenkívül a püspök ötévente ad limina látogatást tesz a Szentatyánál, hogy beszámoljon az egyházmegye életéről. Ezért a püspök a látható forrása és alapja az egyházmegyén belüli egységnek, valamint az egyházmegyének az egyetemes egyházzal való egységének.

A vezetés és a szervezet alapvető struktúráját szem előtt tartva, mi a helyzet akkor egy főegyházmegyével? Egyszerűen, egy főegyházmegye a katolikus lakosság számát tekintve egy nagyon nagy egyházmegye, és általában egy nagy metropolisz területén található. Hasonlítsuk össze például az arlingtoni egyházmegyét a baltimore-i érsekséggel: Az érsekségnek, amelynek élén Őeminenciája, Keeler bíboros áll, 155 plébániája van, amelyeket 595 pap (egyházmegyei és egyházi) szolgál, 1292 rendi testvérrel és nővérrel a különböző apostolságokban; az érsekség katolikus lakossága 484 287 fő, és 4 801 négyzetmérföldet fed le (Maryland állam nagy részét). Másrészt az Arlingtoni Egyházmegyének, amelynek élén Loverde püspök áll, 65 plébániája van, amelyeket 229 pap (egyházmegyei és egyházi) szolgál, 209 rendi testvérrel és nővérrel a különböző apostolságokban; az egyházmegye katolikus lakossága 336.123 fő, és 6.541 négyzetmérföldre terjed ki (Virginia állam felső harmada). Megjegyzendő, hogy bár az Arlingtoni Egyházmegye több négyzetmérföldet foglal magában, mint a Baltimore-i Főegyházmegye, a főegyházmegye lényegesen nagyobb a katolikus lakosság, a papok és vallásosok száma, valamint a plébániák száma tekintetében. (A statisztikák az 1999-es Hivatalos Katolikus Címtárból származnak.)

A főegyházmegyét metropolitának vagy egy egyházi tartomány “főegyházmegyéjének” is nevezik. Például a baltimore-i érsekség a baltimore-i tartomány metropolitai székhelye, amely magában foglalja magát az érsekséget és az Arlington, Richmond, Wheeling-Charlestown és Wilmington szuffragán egyházmegyéket. (A szuffragán kifejezés egyszerűen a tartomány azon egyházmegyéire utal, amelyek az érsekség vezetése alatt állnak). Egy ilyen tartomány megalakításának célja, hogy elősegítse az együttműködést és a közös lelkipásztori tevékenységet egy régión belül (Kánonjogi Kódex, #434).

Az érsek, bár egyértelműen nagy tekintéllyel bíró tisztséget tölt be, közvetlen joghatósággal csak a saját egyházmegyéje felett rendelkezik. Fővárosi érsekként azonban számos fontos feladata van: (1) biztosítani, hogy a szuffragális egyházmegyéi éberen őrködjenek a hit és az egyházi fegyelem felett; (2) tájékoztatni a Szentatyát, ha egy másik egyházmegyében bármilyen visszaélés vagy hanyagság történik, és az ő engedélyével hivatalos vizitációt tart a szuffragális püspöknél; (3) egyházmegyei adminisztrátor kinevezése, ha a szuffragán egyházmegyének nincs püspöke; (4) a szuffragán egyházmegye újonnan kinevezett püspökének beiktatása; és (5) egyéb különleges feladatok ellátása, ha a körülmények ezt indokolják (Kánonjogi Kódex, #464). Az érsek a szuffragális püspökökkel tartományi tanácsban is találkozik, hogy megvitassa a régiót érintő fontos kérdéseket. Végül, ami a jogi ügyeket illeti, a metropolitai törvényszék lenne az első fellebbviteli bíróság a helyi egyházmegyei törvényszék által elbírált ügyekben.”

Míg ez a válasz kissé bonyolultnak tűnhet (és az egyházjog részletei miatt még bonyolultabbnak tűnik), a vezetés és a szervezet felépítése nagyon alapvető: az utódpüspök Szt. Péter, aki az egész Egyház pásztora, őt követi a püspök, aki az egyházmegye pásztora, majd a lelkipásztor, aki a plébánia pásztora.