Mi határozza meg a popzenét mint műfajt? Milyen mintákat és trendeket találhatunk a popzenében?

Az ehhez hasonló kérdésekre a legjobb válaszok gazdasági jellegűek, és nem korlátozódnak semmilyen konkrét zenei definícióra, mivel a “pop” mindig fejlődik és változik.

A “pop” zene bármely adott időpontban, bármely adott helyen vagy kultúrában a legújabb feltörekvő zenei stílus, amelyet kereskedelmi forgalomba hoznak, forgalmaznak és nagy mennyiségben értékesítenek. Amit 2014-ben az USA-ban “pop”-ként definiálsz, az nagyon különbözni fog attól, amit tíz vagy húsz év múlva “pop”-ként definiálnak az USA-ban.

A “popzene” másik szava a kereskedelmi zene. Ez teljes egészében a 20. század alkotása, és nem létezett a rádiózás megjelenése előtt.

A “pop” nagyon különböző dolgokat jelentett a világ minden olyan országában, ahol volt kereskedelmi rádiózás. A popzene 1975-ben Kenyában egészen más volt, mint 1935-ben Mexikóban vagy 1995-ben Olaszországban. De a popzene minden formája közös: azért jöttek létre, hogy pénzt keressenek egy nagyobb zeneiparban.

A popzene egy zeneipari jelenség, amely az 1900-as évek elején kezdődött, amikor a kereskedelmi rádióállomások elkezdtek előre felvett zenét sugározni.

Azután a hivatásos zenei kiadók elkezdtek megbízást adni bizonyos típusú zenék komponálására, amelyeket a hivatásos zenei kiadók bizonyos stílusokban gyártottak és rögzítettek. Ezeket a zeneműveket kifejezetten olyan zenékre szabták, amelyeket bizonyos rádióállomások szívesen sugároznának, hogy a hallgatók egy bizonyos közönségét megszólítsák. Ezt pedig az a fajta reklám (reklámok) vezérelte, amelyet a különböző gyártó cégek készítettek és fizettek a rádióállomásoknak, hogy az előre felvett zeneszámok lejátszása között sugározzák.

Ez párhuzamosan történt a világ különböző országaiban és kultúráiban. Minden olyan nemzetnél, ahol volt sugárzott rádió és olyan gazdaság, amely támogatta a tömegesen gyártott felvételek eladását, teljesen másfajta “pop” keletkezett és fejlődött ki.

Eredetileg minden rádióállomás mindenféle zenét játszott, de az idő előrehaladtával egyes rádióállomások csak egy-egy zenei műfajra specializálódtak, hogy a hallgatóság egy bizonyos, szűken meghatározott demográfiai csoportját szólítsák meg, hogy ismét fizetett hirdetéseket vonzzanak bizonyos vállalatoktól, amelyek bizonyos meghatározott árukategóriákat kívánnak eladni a közönségnek, hogy a rádióállomás számára egy szorosan vett, nyereséges üzletet hozzanak létre.

Egyes országokban a rádióállomások jogdíjat fizettek a kiadóknak és a lemezkiadóknak, amikor egy adott előre felvett zeneszámot sugároztak. A lemezkiadók mindenesetre tömegesen gyártottak rögzített lemezeket (kislemezeket és albumokat), később pedig kazettákat, CD-ket vagy másfajta adathordozókat, és ezeket a helyi zeneboltokban megvásárolhatóvá tették azokon a területeken, ahol egy adott rádióállomás adást sugárzott a közönségnek. Ezt gondosan szinkronizálták a marketingkampányokkal, hogy ezeket a bizonyos zeneszámokat bizonyos rádióállomásokon egy bizonyos időkereten belül lejátsszák, hogy növeljék az eladási lehetőségeket. Mindezt gondosan megszervezték befektetésekkel, üzleti és marketingtervekkel.

Amilyen mértékben a rádióállomások egy bizonyos stílusú zene lejátszására specializálódtak, amely a hallgatók egy bizonyos szűk demográfiai rétegének tetszett, a lemezkiadók és a kiadóvállalatokat arra kötelezték, hogy szándékosan keressenek és finanszírozzanak olyan zenészeket, akik az adott rádióállomások kívánságaira szabott zenét tudtak létrehozni. Így jöttek létre a popzene különböző alműfajai a világon mindenütt a rádiózás és a lemezkiadók közötti visszacsatolási hurokban. A popzene stílusai és műfajai mindig változtak és fejlődtek, de mindig a lemezeladás és a pénzkeresés piaci nyomására reagálva.

Ez még ma is így van, annak ellenére, hogy a zene marketingjének és értékesítésének sokkal több értékesítési és értékesítési csatornája van, mint a hagyományos sugárzott rádióállomások és a hagyományos, lemezeket és kazettákat árusító zeneboltok.

A popzenén kívül csak két másik gazdasági kategóriája van a zenének: a népzene, amely olyan zene, amelyet amatőrök készítenek saját szórakoztatásukra, és amelyből nem várnak sok pénzt, és a klasszikus zene, amely intellektuálisan kifinomult zene, amelynek létrehozása és előadása költséges, de amelyet mecenatúra, vagyis a gazdag nemesek, kormányok, egyházak, vállalatok és hasonlók közvetlen pénzbeáramlása fizet. A klasszikus zene összességében nem termel profitot.

Honnan származnak tehát a popzene stílusai? A legkorábbi popzene minden kultúrában általában a már létező népzenéből és bizonyos értelemben a klasszikus zenéből adaptálódott.

A népzenészek és a klasszikus zenészek is mindig belekeveredtek a kereskedelmi zeneiparba, a lemezkiadókba, a rádiózásba, a televíziózásba és a mozgóképekbe. Amennyiben ezt megteszik, a kiadóvállalatok, a lemezkiadók és a zeneipar által rájuk nehezedő nyomásnak megfelelően, a profit reményében hajlamosak a népzenéből vagy a klasszikus zenéből popzenévé alakítani a zenéjüket. Minden a pénzről szól.