Minden idők 9 legőrültebb ejtőernyős ugrása

Nézd meg lent!

2012. október 14-én, vasárnap Felix Baumgartner osztrák ejtőernyős sikeresen megkísérelte eddigi legvadabb mutatványát: ő lett az első ember, aki az eddigi legmagasabb ejtőernyős ugrás során, 23 mérföld (37 kilométer) magasságból, szabadesésben átlépte a hangsebességet.

Baumgartner ugrásával megdöntötte az 1960-ban felállított rekordot, és felülmúlta korábbi, 21 818 méteres (71 581 láb) és 29 460 méteres (96 640 láb) magasugrásait. De nem Baumgartner az első fenegyerek, aki az ejtőernyőzés elsőségéért verseng. Íme kilenc a történelem legmerészebb, legveszélyesebb és néha végzetes ugrásai közül.

Szárnyasruha mutatvány

A brit fenegyerek Fraser Corsan két merész ugrással négy világrekordot szeretne megdönteni: a legnagyobb magasságot, a legnagyobb sebességet, a legnagyobb távolságot és a leghosszabb időt, amit wingsuitban repült. Corsan az ugrásokat egy nagy magasságban, 40 000 láb (12 100 méter) magasságban lévő hőlégballonból fogja végrehajtani.

Az első ugrás

Az ejtőernyő ötlete régi – Leonardo da Vinci egy piramis alakú ejtőernyő tervét vázolta fel jegyzetfüzeteiben -, de csak 1797-ben egy bátor ejtőernyős ugrott először nagy magasságból a levegőből a földre. Abban az évben Andre-Jacques Garnerin ballonista 610 méter magasra emelkedett a párizsi Parc Monceau fölé egy hőlégballonnal, majd levágta a ballont, és egy esernyőszerű selyemernyőre kötve ereszkedett vissza a földre.

A Smithsonian Nemzeti Légi- és Űrmúzeum szerint nem volt egy kellemes utazás. Ezek a merev korai ejtőernyők vadul lengtek ereszkedés közben. Egy későbbi angliai ugrásról szóló beszámoló szerint az ejtőernyős “rendkívül sápadt” volt, és “rövid rosszullét” fogta el az ugrás után.

Elsőként halt meg

Az ejtőernyő-technológiának mindenképpen fejlődnie kellett ezekhez az első merev, kormányozhatatlan tervekhez képest. Sajnos nem mindenki élte túl a fejlődést. 1837-ben az angol Robert Cocking, egy akvarellfestő művész saját tervezésű kúp alakú ejtőernyőt tesztelt, mivel úgy gondolta, hogy az stabilabb lesz, mint az esernyő alakú tervek. Nem volt az.

Cocking egy hőlégballonból szállt ki ejtőernyőjével az angliai Greenwich közelében, mintegy 1500 méter magasan. Nem számolta ki azonban megfelelően az ejtőernyő súlyát, és az egész szerkezet a vártnál gyorsabban zuhant, mielőtt kifordult és szétszakadt. Cocking holttestét egy közeli mezőn találták meg. (Itt látható az első hőlégballonos repülés utasokkal 1783-ban.)

A repülőgépről

Az 1900-as évek elejére az ejtőernyősök készen álltak arra, hogy léggömbök helyett repülőgépekből ugorjanak. Van némi vita arról, hogy ki ugrott először: Néhányan Grant Morton ejtőernyősnek tulajdonítják az elismerést, aki szerint 1911-ben Kaliforniában egy Wright Model B-ről ugrott le. Jobb forrásból származó állítás Albert Berry, az amerikai hadsereg századosáé, aki a Smithsonian National Air and Space Museum szerint 1912. március 1-jén egy Benoist toló típusú repülőgépből ugrott ejtőernyővel St. Louis felett.

Berry és pilótája, Tony Jannus 1 500 láb (457 m) magasra vitte a dobozszerű, négyszögletes szárnyú gépet. Berry kimászott a gép orra alatt lógó rúdra, és leugrott. 500 láb (152 m) mélyre zuhant, mielőtt a mögötte húzódó ejtőernyője működésbe lépett volna, és később arról számolt be, hogy a levegőben ötször fordult fejjel lefelé.

Ladies first

Georgia Ann Thompson Broadwick kis termetű nő volt (mindössze 1,5 láb magas, termete miatt kapta a “Tiny” becenevet). Ejtőernyős mutatványai azonban mindenekelőtt ejtőernyősök voltak. Broadwick 1907-ben egy vándor karneválon látott egy hőlégballon repülést, és azonnal elkapta a repülés bogara. Meggyőzte a karneváltulajdonost, hogy vegye fel és képezze ki, és hamarosan országszerte ejtőernyővel repült az állami vásárok felett a lenyűgözött tömegek előtt.

Miután Broadwick lett az első nő, aki ejtőernyővel ugrott le repülőgépről, felkeltette az amerikai hadsereg figyelmét, amely felkérte, hogy mutassa be, hogyan lehet az ejtőernyővel megmenteni a pilótákat a levegőben bekövetkező katasztrófákból. 1914-ben, az egyik ilyen bemutatóugrás során Broadwick véletlenül az első ember lett, aki szabadeséses ugrást hajtott végre, amikor statikus zsinórja belegabalyodott a repülőgép farába.

A statikus zsinórok a repülőgéphez rögzített kötelek, amelyek az ugráskor megfeszülnek, kirántják az ejtőernyőt a csomagjából, és automatikusan kinyílnak. Eddig az időpontig minden ugró statikus kötelet használt. De amikor a statikus kötél meghibásodott, Broadwick mégis leugrott, szabadesésben, és kézzel nyitotta ki az ernyőjét. Ezzel az ugrással ő lett az első ejtőernyős, aki szabadesésben ugrott.

Broadwick 1922-ben felhagyott az ugrással, és egy gumiabroncsgyár futószalagján vállalt munkát, hogy megéljen.

A szabadidős ejtőernyősök vagy karneváli előadók számára az ugrás a fő esemény. A füstugrók számára azonban a landolás csak a kezdet. A földre érve ezeknek a férfiaknak és nőknek távoli erdőtüzekkel kell megküzdeniük, csupán az ejtőernyővel ledobott felszereléssel.

A tűzbe

Az Egyesült Államokban ma több mint 270 füstugró dolgozik (Oroszországban is nagy füstugró program működik). A munka azonban egészen az 1930-as évek végéig ismeretlen volt, amikor az amerikai erdészeti szolgálat először kezdett fiatal férfiakat kiképezni arra, hogy olyan tüzekbe ugorjanak, amelyeket más módon nem lehetett elérni.

1940. július 12-én két férfi ezt a kiképzést alkalmazta, és az első füstugróként ejtőernyővel ugrottak az idahói Nez Perce Nemzeti Erdőben lévő tüzekbe. Rufus Robinson volt az első, akit nem sokkal később Earl Cooley követett – olvasható a Washington Post 2009-es gyászjelentésében.

Cooley halált megvető landolást hajtott végre, az ejtőernyő zsinórjai a levegőben összegabalyodtak, mielőtt kitekeredtek volna; lefelé menet nekicsapódott egy lucfenyőnek, de sértetlenül megúszta. Az első két füstugró másnap reggelre eloltotta a tüzet.

A legmagasabb ugrás

Amint a repülőgépek egyre magasabbra és gyorsabban kezdtek repülni, a hadsereget aggasztotta a pilóták megmentése nagy magasságban bekövetkező katasztrófa esetén. Hogy kiderítse, mire képes az emberi szervezet, Joseph W. Kittinger Jr. százados háromszor ugrott szédítő magasságból: egyszer 76 400 lábról, egyszer 74 700 lábról, végül 1960. augusztus 16-án 102 800 lábról (23 287 m, 22 769 m és 31 333 m).

Az utóbbi ugrás máig tartja a legmagasabb és leggyorsabb emberi zuhanás rekordját. Kittinger szabadon zuhant 84 700 láb (25 817 m) magasságig, elérve a 614 mérföld/órás (988 km/órás) sebességet. Tizenhárom perccel és 45 másodperccel azután, hogy kilépett a léggömb által támogatott gondolából, Kittinger biztonságban földet ért az észak-amerikai Tularosában

“Határozottan gyönyörű volt, de egyben ellenséges is” – mondta Kittinger 2008-ban a New York Timesnak, és elmesélte, hogy az ugrás során a jobb keze a normális méret kétszeresére duzzadt, mert a nyomás alatt lévő kesztyűje nem működött megfelelően.

Magaslégköri baleset

Kittinger sikeres ugrása azonban nem jelentett biztonságot mindenki számára, aki megpróbálkozik egy ilyen mutatvánnyal. 1962-ben a szovjet légierő ezredese, Pjotr Ivanovics Dolgov egy új nyomóruhát tesztelő projekt részeként 93 970 láb (28 640 m) magasságból kísérelte meg az ugrást. Dolgov vizorja eltalálta a gondolát, amelyből a férfi kiugrott. A ruha nyomásmentes lett, és Dolgov meghalt, mielőtt elérte volna a földet.

Szuperszonikus zuhanás

A ruha katasztrófája az egyik veszély, amellyel Baumgartner szembesülhetett volna október 14-i kísérletében, hogy megdöntse Kittinger rekordját. Baumgartner közel 128 000 láb (39 000 méter) magasságból ugrott az új-mexikói sivatag fölé. Az ejtőernyő kibontása előtt 833 mérföld/órás (1342,8 km/óra) sebességet ért el, és ezzel áttörte a hanghatárt.

Baumgartner korábban két próbaugrást hajtott végre 15 mérföldről és 18 mérföldről (24 km és 29 km). Az extrém ugrások során felmerülő kockázatok között szerepel a lökés-sokk kölcsönhatás, amely a lökéshullámok ütközése által okozott robbanásszerű kölcsönhatás; a lapos pörgés, amely során Baumgartner vízszintesen megpördülhet, ami a szemébe és az agyába nyomja a vért; valamint a túlzott, irányíthatatlan sebesség. Az alacsony nyomás és a fagyos hőmérséklet további veszélyeket jelent. És aztán ott van még a leszállás. Ha Baumgartner az ugrások során eszméletét veszti, a Red Bull Stratos csapata szerint, amely a kísérletet irányította, a vészhelyzeti ejtőernyője automatikusan kinyílik. Egy eszméletlen ejtőernyős azonban nem tud manőverezni a földön lévő akadályok között, és nem tudja lelassítani a sebességét, ami nehézkes visszatérést eredményezhet a Földre.